Ezzel a címmel jelennek meg cikkek mindenhol. Steve Jobs életútja Isaacson könyvének és a sorra érkező filmeknek köszönhetően egyre közismertebb, egyre több embert inspirál. Akik egyúttal szívesen végigkísérnék még egy hasonlóan különc ember sorsát, valakiét, aki eleinte nem feltétlenül a tehetségével tűnt ki, aztán később mégis az egyik legnagyobb jelentőségű vállalatot alapította meg, és juttatta el a csúcsra. És a lapok szeretnék kiszolgáltatni a holnap hősét ma, amikor még csak próbálgatja a szárnyát, legyen szó akár egy kínai üzletemberről vagy egy mexikói kislányról.
Most megpróbálom összeszedni mindazokat, akiket szívesen látnának vagy látnak Steve Jobsként.
Lei Jun
Kína 23. leggazdagabb embere 2010-ben alapította a Xiaomi nevű céget. A vállalat okostelefonokat gyárt, és Jun előszeretettel utánozza az Apple egykori vezérét stílusával, prezentációival és öltözködésével. Sőt mással is: az androidos készülékek mellett Smart TV-t is bemutatott nemrég, AirPlay támogatással. Jun láthatóan nem unja meg a távol-keleti másoláskultúra egy új szintre emelését, a személyiségnyúlást.
Law Ka-Ying
Hongkongi színész, azzal került be a listára, hogy az MTR nevű cég kifejezett kérésére bohóckodott egyet, mintha ő lenne az Apple nagyon túljátszott vezére.
Ez annyira kínos, hogy már jó.
Elon Musk
Aki nem tudná, miért Elon Musk most a legmenőbb vállalkozó arc, az nézze meg ezt a beszélgetést vele:
Tovább olvasom