Új sorozatot indítunk, amiben kifejezetten vakoknak készített alkalmazásokat próbálok ki. Egyrészt azért, mert nagyon érdekes appokról van szó, olyan dolgokra adnak megoldást, amiknek a létezéséről sem volt eddig tudomásom. Másrészt azért, hogy lássátok ti is: sokszor nagyon kevésen múlik, hogy egy használati tárgy vagy egy program akadálymentes-e vagy sem, hogy használható-e vakon.

Az iPhone alapvetően gyárilag akadálymentes. Ha egy vak vásárló kiveszi újonnan a dobozból, háromszor megnyomja a Home gombot, és már be is kapcsolta a VoiceOvert. Ekkor, ha az ujját húzza a kijelzőn, mindent felolvas a telefon. Tényleg mindent: gombokra írt parancsokat, szövegeket, és még plusz információkat is elmond (például hogy a készített kép éles-e). Mindezt magyarul.

Innentől pedig már az iPhone képességeinek zöme elérhető a nem látók számára is. Két dolog tudja hátráltatni őket:

  • ha a programozók nem teszik az appjukat teljesen kompatibilissé a VoiceOverrel, tehát az app nem olvassa fel nekik a lehetőségeiket
  • ha olyan speciális képességekre van szükség, amit csak egy külön programmal lehet megoldani

Valahol a kettő között helyezkednek el a térképes appok. Ugyan tudják a VoiceOvert, de a vakok számára nem jelent kimondott segítséget az autós navigáció, a gyalogos pedig nem mond el elég információt, csak balra és jobbra irányít, a GPS technológia pontossága miatt meglehetősén pontatlanul.

Ezért volt szükség a vakoknak egy saját térkép appra, és a legtöbben erre a célra a Blindsquare-t használják.

A Blinsquare nem navigáció, de nagyon hasonló. Indításakor a GPS és az iránytű alapján belövi, hogy hol állsz, és merre vagy arccal. Ez utóbbi azért fontos, mert innentől kezdve a körülötted lévő utcák, buszmegállók, éttermek, intézmények nevét fogja bemondani. “Mekdonalcs háromszáz méter, balra-hátra” - mondja be a VoiceOver hangja, és akkor lehet tudni, pontosan milyen irányban találjuk a hamburgereket. Tehát nem úgy vezet, mint a navigációs programok, nem a befordulások helyénél szól (nem is tudna), hanem egyfolytában tájékoztat a környezetedről.

fotó 4_2.PNG

(akadálymentes poszt: a fenti képen látható egy képernyőkép a programból, legfelül a funkciógombok, alatta egy csúszka, ami a közelben lévő helyek listázásának alapja, eszerint gyűjti ki a program a közelben lévő helyeket. Mivel a csúszka 25 méteren áll, ezért sok mindent nem tud felajánlani a Városliget mellett, de a kategóriákat olvashatjuk alatta: Saját helyek, Megosztott helyek, Művészet, Szórakozás, Iskolák, Élelem, Szórakozóhelyek, Szabadtér, Szolgáltatások, Otthonok, Boltok és egyebek, Személyszállítás).

Ezeket a helyszíneket egyébként a FourSquare-ről szedi le, és teljesen jól működik. Rengeteg helyszínt ismer, annyira sokat, hogy érdemes az érzékenységi rádiuszt kisebbre venni a belvárosban, még inkább egy plázában, különben be nem áll a szája.

Helyeket keresni 25 méter és 2 kilométeres sugáron belül lehet egyébként. Egy adott helyszínről minden releváns infó elérhető, például az appból telefonhívást is tudnak kezdeményezni a felhasználók, ami megint csak jócskán megkönnyíti az életüket mondjuk egy asztalrendelésnél.

bs.jpg

(akadálymentes poszt: fent három kép látható egymás mellett, először az, ahogyan a közelben lévő Élelem kategóriájú helyekre szűrünk, majd a következőn, ahogyan kiválasztunk egyet. Itt látszik a hely neve, alatta a lehetőségek: figyelés indítása, navigáció indítása, majd alatta a pontos cím. Legalul az irány: 195 méter, balra hátra. A következő képen elindítottuk a navigációt Google Mapsszal, itt a különbség a hagyományoshoz képest csak a hangos tájékoztatás)

Ha kiválasztottunk egy célpontot, akkor kérhetünk útvonaltervezést. Ekkor az Apple Maps vagy a Google Maps alkalmazás nyílik meg, gyalogos útvonaltervezéssel, és egy nagyon fontos kiegészítéssel: a Blindsquare továbbra sem hagy minket magunkra, és folyamatosan mondja, mi van épp körülöttünk. Sőt, felismeri a sebességünkből, ha mondjuk buszon ülünk, ekkor a következő kereszteződések nevét is bemondja. Még ha be is mondja a buszvezető a következő megállót, akkor sem biztos, hogy az általunk keresett utcát könnyen megtaláljuk, ha két megálló között található.

Persze ahogy Steve, az egyik budapesti vak iPhone-guru mondta: a Blinsquare nem taxi. Továbbra sem tökéletesen pontos, és nem szól, hogy a következő lépés a zebra, még három lépés az ajtóig meg hasonlók. Viszont a tőle telhető legtöbb infót bemondja, és rengeteg helyet ismer: mint ahogy a fenti képen látszik, még egy biztosító teakonyhájába is odavinne szívesen, elfogyasztani egy kávét.

Az app ára 21,49 euró, ami nem kevés, de sajnos egy ilyen szűk piac számára nem lehet egy euróért adni a programokat, mert akkor éhen halnának a programozók. Letölthető ezen a linken.

Az Appleblog a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége számára felajánlott kezdeményezésről itt olvashatsz bővebben. Folyamatosan érkeznek be hozzánk a felajánlott, használt iPhone-ok, amik sok esetben örömkönnyeket okoznak. Adakozz te is, ha tudsz, keress meg minket ezen az email-címen . Ha használt iPhone-od van (3GS, vagy idősebb), ajánld fel a vakok számára, akik nehezebben jutnak ilyen készülékhez. Számukra kinyitja a világot.

A Speedshop nagylelkű felajánlásából a Speedshop Szerviz veszi át a jövőben a felajánlott készülékeket. Ők ingyen átnézik, kijavítják, felfrissítik a telefonokat, cserélik a törött üveget, öregeskedő akksit, és egy felújított telefont adnak át a nyerteseknek.