Matthew Roberts jóvoltából ismét megleshetjük, hogy áll az Apple Park építése és az a helyzet, hogy bár a munkálatok továbbra is gőzerővel haladnak, a hatalmas létesítmény még mindig nem készült el teljesen.
Bár az első alkalmazottak már áprilisban átköltöztek a legendás Infinite Loop 1 szám alatt lévő épületből, úgy fest, hogy idén aligha fog mindenki átcuccolni onnan. Elnézve az állapotokat az is kérdéses, hogy tényleg van-e reális esély arra, hogy a szeptemberben esedékes iPhone bemutatót a Steve Jobs-ról elnevezett színházteremben tartják majd - ahogy azt korábban többen is megszellőztették.
A mostani videó azonban nem is feltétlenül maga a park miatt érdekes, hanem egy apró épület miatt. A Glendenning Barn egy 1916-ban épült pajta, mely abból az időből származik, amikor Cupertino még alig pár gyümölcsösből állt csupán. Hivatalosan 1955-ben lett Santa Clara tizenharmadik városa, lakossága 1960-ban még a négyezret sem érte el (ma közel hatvanezren lakják).
Az Apple Park helyén korábban a Hewlett-Packard főhadiszállása volt és a telek megvásárlásakor Tim Cook-ék ígéretet tettek arra, hogy a híres épületet ahelyett, hogy elbontanák, eredeti állapotában visszaépítik majd.
Ez mostanra sikerült is, és annak ellenére, hogy állítólag a kézzel szedték szét a csűrt a legnagyobb odafigyelés mellett és így is építették vissza, a felvétel tanúsága szerint a fadarabok egy részét vagy újrafestették vagy simán csak kicserélték. Annak érdekében, hogy a művelet sikeres legyen, az Apple felhalmozott egy kisebb mennyiségű vörösfenyőt is a közeli erdőből biztos, ami biztos alapon.
A Glendenning Barn valamikor a múlt század közepe táján (forrás: mercurynews.com)
A pajta úgy néz ki, hogy sok-sok évtized után ismét ugyanazt a szerepet töltheti majd be, mint amiért száz évvel ezelőtt megépítették. A hírek szerint a kilencezer fa gondozásához szükséges kellékeket, illetve sporteszközöket fognak majd tárolni benne. A mai Cupertino területén egy évszázaddal ezelőtt erős mezőgazdasági tevékenységek folytak és a Glendenning Barn az egyik, ha nem az utolsó olyan épület, amely ennek a kornak az emlékét őrzi.
A Gartner legújabb jelentése alapján minimális, 0.4 százalékos csökkenéssel zárta az Apple az elmúlt negyedévet - legalábbis, ha az egy évvel korábbival hasonlítjuk össze. Ami érdekes, hogy ennek ellenére egy helyet javítva (és így az Asus-t lenyomva) immáron a világ negyedik PC gyártójának mondhatják magukat, ugyanis a közvetlen konkurensek rendre rosszabb eredményt produkáltak ugyanebben az időszakban.
A 4,24 millió leszállított Mac nem számít kiemelkedőnek, vélhetően sokan kivártak a nemrég frissített változatokra. A HP és a Dell elég szépen nőtt, ugyanakkor a Lenovo közel 9 százalékos csökkenése elég volt ahhoz, hogy elveszítse az első helyet ebben az összehasonlításban. Mentségükre legyen mondva, hogy nem ők produkálták a legrosszabb eredményt az élmezőnyben, az Asus és az Acer még csapnivalóbb időszakon van túl.
Az összesített eladások is több, mint 4 százalékkal csökkentek, de ami ennél is érdekesebb, azok az amerikai adatok. Abból ugyanis kiderül, hogy az Apple saját hazájában közel 10 százalékkal tudott kevesebb gépet értékesíteni, mint tavaly ilyenkor, igaz, a Lenovo 16, illetve az Asus 41 százalékos mélyrepüléséhez képest ez a visszaesés szinte túró.
Az IDC is közzé tette saját jelentését a témában, melyből az derül ki, hogy szerintük az Apple eladásai minimálisan ugyan, de jobban alakultak az egy évvel korábbinál, mellyel világszinten ugyanúgy a negyedik helyre kapaszkodtak fel.
Az Intel még kedden leplezte le új Xeon processzorait, melyek között valószínűleg ott vannak azok is, melyek majd az év végén megjelenő iMac Pro-kba kerülnek.
A listán vannak teljesítmény, illetve fogyasztás centrikus változatok egyaránt (plusz nyilván a kettő között mindenféle egyéb), a specifikációkat elnézve a csúcs iMac Pro vélhetően az előbbiből kap majd valami többezer dolláros CPU-t.
Jelenleg mindössze három darab 18 magos processzor árválkodik a listán, a szerény 3358 dollárba kerülő 2.7 GHz-es Xeon Gold 6150, az árcédula nélküli 3.0 GHz-es szintén a Gold családba tartozó 6154, valamint a többinél alacsonyabb fogyasztással bíró (és ezzel a leginkább iMac Pro kompatibilis) 2.3 GHz-es 6140. Utóbbi 2445 dolláros árával szinte ingyen van a másik kettőhöz képest.
Azt már ugye most is tudjuk, hogy az iMac Pro 4999 dolláros alap változatában egy 8 magos CPU teljesít majd szolgálatot, nos, ilyenből rengeteg található az Intel új Xeon családjaiban, ezért nehéz megmondani, az Apple végül melyiket választja majd. Figyelembe véve az árakat, az alig 500 dollárba kerülő Silver családos 4110-re van a legnagyobb sansz, igaz, van ennél két olcsóbb változat is a listán.
Ami a 10 magos központi egységeket illeti, jelenleg két jelölt közül válogathat az Apple, a 700 dolláros 4114, illetve az 1220 dolláros 5115 közül meglepődnénk, ha az utóbbi kerülne a masinába. Az iMac Pro rajtjáig még közel fél év hátra van, így elképzelhető, hogy a listán jelenleg nem látható processzorokat kap majd az asztali vadállat, mindenesetre az már most látszik, hogy a 18 magos csúcs változatért nagyon mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlni.
Interaktív HomeKit standdal bővíti saját boltjait az Apple. A többszáz Apple Store közül 46-ban mostantól egészen az év végéig megtekinthető és kipróbálható, milyen is távolról menedzselni egy lakást, melyben okos eszközök üzemelnek.
A négy monitoron két lakás látható, melyeket interkatívan (ugyanakkor vélhetően nem valós időben) testre szabhatjuk a kijelzők előtt heverő iPad, iPhone, illetve Apple Watch segítségével.
A Home alkalmazás segítségével olyan eszközöket vezérelhetünk, mint a Hunger mennyezeti ventilátor vagy éppen a Philips Hue hangulatvilágítás. A 46 bolt közül 31 az Egyesült Államokban található, míg a maradék 15-ön az Egyesült Királyság, Németország, Mexikó, Szingapúr, Tajvan és az Egyesült Arab Emírségek Store-jai osztoznak.
A HomeKit segítségével olyan alkalmazások fejlesztését segíti elő a cég, melyekkel a lakásokban található világítást, különböző kapcsolókat, ventilátorokat, fűtést és más okos eszközöket vezérelhetjük, legyünk bárhol a világon. Azokban a hivatalos boltokban, ahol az itt látott interaktív demó nem lesz elérhető, egyszerűbb módon ugyan, de ugyanúgy fel lehet majd térképezni a technológiában rejlő lehetőségeket.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.