almalé és kungfu Rólunk

Exkluzív: részlet az Apple vs. Google című könyvből

Tegnap jött ki a nyomdából: az Apple vs. Google című könyv a Millenárison, a Könyvfesztiválon már kapható magyar nyelven a HVG Kiadó gondozásában, jövő héten meg a könyvesboltokban is ott lesz. Fred Vogelstein írása megpróbálja részletesen bemutatni azt az eleinte baráti, később ellenséges, mégis partneri kapcsolatot, ami a két cég között alakult-formálódott az elmúlt években. Beleértve Jobs termonukleáris háborújának ígéretét is.

001-450x600.jpg

Én már olvasom pár napja, és annak ellenére, hogy nincs kifejezetten jól megírva a könyv, egy csomó érdekességet tartogat. Akit érdekel az Apple, mindenképp érdekelni fogja ez az időszak, hiszen ez az, amit évtizedek múlva aranykornak nevezünk majd, és a Google - főleg az Android - feltétlenül beleszólt ebbe. Sőt együtt alakították ki azt, amit ma ismerünk, használunk.

Érdekesek a két cég vállalati kultúrájának különbségei is, most párhuzamosan olvasom ezt a Jony Ive könyvvel, így láthatom, milyen motiváció van az egyik és a másik oldalon. Hamarosan kiolvasom a könyveket, és lehet hogy a kettőről egyszerre írok egy nagyot.

Addig is fogadjatok szeretettel egy izgalmas részletet a negyedik fejezetből ("Azt hittem, barátok vagyunk"), amit a kiadó hozzájárulásával leközlünk itt, az Appleblogon. Mindenki kedvenc oldalán, ugye.

Tovább olvasom


Megoldás a FaceTime problémára

Az elmúlt héten többen panaszkodtak arra, hogy iOS 6 alatt valamiért nem működik a FaceTime. Egyszercsak megállt, és többé nem tudtak hívásokat kezdeményezni.

Az Apple megvizsgálta a problémát, és megállapította, hogy egy olyan bug okozza, ami egy lejárt tanúsítvány miatt tette lehetetlenné a FaceTime használatát.

MG_3813.jpg

A megoldás minden esetben az, hogy a legfrissebb operációs rendszert kell feltenni. iOS 7.0.4 és iOS 6.1.6 ugyanis nincs gond. Akinek iOS 7-kompatibilis a készüléke, annak előbbi, akinek nem, az utóbbi verziót kell feltennie a probléma megoldásához. Akinek új telefonja van, de nem akarja az iOS 7-et, az először a 6.1.6-et próbálja, és ha nem megy, döntse el, mi a fontosabb.

OS X esetén az alábbi verziókban már nincs meg a bug:

  • OS X Mavericks v10.9.2 vagy későbbi
  • OS X Mountain Lion v10.8 a legfrissebb security update-ekkel
  • OS X Lion v10.7 legfrissebb security update-ekkel
  • FaceTime for Mac 1.0.5 vagy későbbi, Mac OS X v10.6-ra


Bárki együtt ebédelhet Tim Cookkal

Megint egy Apple-féle jótékonysági akció indult a CharityBuzzon, a tavalyi “kávézz közösen Tim Cookkal” folytatása idén az “ebédelj együtt az igazgatóval Cupertinóban”. Az összeget ismét az RFK Center for Justice & Human Rights kapja, a felajánlás célja az emberi jogok védelme világszerte.

Screen Shot 2014-04-25 at 13.02.34.png

A tavalyi kávéra 610 ezer dollár, 137 millió forint jött össze, pedig abban csak egy kávé volt benne, meg 30-60 percnyi Cook.

A mostani “körülbelül egy órát” ígér, és egy teljes ebédet. Tuti meglesz az egymillió dollár, annyit a hülyének is megér, főleg ha a kantin összes fogását végig lehet enni.

via

Jelenleg 62 500 dolláron áll a licit (14 millió forint), és még van 18 nap betenni egy nagyobb tétet.



A legjobb alkalmazások vakoknak: Mbraille

Új sorozatot indítottam, amiben kifejezetten vakoknak készített alkalmazásokat próbálok ki (előző részek itt és itt). Egyrészt azért, mert nagyon érdekes appokról van szó, olyan dolgokra adnak megoldást, amiknek a létezéséről sem volt eddig tudomásom. Másrészt azért, hogy lássátok ti is: sokszor nagyon kevésen múlik, hogy egy program akadálymentes-e, hogy használható-e vakon.

A vakok számára kétféle gépelés elérhető iOS-ben, a beépített billentyűzeten. Az egyik (kezdőknek), amikor az ember húzza az ujját a klaviatúra felett, az felolvassa az adott betűt, és ha azt hallja, amit gépelne, külön koppintani kell a képernyőre. A másik esetben ugyanúgy felolvassa, hol jársz, de felengedés után máris leírja az adott karaktert.

Ennél sokkal gyorsabb megoldások vannak. Például a Zsuzsa által mutatott fizikai Bluetooth-billentyűzet, amit viszont nyilván nem hurcol senki magával mindenhová. A másik alternatíva az MBraille nevű program.

Az Mbraille első ránézésre egy Braille-gépelő eszköz, és ez tényleg így van. Viszont olyan funkciókat is tettek bele, amivel sokkal gyorsabbá teszik a vakoknak az iOS-eszközök használatát.

Steve, a gyakorlott iOS-használó (és egyébként szaxofonos az Ismerős arcok nevű zenekarban), bemutatja, hogyan gépel ő az MBraille-jel:

Tovább olvasom


Jövő héten jönnek az új MacBook Air-ek?

A Macrumorson olvastam a pletykát, amire egyébként nem ugranék rá ennyire, ha nem épp egy új MacBook Airt szeretnék vásárolni.

De most azt akarok, így ráugrottam.

Szóval azt rebesgetik, hogy már jövő héten érkezhetnek az új MacBook Air-ek, amit szeretnék is hinni, meg nem is.

A helyzet az, hogy ha lesz is itt jövő héten frissítés, nagyon halvány lesz. Igazából amik szóba jöhetnek a jelenlegi i5-4250U processzorok helyett, azok sem tudnak sokkal többet. Például az i5-4360U jöhet szóba, ami egy kicsit magasabb órajelen ketyeg, és tud olyan technológiákat, mint az Intel vPro (beépített biztonsági megoldások, akár külső támadások ellen), vagy a Trusted Execution Technology. Ezenkívül minden ugyanaz, a méret, a fogyasztás, a grafikus mag. Nagyjából ennyi, nem sok.

macbook_air_1.jpg

És akkor ne is beszéljünk a választható, nagyobbik i7-4650U processzorról, aminek még csak követője sincs az Intel termékpalettában. Szóval ha tényleg lesz frissítés jövő héten, akkor egyetlen dologgal tudnának nagyot gurítani:

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása