Sokan szenvedtétek végig a vásárlás körüli agóniámat, ami a tökéletes gépre várva hónapokig is eltartott. Először abban bíztam, hogy a Pro frissítésekor megjelenik egy 13 colos, négymagos modell, ez azonban elmaradt: kétmagos maradt a bébi. A 15-ös kategóriában ugyan megjelent a könnyű, retina verzió, viszont hiába nem volt súlya, akkor is nagy volt nekem, ráadásul az igényemre szabott modell (768 GB ssd) ára már bőven egymillió forint fölött járt. Az meg egyszerűen túl sok egy számítógépért. És végül megérkezett a 13-as retina, ami szintén aranyos gép, könnyű, a mérete is megfelel, de még ebben sincs négymagos Core i7-es, ráadásul 768-as ssd-vel 990 ezerbe kerül: túl drága a kompromisszumokat látva.

Ahogy nyilván kitaláltátok, a korábban már belengetett elfogadható kompromisszumot választottam: megvettem a legerősebb 13 colos gépet 2,9 gigahertzes Core i7-essel és 8 gigabájt memóriával, a 750 gigabájtos merevlemezt átrakattam iDokival az optikai meghajtó helyére, elsődleges háttértárnak meg berakattam egy 250 gigabájtos ssd-t.

Az átállás mondatni tökéletesen problémamentes volt, ami még engem is meglepett. A külsőre tök ugyanígy kinéző, hároméves MacBook Prómon nyomtam egy teljes backupot a Time Machine-nel, majd az összes adatomat áttöltöttem a frissen vásárolt gép 750 gigabájtos merevlemezére. Ezután megint nyomtam egy backupot, de már az új gépről, méghozzá egy redukciót: csak azokat az adatokat mentettem le, amiket az ssd-n akartam tárolni.

Az ssd-re szántam az összes alkalmazásomat, hogy azok mindig gyorsan induljanak el. Oda pakoltam a Mailt is, hogy mindig várakozás nélkül tudjak keresni a harminc gigabájtnyi levél között. Az ssd-re raktam természetesen az operációs rendszert is, a többit meg a merevlemezen tartottam. Az összes képet, videót, mp3-at, minden adatot, médiát.

Ezután elmentem iDokihoz, ahol fél óra alatt elvégezték az egyébként garanciavesztéssel járó műveletet. Egy Samsung 830-as ssd került a gépbe, ez az egyik leggyorsabb egység a piacon, 256-os kivitelben kábé 50 ezer forintba kerül és az eddigi tapasztalatok szerint egyáltalán nem foglalkozik az Apple-Samsung-háborúval: remekül kijön a MacBook Próval. (A képeken a gépet és az ssd-t, majd az eredeti konfigurációt, aztán a merevlemezt az opti-bayben, végül az átalakított konfigurációt láthatjátok. Egyszerű munkának tűnik, de nem az):

Újraindítás után a recovery partíciót betöltve simán feltelepítettem a a Mountain Liont a gépre, majd elindítottam a Time Machine-t és frissítettem a rendszert a redukált backuppal.

Ezután már csak annyi dolgom maradt, hogy egységbe kovácsoljam a kettészedett egészeket.

Megmondtam az ssd-n tárolt iPhotónak, hogy hol keresse a merevlemezen a hozzá tartozó. A program azóta csodásan működik: pont olyan gyorsan indul, mintha minden az ssd-n lenne, mert az alkalmazás tényleg ott is van, csak akkor kell a lassú hdd-hez nyúlni, amikor egy képet valódi méretében akarok betölteni. Egy kép betöltéséhez meg bőven elég a merevlemez is.

Ugyanez a helyzet az iTunes-al: azonnal indul, csak akkor nyúl a merevlemezhez, ha elindítok egy dalt: ehhez bőven elég a régebbi technológia, ahogy ahhoz is, hogy ott tároljam az iOS eszközeim 30 gigabájtnyi biztonsági mentését. Ssd-n van a Final Cut, de hdd-n a munkához használt videófájlok.

A végeredmény magáért beszél, balra látható az új rendszer, de még merevlemezzel, jobbra ugyanaz, de ssd-vel (boot, majd öt program elindítása):

És akkor lássuk, mit kaptam, és mennyiért. A gép első ránézésre pont ugyanolyan, mint a régi, mondtam is Dórának, hogy ez a legracionálisabb vásárlásom ever: nincs benne semmi wow-faktor, a formavilág változatlan maradt, ahogy a súly és a képernyő felbontása is. Amikor csak böngészgetek, pont ugyanaz az érzés, mint a régi, három éves rendszernél. Oda is raktam őket egymás mellé, mielőtt kicsit fájó szívvel eladtam volna az öreg gépet, de végül is jó helyre került és lényegében az ikertestvérével dolgozom tovább.

Viszont amikor elindítok egy programot, sírni tudnék, olyan gyorsan, szépen megy végbe a folyamat, továbbra is tartom azt, hogy 2012-ben nem egy brutális processzor vagy egy izmos gpu jelenti az igazi előrelépést a hardverben, csak és kizárólag az ssd. Ezek együtt meg elhozzák a csodálatos új világot, amiben még EGYSZER SEM jelent meg a strandlabda, amiben mindig van elég processzorteljesítmény és memória, amiben minden azonnal történik.

Persze a vágás miatt az erősebb hardverre is szükségem volt , és az új cpu-gpu-párossal a munka összehasonlíthatatlanul jobban megy, mint a régivel. Vágáskor lényegében nincs szűk keresztmetszet, sosem lassul be FCPX alatt a rendszer, miközben a régi géppel a lassúság érzése folyamatos volt. Értékes munkaórákat vesztettem a percekig tartó leállásokkal, a kényszerű kilépésekkel és újraindításokkal, a legkisebb számolási feladattal járó átmeneti kómákkal. Ezeknek most végük, csak exportáláskor és konvertáláskor kell érezhetően többet várnom, mintha négymagos lenne a gépem, emiatt lesz érdemes talán két év múlva bővítenem, mert addig biztosan elég a gép. Leszámítva, ha a hd-anyagok vágása helyett át kell térnem a 4K-ra, amire természetesen semmi esély.

És akkor számoljunk: egy hasonló képességekkel bíró 13-as retina 1056 ezer forintba kerülne. Persze abban nem 256-os, hanem 768-as lenne az ssd, de a tapasztalat azt mutatja, hogy praktikusan az én konfigurációm is úgy működik, mintha egyetlen hatalmas flash-tároló lenne rajta: 1 terabájt áll a rendelkezésemre, és minden olyan gyors, mintha ez a két meghajtó egyetlen nagy ssd lenne. A többi hardverelem meg azonos.

Csakhogy az én MacBook Próm alig 500 ezer forintba került, 53 ezer volt az ssd és 15 ezer a szerelés iDokinál, így az egész rendszer megvolt 568 ezerből: feleannyiból, mint egy pontosan ugyanilyen erős retina 13-as. Hátrány ugye a béna kijelző, a nagyobb súly, amiktől tényleg szabadulnék, de nem mindenáron.

Akkor adom majd el ezt a gépet, ha a 13-as retina ára a 768-as ssd-vel 600 ezer forint közelébe süllyed úgy, hogy négymagos processzor lesz benne és erősebb integrált gpu, ami képes elegánsan megküzdeni egy ekkora felbontású kijelzővel. Ez legalább kettő, de talán három év. Addig meg remekül elleszünk kettecskén ezzel a két világ közti átmeneti géppel.