almalé és kungfu Rólunk

Aranyat találtak a Mac Próban

Az iFixites csávók csak nem bírtak nyugodni, és a néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott Mac Pro szétszerelés után újra elővették a dögöt. Rájöttek, hogy a ventilátort még nem szedték szét, mert elsőre nem tűnt érdekesnek.

A burkolatot eltávolítva azonban úgy jártak, mint Luke, amikor meglátta az apját. Csak egy szottyos öregember helyett arany csillogását vették észre a fedél alatt:

htQWToX2LV5hWdOT.jpg

YkFNOcxBfFPTpdDE.jpg

Ide rejtették ugyanis az AirPort kártyát. Maga a chip ugyanaz, mint az iMac, MacBook Pro és MacBook Air modellekben, az egyetlen különbség, hogy az antennák a jel erősítése érdekében ugyanahhoz az aranyból készült tálcához vannak csatlakoztatva. Nem tudom, hogy ez hány százalékot dob a kommunikáció hatékonyságán, de annyit biztosan, hogy megérte beleépíteni, a pro júzereknek meg kifizetni.

Kedves Mac Pro- és leendő Mac Pro-tulajdonosok. Csak ismételni tudjuk magunkat. Az új vas egy upgrade-elhető, csodás gép, és még a fedél alatt is csillog. Oké, a processzor meg egyéb érintkezők is tartalmaznak kis mennyiségben ipari aranyat, de a Mac Próban oda is locsolták, ahová nem szokott jutni.

A tolvajoknak jelzem, hogy az ipari aranyból nem készítenek nyakláncot, úgyhogy nem éri meg rohanni vele.

Na jó, de.



A 40 ezres tablet az első iPad mini ellen

Szóval a kijelző: az IPS-panel teljesen rendben van, jók a betekintési szögek, és bár ez is csak 1024x768 pixelt használ, jobb az élmény, mint az előző generációs iPadnél. Nekem legalábbis jobban tetszett a képe. 7:3.

P1240380.JPG

Processzorsebesség: a kínai tabletben egy négymagos, 1,6 gigahertzes Cortex A9-es dolgozik, ami tönkreveri az iPad mini ősrégi, második generációs iPadből átpakolt hardverét. Lefuttattunk a Geekbenchet, ezek alapján még egymagos üzemmódban is közel kétszer gyorsabb a WayteQ, ha viszont az összes mag akcióba lép, már háromszoros a különbség. És ez még akkor is lényeges szempont, ha az ügyesen optimalizált iOS miatt a régi mini sem tűnik lassabbnak, mert középtávon ez a különbség már biztosan érezhető lesz. 7:4.

geek1.001.png

És akkor az ár: ebben nincs kérdés. A Wayteq annyival olcsóbb az ipadeknél, hogy ez a különbség nagyjából el is dönti a meccset. 40 ezer forintba kerül, a régi min kétszer ennyiért vihető el, és akinek csak ennyi pénze van egy tabletre, úgysem fog gondolkozni, az androidosat választja. És nem is jár rosszul, mert ilyen kevés pénzért is egy tisztességesen megépített, elég gyors, jól használható készüléket kap majd, a fent említett korlátokkal és hibákkal. És végül le sem maradt annyira a régi minihez képest. 7:5.

A Wayteq tabletet a Speedshoptól kaptuk tesztelésre, itt tudjátok megvenni, az iPad minit meg a mi shopunkból is megrendelhetitek már 85 ezer forinttól



A 40 ezres tablet az iPad mini retina ellen

Szóval a kijelző: az IPS-panel teljesen rendben van, jók a betekintési szögek, de végső soron mégis 1024x768 pixel áll szemben a retina mini 2048x1536 pixelével. A színekben nincs nagy különbség, de az élességben, pixelmentességben olyan sokat hoz a retinás panel, hogy nem is kérdés, ki nyeri ezt a fordulót. 8:2.

P1240380.JPG

Processzorsebesség: a kínai tabletben egy négymagos, 1,6 gigahertzes Cortex A9-es dolgozik, ami tisztességes csip és egész kulturáltan dolgozik az operációs rendszer alá, csak néha találkoztunk döccenéssel, akadással. Ezzel együtt a közelében sincs az Apple A7-essel szerelt kétmagos mininek. Ha az összes mag dolgozik, a mini előnye kétszeres, amikor viszont csak egy, ami talán még jobban jelzi egy rendszer általános sebességérzetét, már közel háromszoros. Sőt, nézzük másként: a WayteQ négy maggal hozza azt a teljesítményt Geekbench alatt, amit a retina mini eggyel (1333 vs 1393 pont). 9:2.

geek2.001.png

És akkor az ár: ebben nincs kérdés. A Wayteq annyival olcsóbb az ipadeknél, hogy ez a különbség nagyjából el is dönti a meccset. 40 ezer forintba kerül, az új mini háromszor ennyiért vihető el, és akinek csak ennyi pénze van egy tabletre, úgysem fog gondolkozni, az androidosat választja. És nem is jár rosszul, mert ilyen kevés pénzért is egy tisztességesen megépített, elég gyors, jól használható készüléket kap majd, a fent említett korlátokkal és hibákkal. 9:3.

A Wayteq tabletet a Speedshoptól kaptuk tesztelésre, itt tudjátok megvenni, az iPad mini retinát meg a mi shopunkból is megrendelhetitek



A miniszter rosszul tudja, miért Magyarországon a legdrágább az iPhone 5s

Végre politizálhatunk egy jót. Talán emlékeztek még arra, hogy december közepén a DK egyik képviselője, Oláh Lajos kérdést intézett Varga Mihály gazdasági miniszterhez. Azt szerette volna megtudni, hogy miért túlárazott Magyarországon az iPhone 5s.

Tegnap végül megjött írásban a válasz a minisztertől:

Az iPhone árak nemzetközi eltérését befolyásolhatják ugyan az adók, azonban ez nem indokolhatja az árak nagyarányú eltérését. Magyarországon ugyanis a GDP-arányos adóterhelés átlagosan 5-7% százalékponttal marad el a nyugat-európai EU tagállamokétól. Ha önmagában az általános forgalmi adót tekintjük, az sem magyarázza az eltéréseket, de az árakra még sok egyéb adó és költségelem hat, valamint nem hagyhatjuk figyelmen kívül az árfolyam-különbözetet, vagy a kereskedelem hasznát sem, amely több fázison keresztül halmozódhat is, illetve amelyről nem állnak rendelkezésre megbízható adatok.

A szolgáltatók által feltüntetett árak a valóságban nagyon nehezen hasonlíthatók össze, tekintettel arra, hogy azokhoz sok esetben más tényezők is kapcsolódnak : a különböző díjcsomagok, előfizetési akciók nagymértékben befolyásolják a termékek és szolgáltatások együttesének árát. Az árak kialakításába a piaci verseny szabadsága miatt a Kormány nem avatkozik be, a kedvezmények nyújtásáról a piacon tevékenykedő vállalkozások döntenek.

Haha.

Sok vicces magyarázatot kaptunk már a valóban szélsőségesen piacbarát kormánytól az elmúlt években, ilyen kevés munkával viszont még egyikre sem lehetett rábizonyítani, hogy bullshit.

Az Apple oldalán ugyanis ott szerepel a termékek mellett a bruttó és a nettó ár is. Szóval hogy mennyibe kerül egy készülék, ha levonjuk a forgalmi adót és az egyéb, országspecifikus díjakat (nálunk: Artisjus-adót). Nem, ebben nincs benne az "árfolyamkülönbözet", a "kereskedelem haszna", "a szolgáltatói árak", az "akciók".

Nézzük csak az adózott, az Apple webshopjában elérhető árakat! Tisztán látszik, hogy ezek alapján Magyarországon a legdrágább az iPhone 5s a kontinensen, akármelyik modellt nézzük (a blogshopunkban persze találsz olcsóbban iPhone-t, de most nem ez a lényeg):

iphbr.001.png

És mi történik akkor, ha levonjuk az összegekből a forgalmi adót és az egyéb, kizárólag a terméket érintő adókat?

Kiderül, hogy a kontinentális Európában Magyarországon a legolcsóbb az iPhone, de egész Európát tekintve is csak a britek lehetnek versenyképesek velünk:

ipnetto.001.png

Szóval nem. Ennek semmi köze a versenyhez, meg a piaci környezethez. Egyetlen oka van annak, hogy Európában Magyarországon a legdrágább az iPhone: a magas adók. Ami kormányzati hatáskör, és nem piaci.

Közben látjuk, hogy a Vastagbőrön is megjelent egy elég alapos elemzés a hazai adók mértékéről az iPhone árával összefüggésben.



Az iBeacon lesz a CES sztárja (és komornyikja)

Azért az durva, hogy az Apple bejelent egy új és költséges technológiát 2013 közepén, aztán 2014 januárjában már arra építik a CES mobilalkalmazását. A iBeacon nem (csak) a standokon jelenik tehát meg, felvillantva a jövő lehetőségeit egy a vadonban csupán pár hónapja létező újdonsághoz, hanem már mint eszköz szerepel a cucc, olyan határozottan helyet követelve magának, mint egy molinótartó állvány.

Mégis ez van. Instant evolúció. Randi nélküli szex.

radius-networks-ibeacons.png

A Consumer Electronics Association jelentette be, hogy a jövő héten, január 7 és 10 között megrendezésre kerülő CES kiállításon a vendégek az iBeacon technológiával igazodhatnak el a standok között. iOS és Android eszközökre tölthető le a Radius Networks Bluetooth iBeacon development kittel készített appja, ami az alacsony fogyasztású Bluetooth kommunikáció segítségével pontosan tudni fogja, hol állunk épp, ennek megfelelően pedig értesítéseket küld a telefonra/tabletre, és segít eligazodni a nyüzsgésben.

Az iBeaconról bővebben itt és itt.




süti beállítások módosítása