Az Apple a hírek szerint a nagy-britanniai St. Albansban is nyitott egy grafikai technológiákkal foglalkozó irodát, alig pár mérföldre egykori mobilgrafikai partnere, az Imagination Technologies főhadiszállásától. A mintegy 2100 négyzetméteres új létesítményről a The Telegraph írt először.

Hogy mi céljuk ezzel, azt nem nehéz összerakni: remélik, hogy így még több embert tudnak átcsalni a süllyedő hajóról. A bevételei felét jelenleg is az Apple-től szerző cég kezének elengedését még év elején jelentette be Cupertino, amitől az Imagination részvényeinek ára érthető okokból összeesett, mint a teszkós tejszín. Múlt hónapban a cég vezetése sajtónak eljutott közleményében közzétette: a cég eladó.

A bejelentés óta sorra édesgetik magukhoz az aktív állományú vagy egykori alkalmazottakat, akik közül a legnagyobb fogás eddig a cég operatív ügyvezetője, John Metcalfe volt. A megszerzett emberek eddig vagy az Apple londoni irodájába kerültek, vagy egyből a tengerentúlon, Californiában kaptak állást, de ennek úgy tűnik vége.

A cég több mint egy tucat, grafikai technológiákkal kapcsolatos álláshirdetést tett közzé, amire minden bizonnyal sokan fognak reagálni, az egyre inkább saját fejlesztésű megoldásait preferáló Apple nagy örömére.