...és vele együtt az egész zene-streaming piacnak is.
Pont tegnap írtunk róla, hogy az Apple lehet a nagy vesztese az on-demand videóstreaming robbanásszerű növekedésének, a zenei tartalmak esetében viszont ez közel sincs így. Hogy mennyire, azt mi sem mutatja jobban, hogy az Apple Musicnak meghatározó szerepe volt, hogy márciusban az összesített heti streamingek száma elérje a 7 és fél milliárdot - írja a Nielsen piackutató friss jelentése.
A dokumentum arról is ír, hogy az on-demand zenestreaming-piac 62,4 százalékkal hízott tavalyhoz képest, az előadók közül pedig a két legnépszerűbb Lady Gaga illetve Drake voltak. Persze lehet ízlésen vitatkozni, meg nyilván egymilliárd légy nem téved, de előbbi két különböző albummal csücsült az első helyen több egymást követő héten, míg Drake zenéire volt, hogy egy hét alatt 385 millióan voltak kiváncsiak, amivel megdöntötte saját, még az előző albumával felállított csúcsot is. Az év első felében csak az ő zenéit összesen 1,8 milliárd alkalommal streamelték.
Gondolom emellett senkit sem lep meg, hogy mind az albumletöltések, mind a fizikai eladások beleálltak a földbe. Még az általában kevésbé érintett letöltések száma is ötödével csökkent egy év alatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.