almalé és kungfu Rólunk

Így fest most az Apple új központjának helye

Nemrég így nézett ki fentről:

Screen Shot 2014-04-30 at 22.06.11.png

Most meg így:

Tovább olvasom


4,7 colos iPhone: augusztus, 5,5 colos iPhone: szeptember

Ezek a legfrissebb pletykák, a tajvani források szerint a kisebb modell már augusztusban kapható lesz, a nagyobb pedig szeptemberben.

És a kisebb modell is nagyobb, mint a 4 colos iPhone 5s.

Nekem ugyan annyira ez nem számít (nem veszek az iPhone 5s-nél nagyobb telefont), de azért különös lesz, ha tényleg nem frissítik a korábban ergonómiai szempontok alapján méretarányaiban tökéletesnek ítélt iPhone-sorozatot. Hamarosan befejezem a Jony Ive könyvet, ezért tudom, hogy hány habszivacs-modellt nyomogathatott Jony, hányféle méretben legyártotta az első iPhone formáját, tutira volt ott 4,7 - 5,5 colig minden. Nem tudom, hogy magának hogyan magyarázza meg ezt Ive, de nekem rosszul esik a dolog, mert a tavalyi szériát kihagytam, nem vettem iPhone 5s-t/5c-t, az idei felhozatalból szerettem volna.

Az új modellek közelségét igazolja az Apple tegnap meghirdetett iPhone-beszámítási akciója is. Az USA-ban legfeljebb 99 dollárért veszik át a használt iPhone 4-est, 199 dollárért az iPhone 4s-t, ha új készüléket vásárolsz. Mondjuk az akció nem új, a kinti kommentelők szerint már régóta ugyanennyit adnak ezekért a használt modellekért Gift Cardban, de mivel most lett meghirdetve, most beszélnek róla az emberek.

Valami ilyesmire számítanak egyébként a mockup-gyártók az elsőként piacra került iPhone6-tokok alapján:

Tovább olvasom


Egy iOS-fejlesztő, aki mellesleg vak - Torma Zsolt

Fantasztikus arcokkal ismerkedtem meg az Appleblog és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége közös akciója során. A bennem élő kép a szegény, elesett látássérültekről, akiknek kevés lehetőség adódik érvényesülni, vagy akár kimozdulni a lakásból, gyökeresen megváltozott. Főleg azért, mert sok vakkal találkoztam, aki egyébként ezt ki is kéri magának.

Közülük is van egyvalaki, aki egyáltalán hallani sem akar a vakok külön kezeléséről, és arról, hogy őket bárki is aszerint kategorizálja, hogy éppen nem lát. Torma Zsolt munkájával is igazolja ezt a szemléletet: profi programozó, iOS-re fejleszt alkalmazásokat. Beszélgetésünk után is épp egy állásinterjúra ment egy céghez, és saját programját fejleszti közben.

Nem nagy dolog - legyint Zsolt mindig, amikor erről kérdezem. És egyfolytában erről kérdezem. “De hát hogyan lehet ezt megtanulni így?”, ő pedig minden egyes alkalommal kisiklik a kezeim közül. Elmondja: máshogy, mint a látók, de a végeredmény ugyanaz. Nem az a fontos.

“Nagyon kevesen vannak, akik optimálisan fogadják ezeket a dolgokat. Azokra gondolok, akik egyszerűen tudomásul veszik, maximum megnézik, hogy hogy kötök mondjuk össze egy property-t egy gombbal az Interface Builderben, de ha már látták, akkor ennyi, vége a csodának.

Zsolttal készített interjúmat tehát kezdjük ezzel. Nézzük, hogyan váltja ki az egeret egy vak programozó, csodálkozzuk ki magunkat, és ezután kezeljük őt ugyanúgy, mintha látna:

Tovább olvasom


Úgy tűnik, az Apple megveszi a Beats Eletronicsot

A Financial Times szerint az Apple a tárgyalások utolsó fázisában van a céggel, és nemsokára megkötik a 3,2 milliárd dollár értékű szerződést. Ez lehet az Apple történelmének legdrágább akvizíciója.

Beats-By-Dre-Studio-High-Definition-Powered-14.jpg

Az üzlettel egyrészt a régóta az Apple üzleteiben kapható Beats fejhallgató kaphat almalogót, de egyéb előnyökkel is jár. A Beats Eletronicsnak nagy tapasztalata van ugyanis hordható és audió eszközökben, valamint zene streamelő szolgáltatásokban. Az Apple-nek pedig ebben az irányban kell mozgolódnia tovább, ha az élen akar maradni a zenekereskedelmi versenyben.

A Beats társalapítója, Jimmy Iovine állítólag egy speciális, tanácsadói pozíciót kap TIm Cook mellett. Jövő héten megköthetik a szerződést, és akkor több részletet is megtudhatunk az egyezségről.



Szúrd ki a hamisítványt: hamis vs. eredeti Spigen tok

A Spigen tokok nem kifejezetten olcsóak. Éppen ezért biztosak lehetünk benne, hogy ha mélyen ár alatt találkozunk velük valahol, akkor ott valami csalafintaság van. Hallottunk már a kínai gyártósorok híres másolási szokásairól, sokan szenvednek a hatásuk miatt, és a Spigen sincs ezzel másként.

Mi ezért beszereztünk egy hamis Spigen Neo Hybrid iPhone 5c tokot, és levettünk egy valódit a polcról a Speedshopnál is. Most pedig fotókon mutatjuk be a különbséget, hogy ti is kiszúrhassátok, ha hamisítvánnyal találkoztok.

P1200157 2.JPG

A legdurvább különbség a szín: reventon yellow színű elvileg mindkét tok, a hamisítvány dobozában mégis szürke keretet láthatunk. Ez nyilván nem minden esetben fordul elő, de azért a csomagolás során komoly igénytelenséget mutat.

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása