almalé és kungfu Rólunk

Az Apple elfelejtett szerelemgyerekei, az iPodok

Nem tudom, mi volt tegnap, de rögtön két oldal is elkezdett foglalkozni a két éve érintetlen iPod termékvonallal. Kevés ennyire elfelejtett terméke van a cégnek, de senkinek eszébe sem jut, hogy megszüntetnék az iPodokat. Egyrészt annak idején ezeknek köszönhette az ismertségét, és nem kevés nyereségét is (az iPhone-árréshez képest persze ez eltörpül ma már), így az iPod műemlék jellegű lett. Akkor is ápolják, ha senki hozzá sem ér.

Hogy néz ki most a termékvonal?

screen_shot_2017-07-18_at_10_13_14_copy.png

A 19.990 forintos árú iPod shuffle a belépő szint, ez a legolcsóbb, gombbal is rendelkező önálló Apple-termék. A nagyon fiatal generációt beszívhatná az Apple-ökoszisztémába a cucc, de már rég nem szívja. Ugyanis őskövületnek számít.

Miért? Egyrészt azért, mert USB kábellel kell rácsatlakoztatni az iTunes-hoz, hogy számokat másoljunk rá. Nincs Apple Music támogatás, vagyis egyetlen Apple Music dalt sem tehetünk rá, csak a régi módon letöltött vagy megvásárolt számokat.

screen_shot_2017-07-18_at_10_13_41_copy.png

Az iPod nano már kijelzővel is rendelkezik, pici és 64.990 forintba kerül. 

screen_shot_2017-07-18_at_10_13_52_copy.png

Az iPod touch pedig, ami egykor a telefonálás nélküli iPhone hírében állt - csak vékonyabb kiszerelésben -, ma már az A8-as processzorával elég lassúcskának számít. Még nem gáz, mert az iPhone 6-osok is elketyegnek szépen, de azért már ez nem az a termék, aminek kitalálták annak idején. 79.990 forintról indul.

Mit lehetne tenni?

Az iPod nano teljesen felesleges, majdnem annyiba kerül, mint az iPod touch, de jóval szerényebb képességekkel bír, ugyanakkora tárhellyel (16 gigás az induló modell mindegyik esetében). Az iPod touch, rendes iOS-szel sokkal életképesebb, amennyiben frissítik a hardvert.

Hanem a shuffle!

Az iPod shuffle egyáltalán nem halott vonal, azonban jelentős fejlesztésre szorul, ahogy a Macworld jól rávilágított. Fontos, hogy ne kelljen kábelekkel csatlakoztatni. Sem az adatokra, sem (urambocsá) a töltésre. A készülékre kizárólag Apple Music playlisteket lehetne szinkronizálni Bluetooth segítségével. Egy zárt kis doboz, fájlszinten nem lehetne hozzáférni az adatokhoz, viszont akár minden nap, önállóan újabb playlistet töltene le magától, ahogy a deep learning technológiával egyre pontosabban meghatározza az Apple Music a zenei ízlésünket.

Mennyire vaddisznó kis cucc lenne, nem? Minden nap egy meglepetés, reggel elindítod az AirPodjaidra, és elindulsz a munkába, lesz ami lesz.

Az iPodok és az AirPodok kaphatóak az iCentre-nél. Az iCentre az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.



Most azt mondják, az összes idei iPhone késni fog

Minden évben van egy “késni fog az idei iPhone, mert annyira nehéz összerakni”, értsd “hihetetlen bonyolult eszköz, amiből örülhetsz, ha kaphatsz”, de az idei év egy picit más. Most annyi különböző helyről érkeznek a pletykák, a panaszos beszállítók, hogy kezdjük elhinni,

tényleg csúszni fog az iPhone premierje.

iphone-8-render-7-and-7s-800x525_1.jpg

De nem csak a csúcs iPhone-nak, a tizedik évfordulós 8/Edition/X modellnek, hanem a sima iPhone 7S - 7S Plus párosnak is időre lesz szüksége állítólag. Most a legfrissebb, megbízható (Ming-Chi Kuo) pletyka alapján azt jósolják, hogy a hagyományos 7S sorozat tömeggyártását augusztusra futtatják fel, és a szeptemberben bemutatásra kerülő szuper-iPhone gyártása október-noemberre csúszik. Ami azt jelenti, hogy aki karácsonyig hozzájuk Magyarországon egyhez ez utóbbiból, az örülhet.

Persze ne feledjük, hogy az előző mondatot olvasva egy Apple marketingesnek valahol épp orgazmusa volt, így simán lehet, hogy nem lesz semmi gond, és fürdünk majd az iPhone-okban. 



Minden kórházi betegnek adna egy iPadet az Apple

Már működik a program néhány egyesült államokbeli kórházban: nemcsak az orvosok, de a páciensek is kapnak egy-egy iPadet az ott-tartózkodásuk alatt, amin hozzáférnek a saját kartonukhoz, egészségügyi adatokhoz, oktató anyagokhoz, videókhoz. A Techcrunch pedig körbekérdezett az egyik ilyen intézményben, hogy megtudja, mennyire használható ez a rendszer így.

screen_shot_2017-07-17_at_9_39_39_copy.png

A betegek nemcsak a teszteredményiket látják, de az orvosok feljegyzéseit is. A nővérek örömmel fogadták a digitalizált pácienseket, hiszen így nem kell duplikálva írni a kartonokat, és a betegek felkészítését, információ-ellátását is könnyebb menedzselni így. A leghasznosabb talán a BabyTime-nak becézett lehetőség, amivel a betegen született babákat nézhetik kamerán a szüleik, így a szülés utáni néhány nap, amíg a csecsemőt elzárva tartják, elviselhetőbb.

Ahogy ezeket olvastam, minden félmondatnál bevillant a magyarországi kórházak képe, és annak az abszurditása, hogy itthon is működjön egy ilyen rendszer. Nálunk az egészségügyi ellátások informatikai szintje a középkori és az internet-előtti kor között mozog, attól függően, mennyire menő helyre megyünk.

A csúcs ez: egy EKG-eltérés miatt (amit egyébként ez a kütyü mutatott ki) kaptunk egy otthoni kis EKG gépet. Hordozható, kis dobozban, leírással, minden szuper. Mérni kell vele rendszeresen, és az adatokat elküldeni egy központba, ahol kardiológusok real-time kiértékelik.

Ez eddig elég menő, nem? Tébére, fizetni nem kell semmit.

Azt viszont az életben nem találjátok ki, milyen formában kell az adatokat továbbítani. Kérlek szépen, fel kell hívni egy számot, ahol felveszik, megmondani, hogy szeretnénk adatot továbbítani. Ekkor a telefonunk mikrofonját a géphez kell tolni, ami a gombnyomásra elkezd berregni, a másik oldalon meg egy mikrofonnal leszedik a jelet. 

A betárcsázós modemet akkor kezdték fejleszteni, amikor rájöttek, hogy ez így kényelmetlen.

Persze nem ez teszi rosszá az ellátást. Hiszen itt törődtek velünk, adtak egy otthoni gépet, sokan dolgoznak, hogy kiderítsék a problémát. A valódi gondok ennél sokkal mélyebbek. Csak szerettem volna jelezni, hogy a magyar biztosított csúcsellátás hol helyezkedik el, informatikai értelemben, az iPadhez képest.



Lézeres autofókuszt kaphat az új iPhone kamerája

Alig két hónapra vagyunk az új iPhone-ok bejelentésétől és bár a nyár alapvetően eléggé uborkaszezon a pletykákat illetően is, azért továbbra sem maradunk szivárogtatások nélkül. Ez a hét alapvetően a telefon körüli problémákról szólt, úgyhogy ideje volt már némi jóhírnek is.

Az Apple még a júniusi WWDC-n mutatta be legújabb fejlesztői csomagját, az ARKit-et, amellyel megnyílt az út a kiterjesztett valóság előtt immáron iOS alatt is. A programozók annyira odáig voltak érte, hogy már az első héten mindenféle mókás dolgokat posztoltak szerte az interneten.

iphone8camera.jpgEgy friss renderkép az iPhone 8 új lézeres kamerájáról (forrás: OnLeaks)

Nyilvánvaló, hogy az új iPhone fejlesztése során a kiterjesztett valóság is kulcsfontosságú témakör kell, hogy legyen, hiszen bár az élő demó elég meggyőző volt, azért tudjuk, hogy mindig van hova fejlődni. Ennek megfelelően az új telefon hátlapi kamerája egy ún. 3D-s lézert kaphat, mellyel az autofókusz gyorsaságát szeretnék növelni, illetve - és AR szempontból ez talán még érdekesebb - jelentősen javítanák a kamera mélység érzékelését, azaz, hogy milyen messze vannak a tárgyak úgy egymástól, mint a telefontól.

A nagy tételben állítólag alig két dollárba kerülő kiegészítő képes a lézer teljes útját megmérni a tárgyakról való visszaverődés segítségével, így a mostaninál pontosabb adatot szolgáltathat a készüléknek, amely elsősorban a kiterjesztett valóság környezetében jöhet jól.

Az előlapi kamera is kisebb fejlődésen megy majd keresztül, hogy alkalmassá váljon az arcfelismerésre, melyet az Apple új biztonsági lehetőségként készül integrálni a rendszerbe. Korábban szárnyra kaptak pletykák, miszerint a Touch ID-t szeretné ezzel nyugdíjazni a cég és a héten napvilágot látott problémák miatt ez a dolog újra előtérbe került, elemzők szerint kizárt, hogy ez megtörténjen. Két hónap múlva kiderül, melyik tábornak volt igaza.



Kihátrál az egyik összeszerelő az Apple mögül, csúszhat az új iPhone megjelenése

Szegény embert az ága is húzza, tartja a mondás és az Apple-nek a hírek szerint mostanában kijut a problémákból rendesen. Nem elég, hogy szoftveres gondok miatt elképzelhető, hogy az új iPhone pár kulcsfontosságú funkció nélkül kerülhet piacra, most a gyártással akadtak problémák.

A The Korea Herald számolt be arról, hogy a három, az új iPhone összeszereléséért felelős cég közül az egyik úgy néz ki, hogy kihátrál az Apple mögül, nehéz helyzetbe hozva ezzel a cupertino-iakat. A döntést azzal indokolják, hogy az új, flexibilis nyomtatott áramkört (mely a telefon különböző komponenseit köti össze egymással) rendkívül költséges gyártani, ráadásul alacsony profitot is hoz, nem beszélve arról, hogy szinte lehetetlen megfelelni az Apple minőségbiztosítási követelményeinek.

iphone-8-back.pngEgy aktuális renderkép az új iPhone-ról (forrás: 9to5mac.com)

Az egész esetre állítólag úgy derült fény, hogy az Apple több millió dollár értékben vásárolt olyan eszközöket, melyek kifejezetten az iPhone gyártáshoz szükségesek, annak ellenére, hogy saját gyártósorral egyáltalán nem rendelkezik. A tajvani gyártó visszatáncolása extra nagy terhet ró a másik két - amúgy koreai - cégre, akik nem tudnának elengedő mennyiséget gyártani az említett speciális nyomtatott áramkörből, az Apple ezért hirtelen döntésre kényszerült, hogy megakadályozza az új telefon startjának csúszását.

Az összeszereléshez szükséges eszközöket a tervek szerint kölcsön adják majd a gyáraknak, ezzel biztosítva a veszteség minimalizálását, ám arról nem tudni, mi lesz a sorsuk a jövőben, illetve, hogy a nem várt beruházás milyen hatással lesz a telefon árára, valamint, hogy milyen szankcióra számíthat a szerződést felrúgó gyártó.




süti beállítások módosítása
Mobil