Van egy rakás kis töredékhír, tekintsük át őket, hogy lássuk, merre tart az Apple legkisebb tabletje.
Egyrészt az IDC piackutató számai alapján tisztán látszik, hogy miért volt szüksége a készülékre az Apple-nek: bár a cég jelentősen tudta növelni eladásait az első negyedévhez képest, tisztán látszik, hogy piaci részesedése a harmadik negyedévre érezhetően csökkent: 60 százalékról 50 százalékra.
A darabszám ugyan 26 százalékos növekedésben van, de a szélesebb portfólióval támadó Samsung ugyanebben az időszakban 325 százalékos növekedésen esett át és már 5 millió eladott tabletnél áll. Ráadásul jön fel az Amazon és a többiek is.
Ehhez képest nagy bátorság volt az Apple-től, hogy a DisplayMate alapos tesztje szerint az iPad mini kijelzője inkább csak átlagos a kategóriájában. Sem a felbontása, sem a fényereje, a kontrasztja, a színmegjelenítése nem kiemelkedő, sőt, jobban tükröződik, mint legtöbb közeli konkurense. A szakértők szerint a mini kijelzője persze jó, de az olcsóbb Amazon és Google tabletek lcd-i jobbak. Részletek itt.
A Wall Street-i elemzők mindenesetre erős izgalmi állapotba jöttek a modelltől. Bár az Apple csak annyit közölt, hogy hárommillió tabletet adott el a nyitóhétvégén, és nem derül ki, hogy ebből mennyi a mini, mennyi a második generációs, mennyi a negyedik generációs modell, az elemzők szerint a vásárlók 80-90 százaléka a minire gerjedt. Márpedig ez túlszárnyalja a piaci várakozásokat. Főleg úgy, hogy a hírek szerint az eladások ütemét a szűkös raktárkészletek is alakították, ráadásul még meg sem érkezett a mobilnetes modell, ami tovább élénkítheti a piacot.
Az elemzők egyébként 25-26 millió tabletes utolsó negyedévet várnak az Apple-től, amiből 5-7 millió lehet a mini, míg a későbbiekre nézve arra számítanak, hogy 2013-ban 100 millió iPadre jut 30 millió mini, 2014-ben meg 138 millió iPadre 48 millió mini.
Időnként előkerül a pletyka és most megint ilyen időnként van: egyes hírek szerint az Apple teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy egy nap saját fejlesztésű processzorokra cserélhesse a Macintoshokban használt Intel csipeket. A mostani pletyka a Bloombergtől származik, a lap szerint az Apple mérnökei most sokkal közelebb vannak a megoldáshoz, mint eddig bármikor.
A probléma egyrészt ugye ismerős, másrészt nehézkes: az Apple 2006-ban már levezényelt egy nagy átállást, amikor a PowerPC-csipeket cserélte Intelre, ám ez nem egyszerűen csak gyártóváltást, hanem teljes rendszercserét jelentett. Alapoktól kellett újraírni az OS X-et, hogy az gond nélkül fusson a gyökeresen eltérő új architektúrán és az átmeneti időszakban gondoskodni kellett a régi programok kompatibilitásáról, amit az Apple úgy-ahogy meg is oldott a Rosetta nevű fordítóval: ezen keresztül tudtak futni a PowerPC-programok az inteles Maceken.
Szóval rutin már van, a mostani váltás viszont azért sokkal problémásabb, mert nincs még kész a platform, amerre tart az Apple: az A6 és A6X processzorok, amik az iPhone 5-ben és iPhone 4-ben iPad 4-ben dolgoznak, állítólag már teljesen házon belüli fejlesztések, és ezek versenyképesek is a konkurens mobilcsipekkel. De egy asztali processzor erejétől még így is közel évtizedes lemaradásban vannak. Az A6-os nem ér fel egy Core i5-össel, és innen eljutni egy potens asztali processzorig azért nem néhány hónapos munka.
Ugyanakkor az Apple-nél rendelkezésre áll az a pénzmennyiség, amivel el lehet kezdeni a fejlesztéseket, hogy majd valamikor megtörténhessen a váltás. A Techcrunch szerint az új gépek kevesebbet fogyasztanak majd, és a közös ARM-alapú architektúra lehetővé teszi, hogy az OS X és az iOS még közelebb kerüljenek egymáshoz. Sőt, a lap arra számít, hogy az új processzorok már csak az új, OS X utáni operációs rendszerrel együtt mutatkoznak majd be, jelentősen átalakítva azt, amit eddig a Mac OS-ről gondoltunk.
A korábban iSuppliként ismert csapat - ma már IHS - szétszedte az iPad minit, és szokás szerint az alkatrészek piaci árát vizsgálva megpróbált rájönni, mennyibe kerülhet a készülék előállítása, pontosabban mennyi az alkatrészek árának összege.
Mint minden ilyen felmérés előtt, itt is érdemes elmondani: természetesen nem tudják, az Apple milyen áron kapta meg az adott alkatrészeket, az ár nem tartalmazza a gyártó költségeit, sem a fejlesztésre, marketingre, csomagolásra és egyebekre szánt összegeket, nem számolt a selejtekkel, az ingyenes kiszállítással, ilyenekkel. Mégis iránymutató, egyfajta összehasonlítás lehet a készülékek között.
Ezek alapján a legolcsóbb, 329 dolláros iPad minit 188 dollár értékű alkatrészekből lehet összerakni. A 32 gigás háttértár 31, a 64 gigás 62 dollárral dob még az áron. Ebben az az érdekes, hogy Peter Oppenheimer korábban arról beszélt, az iPad minin az árrés jóval alacsonyabb a többi Apple-termékkel összehasonlítva, ehhez képest úgy látszik, hogy magasabb mondjuk az előző generációs iPadhez képest (az 500 dolláros iPad 3-at egy korábbi kimutatás szerint 364 dollár értékű alkatrészekből raktak össze). Ebből is látszik, hogy a többi költség mennyire befolyásolhatja a végső előállítási költséget.
És lássuk e mellé a konkurenciát, az alap Microsoft RT tabletet 271 dollárból, a Kindle Fire HD-t 165 dollárból lehet összekalapálni (utóbbi kereskedelmi ára 199 dollár, de az Amazon köztudottan nem a készüléken, hanem a tartalmakon akarja beszívni a profitot).
Ancsa leereszkedett egy igazi játékbarlangba, hogy onnan ismertesse a Windows Phone 8 és az Android platform legfrissebb okosságait. Meg azért játszott is egy kicsit. Szerintem jól áll neki a szemüveg.
A T-Mobile lakossági szolgáltatások általános szerződési feltételei szerint december elsejétől megszűnik az eredetileg még 2008-ban, az iPhone-ok forgalmazásának kezdetével bevezetett ikon 200, 400 és 600 díjcsomagok értékesítése. A lebeszélhető perceket, SMS-eket és leforgalmazható adatot egyaránt tartalmazó korábbi tarifák ezután már nem érhetők el az új ügyfelek számára. Szintén változik egyes Mozaik díjcsomagoknak is az igénybe vételi feltétele, így a Mozaik L, XL és XXL csomagokhoz a továbbiakban nem vehetők majd igénybe bizonyos mobilinternetes opciók, adatdíjcsomagok.
Vagyis decembertől jöhet el a lap szerint az iPhone 5-ös igazi ideje Magyarországon, mert várható, hogy a T-Mobile a fenti változásokkal egy időben az okostelefonokra is elérhetővé teszi az LTE-hozzáférést, amihez eddig csak önálló adatcsomaggal lehetett hozzájutni. Magyarul nem volt olyan tarifacsomag, ahol a beszélgetés/sms együtt járt egy 4G-s csomaggal.
Most meg majd lesz. Legalábbis reméljük. Mind akik itt lakunk:
Hogy a 4G mennyire gyors Budapesten, arról egy korábbi tesztünkben olvashattok.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.