Amióta a Samsung begyújtotta a rakétákat, és több szempontból az Apple legnagyobb riválisa lett, nem csillognak úgy a számok a cupertinóiaknak, mint szeretnék. Jó elemzőnek persze sosem nehéz úgy vizsgálni a táblázatokat, hogy a neki tetsző eredményt hozza ki.
Például: lássuk, ki tudja legyőzni az Apple-t a mobiltelefonok okostelefonok high-end okostelefonok mezőnyben? Így van: senki.
Persze, vicces, de azért tegyük hozzá, hogy ez a kategória vizsgálata abszolút indokolt. Eleinte elég volt azt mondani, okostelefon, és máris a felső kategóriát vizionálta mindenki. De ahogy változik a piac, úgy kell szűkíteni a létrejövő új termékkategóriákat. Attól, hogy egy gyártó képes eladni tömegével 100 dolláros készülékeket, nem mondhatjuk ki, hogy tönkreteszi a 600 dolláros termékek piacát. Mert ott mások nézelődnek, olyanok, akiknek egyáltalán nem kell a 100 dolláros termék.
A Samsung pedig gyárt mindegyikből. Egyértelműen uralja az alsóbb kategóriákat, de a high-end készülékeire is sokszor hivatkoznak úgy, hogy felzabálják az iPhone-ok piacát. Néhány nemrég elcsípett szám azonban azt mutatja, ez nem igaz.
Először is a Samsung beszámolója két dolgot állított. Az egyik, hogy az eladott okostelefonjainak csupán egyharmada konkurálhat az iPhone-okkal. A másik, hogy a high-end modellek eladása az előző negyedévben stagnált az egy évvel korábbi eredményhez képest. Abban a kategóriában, ahol az Apple versenyzik, a Samsung nem tudott növekedést elérni, miközben az iPhone 26 százalékot dobott rá a tavalyi eredményére.
A helyzet az, hogy nemcsak a Samsung, de egyetlen gyártó sem tudta növelni a részesedését a 400 dollár feletti okostelefon-piacon. Az Apple viszont egyetlen készüléket sem ad el ez alatt az ár alatt.
A jövő sem tartogat nagy meglepetéseket: a Samsung azzal nyugtatta meg a low-end modellek hajtotta eredmények miatt kissé aggódó befektetőket, hogy 2014-ben 126 millió prémium modellt adnak majd el. Ez pedig jóval kevesebb annál a 150 milliónál, amit az Apple az előző évben értékesített.
De persze továbbra is lehet mondani, hogy az Apple csökkenő részesedést mutat az okostelefon-piacon, hiszen a 26 százalékos QoQ növekedése nem volt elég a közben 45 százalékkal hízó piacon (13,4 százalékon áll jelenleg a cég). Csakhogy a fentiek ismeretében ezt a számot már jóval árnyaltabban látjuk.
via Forbes, Appleinsider
Appleblog
2013.11.06. 10:17
Címkék: hirdető app!mobile
Hirdetőnk az App!mobile, akik novemberben külön workshoppal készülnek az iOS-programozóknak. A konferencia ajánlóját olvashatjátok.
Napjaink egyik legfontosabb mobil operációs rendszere, így természetesen az idei App!mobile konferenciáról sem hiányozhat az iOS. Legyen szó dizájnról vagy fejlesztésről, akad érdekesség a témában.
Sőt, ha fejlesztő vagy, külön workshoppal is készülünk a számodra: a konferencia második napján Kelényi Imre (BME) vezet be az iOS 7 újdonságaiba. Szó lesz az Xcode 5 és az Objective-C újításairól, áttekintjük az iOS 7 alkalmazások felhasználói felületének programozását érintő változásokat, és röviden kitérünk több izgalmas témára, mint például a UIKit Dynamics fizikai motor, az új multitasking modell és a Javascript kódok integrációját biztosító JavaScriptCore.
Az App!mobile-t 2013. november 13-án és 14-én, Budapesten rendezik meg, a konferencia programjáról a konferencia weboldalán lehet részletesebben olvasni - ugyanitt tudtok regisztrálni is.
szucsadam
2013.11.06. 10:03
Címkék: biztonság privacy kormány adat adatkezelés USA
Az Apple kiadott egy dokumentumot, amiben elárulják, hányszor keresték meg őket a világ különböző pontjairól a kormányzati szervek, hogy adatokat kérjenek a felhasználókról. Mint a közleményben leírják, az Apple úgy gondolja, mindenkinek joga van tudni arról, hogyan kezelik a személyes adatait, és szükséges, hogy ezeket az adatokat a legjobb védelemmel lássák el. Éppen ezért - a Google-höz, a Microsofthoz és a Facebookhoz hasonlóan - ők is felszólaltak az Egyesült Államok kormányának gyakorlata ellen, ami szerint nagyon korlátozott információkat tehetnek közzé az ilyen megkeresésekkel kapcsolatban.
Mint a dokumentumban írják, mivel az Apple - ellentétben "más cégekkel" - nem érdekelt a felhasználói adatok felhalmozásában, tárolásában, így a megkeresések legnagyobb része ellopott vagy elveszett készülékekkel kapcsolatos, ilyenkor tehát a pórul járt vásárló védelmében jár el a hatóság, és keresi meg az Apple-t. Az esetek kisebb részében a hatóságok a felhasználók személyes adataira kíváncsiak, akár fotókról vagy emailekről legyen szó. Ezt az alapvetően két kategóriát az Apple két külön táblázatban szerepeltette.
A táblázatok adatai 2013. január 1. és 2013. június 30. közötti időszakra vonatkoznak.
Látható, hogy az Egyesült Államok még arra sem ad engedélyt, hogy pontos számot közöljenek a személyes adatokkal kapcsolatos lekérésekkel összefüggésben, így egy tág intervallumot közölt csak az Apple. A második legkíváncsibb nemzet a németeké, de láthatóan ők sem kaptak annyi információt, amennyit szerettek volna.
Magyarország csak készülékinfókat kért le, összesen 13 Apple-termékkel összefüggésben. Mindössze hárommal kapcsolatban szolgáltatott ki az Apple adatokat.
A gyakorlat szerint az Apple felé minden esetben bírósági határozat formájában fordulnak az információkért a kormányzati szervek. Ezután az Apple jogi osztálya alaposan megvizsgálja ezt a kérelmet, és ha bármi kétség merül fel a lekérdezés jogosságát illetően, vagy akár formai hiányosságot látnak, visszautasítják az adatok kiszolgáltatását (mint a fenti táblázatból látszik, ez sűrűn előfordul). Amennyiben a kérés elbírálása pozitív az Apple részéről, megpróbálják a lehető legszűkebb mennyiségű információt kiszolgáltatni, ami csak az ügyben lehetséges.
A teljes dokumentum itt olvasható.
szucsadam
2013.11.06. 09:01
Címkék: frissítés update
Volt valaki közületek, ha jól emlékszem, aki az iTunes-ban az Equalizer-re panaszkodott, hogy mindig visszaáll alapállapotba kilépés után. Hát neki küldik most ezt a frissítést, és mindenkinek aki szereti.
A nagyméretű könyvtárakkal kapcsolatos bugokat is befoltozták.
Reméljük, ez a frissítés csak egy a sorban, nagyon várjuk a Mail javítását, ami napokon belül érkezhet. Rajta kívül még az iBooks, a Safari, és a Remote Desktop Client appok kerülnek frissítésre hamarosan.
Keressétek a frissítéseket a Mac App Store Update menüpontjában.