A HWSW-n olvassuk:

A T-Mobile lakossági szolgáltatások általános szerződési feltételei szerint december elsejétől megszűnik az eredetileg még 2008-ban, az iPhone-ok forgalmazásának kezdetével bevezetett ikon 200, 400 és 600 díjcsomagok értékesítése. A lebeszélhető perceket, SMS-eket és leforgalmazható adatot egyaránt tartalmazó korábbi tarifák ezután már nem érhetők el az új ügyfelek számára. Szintén változik egyes Mozaik díjcsomagoknak is az igénybe vételi feltétele, így a Mozaik L, XL és XXL csomagokhoz a továbbiakban nem vehetők majd igénybe bizonyos mobilinternetes opciók, adatdíjcsomagok.

Vagyis decembertől jöhet el a lap szerint az iPhone 5-ös igazi ideje Magyarországon, mert várható, hogy a T-Mobile a fenti változásokkal egy időben az okostelefonokra is elérhetővé teszi az LTE-hozzáférést, amihez eddig csak önálló adatcsomaggal lehetett hozzájutni. Magyarul nem volt olyan tarifacsomag, ahol a beszélgetés/sms együtt járt egy 4G-s csomaggal.

Most meg majd lesz. Legalábbis reméljük. Mind akik itt lakunk:

Screen Shot 2012-11-05 at 11.43.55 AM.png

Hogy a 4G mennyire gyors Budapesten, arról egy korábbi tesztünkben olvashattok.