A működését nem sokára megkezdő viborgi után ez is Dániában létesülhet, nyilván teljesen megújuló, zöld energiával működik majd és cirka 921 millió dollárba kerül majd a felhúzása. A német határ közelében, Aabenraa-ban létesülő központ 2019 második negyedévében kezdheti meg a működését, még hatékonyabbá és gyorsabbá téve az iCloud, iTunes, Apple Music és egyéb szolgáltatások működését az öreg kontinensen.
Az első az országban létesült komplexum építése is befejeződik lassan, és Viborg minden bizonnyal az eredeti terveknek megfelelően, még idén szolgálatba állhat. Fontos ez a cégnek, hiszen az írországi Athenry-be, még 2015-ben bejelentett központ építése jogi akadályok miatt még mindig nem kezdődhetett meg.
Európa vezető szélenergiai hatalmaként Dánia és az Apple igen jó párosításnak tűnik, és akkor a biomasszából nyert energiáról még nem is beszéltünk. Cupertino annak elsődleges okául, hogy miért ismét az apró skandináv országra esett a választás, többek között a helyi energiahálózat megbízhatóságát jelölte meg.
Dánia az újabb adatközponttól a helyi IT szektor fellendülését várja, ami nem olyan földtől elrugaszkodott, tekintve hogy már a viborgi létesítmény felhúzása is az ország történetének egyik legnagyobb külföldi befektetése volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.