Két különböző forrásból származó infók alapján erős a gyanú: az Applenek tetszik ez a zafír-dolog. Arizona állam és a GT Advanced nevű gyártó is közleményben adott hírt valami ilyesmiről a héten, az Apple állítólag egy 700 fős üzemet röffent be Mesában kizárólag zafírkristály előállítására.
De vajon miért tesz ilyet?
Az Apple már most is több helyen használja ezt a nehezen karcolható, ellenálló anyagot, például az iPhone-ok kameráinak, és az ujjlenyomat-olvasó védőborításaként is. A saját gyártósor azonban azt mutatja, hogy nagyobb terveik vannak a kristállyal.
A szintetikus zafír ugyanis színtelen, átlátszó, és rendkívül ellenálló, a karcokkal szemben is. A luxusóra-gyártók pont ezért használják a számlap védelmére a termékeikben. Az ára miatt azonban nem gyakori, hogy telefonokhoz kijelzőjére illesszék, egyszer mondjuk volt nálam pár napig egy egymillió forintos Tag Heuer mobil, na az például zafírkristály-kijelzővel büszkélkedett. Mással nem nagyon.
Most viszont felmerül a kérdés: mi van, ha az Apple is ezen töri a fejét?
A TechCrunch az ügyben megszólaltatta Matthew Hall szakértőt, aki összehasonlította a Gorilla Glass és a szintetikus zafír tulajdonságait. Kiderült, utóbbi négyszer ellenállóbb (3 MPa-m0.5 szemben a 0.7 MPa-m0.5-tel). Persze ennek ára is van, egy köbcentiméter zafír kábé 1,6-szor nehezebb, mint a Gorilla Glass. Azonban gondoljuk meg, ha az Apple feleolyan vékony zafírt rakna a kijelzője elé, mint üveget: lineáris függvény esetén (tételezzük fel) mondjuk kétszer olyan ellenálló anyagot kap, vékonyabb és könnyebb kivitelben, mint eddig.
A két anyag közel azonos abszorpciós tulajdonságokkal rendelkezik, a zafír viszont magasabb törésmutatóval, itt tehát megint egy kis előny az üveg javára. De a kapott védelemért cserébe ezt elviselnénk.
Kérdés, hogy mindez mennyibe kerülne? Jönne az egymilliós Tag Heuer után az egymilliós iPhone 6?
Nyilván nem. A GT Advanced jelenleg egy olyan technológián dolgozik, ami az emberi hajszálnál vékonyabb rétegben állítja elő a zafírlapokat, amiket ezek után rá lehet laminálni az üvegre. Ez egy sokkal költséghatékonyabb megoldás, a karcok ellen ugyanúgy véd, mint a fullos cucc, az ellenállósággal kapcsolatban pedig nyilván vannak ígéretes számítások.
Az Apple 578 millió dollárt fizet ki öt év alatt a GT Advancednak, erre kötelezettséget vállalt. Ez a cupertinói cég befektetése az üzletágba, és nyilván felgyorsítja majd 28,9 millió dollár éves forgalommal rendelkező cég fejlesztési tempóját. 2015-ben ugyanis már biztosan szeretnének egy USA-ban előállított, vékony, könnyű és ellenálló megoldást bemutatni a mobileszközökön, lehetőleg minél olcsóbban nyilván.
szucsadam
2013.11.08. 12:12
Címkék: elütés ios7 helyesítás
Alig néhány hete, hogy bejelentettük az egyik iOS7 fordítási hibát, máris kijavították - jelentette Nóra nevű olvasónk.
Ilyen volt:
Ilyen lett:
De mondok mást is. A Mapsen is javították a több mint egy éve bejelentett hibát: a Sziklatemplom kimászott a Dunából, a helyére.
Szomory Dezső viszont még mindig keresi az elveszett o betűt:
Mindenesetre ezen nagyon felbuzdultunk, hiszen úgy tűnik, vannak a túloldalon azért emberek is. Így sorban bejelentjük - hátha ti nem tettétek még meg - a "Tenerparton"-gate-et, a "Hullámok, Hullámok"-gate-et, és azt a jelenséget, amikor átküldünk az OS X Mapsból egy útvonalat telefonra, és a Show helyén Műsort olvasunk (Jánosnak köszi a tippet). Ami egyébként helyes is lehetne a Freddie Mercury-i értelemben.
szucsadam
2013.11.08. 10:00
Címkék: stat akkumulátor
A Which? készített egy tanulmányt arról, melyik okosmobil akksija bírja a legtovább szuflával. Beszélgetési és internetezési időt mértek, majd a kapott perceket sorrendbe állítva ezt kapták:
Látszik egyébként, hogy általánosságban nőtt az akksik kapacitása, itt a tavalyi felmérés:
A tabletméretű telefonok korában persze nem mindegy, hogy az egyes készülékek térfogata mekkora. Ettől függ, mekkora akkumulátort tudnak belepakolni, ami nagymértékben kihat az élettartamra. Én ezért nem bírtam magammal, és megvizsgáltam, melyik készülék hány négyzetcentiméteres (a mélységet nem vettem figyelembe, mert az több helyen is változik), és meghatároztam az egy négyzetcentiméterre jutó percet!! Ezzel új mértékegységet határoztam meg, az Appleblog-változót. Az eredményeket diagramon ábrázoltam, a sorrend picit megváltozott (nem tudom, miért írja rá kategóriatengely feliratát a Keynote az oszlopra).
Tettem ezt azért, mert rohadtul ráérek, és nyilván azért is, hogy valami kétségbeesett módon feljebb tornásszam az imádott kultusztárgyam renoméját.
Látjátok? Így kell piacot teremteni a trolloknak, majd ellopni tőlük ugyanazzal a mozdulattal.
via HVG
Magyarósi Csaba
2013.11.07. 22:53
Címkék: update
Oh jeee:
Aztán meg:
Egyelőre telepítés óta nem zabálja kétszáz százalékon a processzoromat, és nem dobál fel kétpercenként értesítést évekkel ezelőtt megkapott levelek beérkezéséről.
Fingers Crossed.
Fél - kibaszott - siker.
Nálatok mik a tapasztalatok?
Köszönjük Bene Tamásnak a találatot!