almalé és kungfu Rólunk

Eladó az Apple szivárványos logója

A két logó, ami következő hónapban kerül árverésre, 21 évig lógott az Apple cupertinói központjának homlokzatán. Egészen 1976-tól 1997-ig, akkor cserélték le a monokróm almára. Ettől függetlenül ez, az Apple második logója lett a legmeghatározóbb, és ez kerül be a logótervezés történelemkönyvébe:

Screen Shot 2014-05-20 at 08.53.36.png

Az első próbálkozás, amit a harmadik társalapítóként is sokat emlegetett Ronald Wayne tervezett, nem sokáig maradhatott. A szivárványos almákat Rob Janoff készítette ezután. Kivéve a harapásnyomot, az Steve Jobs kívánsága volt, hogy ne tévesszék össze az emberek az almát egy paradicsommal. Többek között ez a logó tette emberközelivé a céget, és vitte el a számítástechnikát azok felé, akik nem akartak tudni semmit a nyomtatott áramkörökről.

Az egyik logó 1,2 x 1,2 méteres, a másik 0,9 x 0,9-es. Egy Apple-alkalmazott tulajdonában van, aki a leszedés után megkapta azokat 1997-ben. Szerencsés fickó.

10 ezer dollárról indul a licit a Bonhams aukciósházban, június 4-én.



Az olaszok nyomoznak az Apple után a freemium appok miatt

Kezdjük ott, hogy utálom a freemium játékokat.

Nem az a bajom, hogy nem ingyen van. Legyen pénzért. Legyen demó, és ha tetszik, fizetek érte egy árat, amivel teljesen kihasználhatom a játék nyújtotta lehetőségeket, és az élvezeti faktort csúcsra járathatom. De a feneketlen kút, az élvezeti faktor miatti folytonos pénztárcába nyúlás utálatos dolog.

Na, az olaszok most megelégelték. Az ország versenyhivatala nyomozást indított az Apple, a Google, az Amazon és a Gameloft ellen, hogy félrevezetik az embereket az ingyenesnek látszó appokkal, mert nem lehet tudni, a végén mennyibe kerül majd az alkalmazás használata. Erre lehet mondani, hogy dehogynem, mindig figyelmeztetik a felhasználót, hogy most költenie kell, de a letöltés pillanatában ezt még nem tudja.

Mint amikor bemegyünk a zöldségeshez, és még nem tudjuk, hogy hány kiló epret veszünk: ez csak később derül ki. A félreértés ott lehet, hogy míg korábban a kasszától való távozás volt az app letöltésének metaforája, addig most a download gombbal csak egy üzletbe lépünk be. És a belépéskor nemcsak azt nem tudjuk, hogy mennyi az eper, hanem hogy fizetnünk kell-e a megszagolásáért, vagy sem.

A freemium modell viszont működik. Itt egy 2013-as kimutatás (App Annie):

Tovább olvasom


Új 4K kijelzőket támogat az Apple

Az OS X Mavericks 10.9.3-mal együtt frissült az Apple 4K kijelzőkről szóló oldala (a 4K-s támogatás ugye kizárólag a 2013-as Retina MacBook Prók és 2013-as Mac Prók esetében él). Míg korábban külön kezelte a laptop és a workstation lehetőségeit az oldal, most mindkettőre ugyanazokat a lehetőségeket sorolja fel.

philp-schiller-4k-mac-pro-wwdc-02.png

Korábban csak a Sharp PN-K321 és ASUS PQ321Q DisplayPort monitorokat listázták, most már az alábbiakat is támogatják hivatalosan:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása