(A T-Mobile az Appleblog hirdetője)
A T-Mobile Magyarország 2012 januárjától kereskedelmi forgalomba hozza a 4G/LTE elnevezésű, legújabb, negyedik generációs mobilinternet szolgáltatását, ami a mostaninál sokkal nagyobb sávszélességet ígér az egyre terjedő mobilkütyük kiszolgálására. Először Budapestet fedik le, 2013-ban pedig jöhetnek a vidéki városok is. Ennek pedig örülünk, még akkor is, ha a most érkező iPhone 4S még nem ismeri ezt a szabványt - a Macek boldogok lesznek tőle.
A kampányra egyedi módszert találtak ki: tesztnapot tartanak Budapesten, vállalkozó kedvű T-Mobile-ügyfelekkel, akik a facebookos oldalon jelentkeztek a játékra. A résztvevőket csapatokba osztják, minden csapatban szerepel legalább egy híresség, egy blogger vagy újságíró, egy Magyar Telekom munkatárs és hét felhasználó. Felkértek minket is, hogy bloggerként vegyünk részt az eseményen, így a mai napot a városban járkálva töltöm, és próbálgatom a negyedik generációs budapesti mobilhálózatot. Ez a poszt frissül majd, amint bejelentkezek az egyes helyszínekről.
Tegnap este volt az eligazítás:
Fehér T-Mobile-os esőkabátot, baseball-sapkát, egy sorszámot (az 1-est, szóval különleges vendégnek érzem magam), és egy 4G-s mobilsticket kaptam. Ami egy kicsit nagy, de legalább nehéz beletörni a foglalatba:
Készítettek rólam egy olyan fotót, amivel később akár zsarolhatnak is: trambulinon kellett ugrálnom, és különféle terpeszeket bemutatni. Otthon Évi kirakta a hűtőre, hogy a téli hónapokban ezen mulathassunk majd:
A Krisztina körúti központ aulájában villództak a fények, szólt a zene, a hangulat fokozásához, a színvonalas termékbevezetésekhez mindig is értett a T-Mobile, gondoljunk csak az iPhone-premierekre. A színpadról kiválasztották a csapatok tagjait, én az A csapatnak lettem a kapitánya. Vagyis én lettem az A1-es.
Balra tőlem Istvan Kovacs törte a magyart megállás nélkül a B csapat élén, szokásos Aldi-reklámokból megismert stílusával közvetítette az eseményeket. Remekül szórakoztam rajta.
A teszt pedig ma indul, meglátjuk, milyen valós értékeket mérünk a fővárosban, hiszen önmagában a 4G-s hálózat még nem fejez ki egzakt, gyakorlatban előforduló sávszélességet. Tíz csapat, egyenként tíz-tíz emberrel nekivág, hogy tíz helyszínen mérjen, játsszon, és nyerjen. A feladatok, amikért pontokat adnak, mind a 4G-s hálózattal lesznek összefüggésben, a játékhoz adott laptopot és a modemet kell csak használni. Egészen este hatig tart a méréssorozat, a nap folyamán kiderül, mire számíthatunk majd Budapesten -ez még csak egy első teszt, ezért engednek csak tíz embert egy helyszínen egyszerre a hálózatra. Előzetesként egy kép arról, amit a T-székházban mértünk, 30 Mbps letöltés, 17 Mbps feltöltés:
06:00 Első helyszín
Hogy a csapatommal milyen feladatokat kell végrehajtanom, egyelőre nem tudom pontosan. Az első feladatot tegnap megkaptuk: a Deák téren kellett szereznünk egy Metropolt, amibe a T-Mobile egy fizetett hirdetést kért valamelyik oldalon. Ez a hirdetés tartalmazza, melyik csapatnak hol kell kezdenie. Izgalmasan indul.
Cél a Costa Café az Andrássyn, hála istennek nem kell messze menni.
Minden helyszínen végzünk egy speedtestet, és készítünk magunkról egy ugrós fotót, amit feltöltünk egy előre meghatározott helyre. Mivel este várhatóan már nehezen fogjuk abszolválni az ugrálást, elkezdtem gondolkozni alternatív megoldásokon. Hogy tehetünk úgy, mintha ugranánk, de mégsem?
07:00 Petőfi Sándor utca, T-pont
A csapatom itt is helytállt. Én egy technikai időkérést követően a következő helyszínen találkozom velük.
08:00 Podmaniczky utca 33.
Egy magánlakásba jöttünk, itt a szokásos két feladat mellett egy harmadik is várt ránk.
A lakásban youtube-csatornán kell feltölteni videót, az instrukciókat, mit hogyan kell csinálni, a Rádió 1-en mondták be. Az első rádiós flashmob során integetni, ugrálni és hasonlókat kellett.
10:00 Árpád híd, Volánbusz váró
Itt nem túl gyors a 4G, csak 9 Mbps-ot mértünk letöltésre, 3,3-at feltöltésre.
Az itteni feladat: a Dragontape.com-on kell egy mixet összevágni különféle youtube-klipekből. Mivel nekem blogolni is kell közben, elég sutára sikerült, de mivel a mixre adott szavazatok száma alapján hirdetnek győztes csapatot, ha szavaztok, mindenképpen a szucsadam felhasználóval feltöltött borzalomra tegyétek. Itt lehet szavazni.
Közben mindenki kérdezgeti, kik vagyunk a furcsa ruhákban. Egy bácsi a mozgólépcsőn megkérdezte, hogy ha kártyásról előfizetésre vált, viheti-e a számát a T-hez. Megnyugtattuk: tudja.
11:00 Duna Plaza, aula
A feladat itt: írni egy cikket arról, milyen lesz a 4G 2021-ben. Ezenkívül egy videót is fel kell tölteni, ahol mindezt képekkel is ábrázoljuk. Én ezt írtam:
2021-ben a világ
Látom a jövőt, tisztán.
A 4G-s hálózat behálózta a Földet, és a Holdat is. Nem lehet olyan helyre menni, ahol nincs autópályányi sávszélesség, és határtalan jókedv.
A 4G/LTE játék résztvevőinek szobrot emelnek. Ők voltak az előfutárok. Ők látták először. A hősök.
A szemüvegemben akkor már be lesz kötve a 4G, és elküldi az orvosnak,hányszor csúszik le a szememről. A cipőmben kopásmérő lesz, ami a 4G-n megkeresi a legjobb ajánlatot a közelben, és az okostelefonomra küldi az infót: a következő sarkon cipész. Vass Sándor. Olcsó. Viszonylag.
Akinek nem lesz 4G-je, az sírni fog. Erősen és szívszorítóan.
De mi elviszünk nekik egy mobilsticket, és akkor boldogok lesznek. Ilyen egyszerű lesz a világ.
Egyébként el tudjátok képzelni, milyen nehéz a szorító idő súlya alatt képeket készíteni, feltölteni a laptopra, megvágni, posztot írni, feladatokat megcsinálni és teszteket futtatni? Na nem sírok, van 4G, minden van.
A mérés eredménye itt: 26 Mbps letöltés, 16 Mbps feltöltés.
Innen ebédelni megyünk, aztán folytatjuk a túrát.
12:00 Starbucks, Westend
Itt én bevallom, egyből a kajára vetettem magam, mivel a reggelit kihagytam a korai kezdés miatt. Ezt kaptam:
Közben egy külföldi művészlány - kissé ápolatlan stílusban nyomta - odaadta az iPodját, mikor meglátta az ölemben a Macet. Zeneszámokat kért, hogy töltsek rá a készülékre. Én meg cserébe megkértem, mutassa meg a képeit. Sajnos ezt a fényképezőm belső memóriakártyájára sikerült lőni, kábel nincs nálam, átmásolni nem tudom az SD-kártyára, úgyhogy történelmi pillanat következik: a mobilommal lefotózom a fényképezőm LCD-kijelzőjét. Figyeljétek:
Csodás, igaz?
A feladat egyébként az volt, hogy különféle mozi trailereket nézzünk meg, és válaszoljunk a kérdésekre. Még szerencse, hogy ebéd utánra csak ilyen lightos feladatot adtak, több nem fért volna bele nekem. Most leginkább egy ágyra vágyom, és egy olaszos sziesztára.
Letöltés: 27 le, 17 fel. Egyik játékosunk szerint egyenként 1,3 gigát forgalmaztunk reggel óta. Tényleg jó lehet ez a 4G, mert őszintén, észre sem vettük.
14:00 Millenáris
A feladat itt a legnehezebb: minél több screenshotot kell lőni arról, hogy valakivel videochatelünk. Hogy kizárják a korábbi képek elküldését, a partnerünknek négy ujját fel kell tartania. Nem túl sok ismerősünk van fent, úgyhogy eldöntöttük, hogy egymással készítünk képeket. Szorgosan vesszük fel egymást, és mutogatjuk a négyeseket.
Közben pedig megfulladok, mivel a kávézó dohányos asztalaiból kaptunk egyet-egyet.
Speedtest: 42 Mbps letöltés, 15 Mbps feltöltés.
15:00 Nagyi Palacsinztázója, Batthyány tér
Gyalog jöttünk át a Millenáristól, ugyanis hiába vártunk a buszra. A feladat itt a legérdekesebb: a Google Maps Street View-jában kell keresgélni. Általában T-Mobile-os feliratokat kell felkutatni a világban, illetve az azok körüli eseményeket kell lecsekkolni.
A mobilstick egyébként jól bírja, bár a vastagabb feladatoknál eléggé felmelegszik. Egyébként itt is meggyőző értéket mértem: 37 Mbps letöltés, 17 Mbps feltöltés.
Közben sikerült pár szót váltanom István "Aldi" Kováccsal, megtudtam, hogy az akcentusa a sajátja, és gratuláltam a karakteréhez, ami úgy tűnik, tovább kellemetlenkedik Budapesten - jó értelemben persze.
16:00 T-Mobile székház, Krisztina körút
Vissza, ahonnan tegnap elindultunk. A buli nyomait eltüntették, az aula egy nagy, kongó, üres térré változott vissza, mi pedig elfoglaltuk a helyünket a magenta színű fotelekben.
A mostani feladat igazi gamereknek való: online játékot kell kipróbálni. Az 500 megás Truckmania játékot elvileg 16 perc alatt lehet letölteni, de mivel tízen cuppanunk rá épp az itteni hálózatra, az idővel egyre távolabb kerül a letöltés befejezésének időpontja. Ez pedig a feladatra adott fél órához képest sok. Főleg, hogy még accountot is létre kellene hozni, játszani, megtanulni, hogyan kell, és lehetőleg nyerni - ekkor kaphatunk minél nagyobb pontokat. A tét pedig, ha erről még nem beszéltem volna, értékes ajándékok, mobilok, tabletek, szóval vérre megy a harc.
Én mondjuk nem nyerhetek, mert csapatkapitány vagyok, de azért osztozom az izgalmakban.
17:00 Intercontinental, a "400 eurós lakosztály"
Az Intercontinental felé még javában ment a játék:
Tökéletes befejező helyszínre érkeztünk, a szálloda nyolcadik emeletére vittek fel minket. A lobbyban egy kicsit félszegen vártuk a kísérőnket. Közben ment a játék:
A liftben is ment a játék:
A szobában már nem ment a játék, mert olyan panorámában volt részünk, amit csak filmeken szoktunk látni.
Az egyik legdrágább lakosztályba jöttünk, ami 400 euró per éj, érdekesség, hogy a wifi ehhez sem jár ingyen, 2200 Ft/órát kell fizetni az internetért, aminek manapság körülbelül három deci csapvíznyi hozzáadott értéke van.
Én itt nem csináltam semmit, csak gyönyörködtem a naplementében:
Letöltés 23 Mbps, feltöltés 18. De kit érdekel ilyen kilátás mellett.
Innen az eredményhirdetésre megyünk. Remélem, még maradhatunk egy ideig itt.
18:30 Vissza a bázisra
A bázis pedig ezúttal a 4Brot bisztró, amit lefoglalt a T-Mobile. Itt egymásra talált a 100 résztvevő, az animátorok megosztották egymással a tapasztalatokat, egyesek a hosszú nap befejezésének örömére gyorsabban kezdték el a legurítási műveletet, mint szerdán hétkor egyébként indokolt lenne.
Egyéniben és csapatban is hirdetnek győztest. Az egyéni bajnokok egy táblagépet, egy okostelefont és egy laptopot vihetnek haza.
István Kovács most sem bírt magával, beállt a T-Mobile marketing vezérigazgató-helyettese mellé a kérdőjeles mikrofonjával, és sokatmondóan bólogatott.
A mai rekord egy 63 Mbps-os letöltési sebesség, ő az első győztes. Neki nem jár díj.
A nyerteseket is kihirdették, a Samsung telefont, tabletet és a HP laptopot is.Puskás Peti csapata nyerte az összesített versenyt. Gratulálunk.
Ennyi volt a móka mára, véget ért a maratoni 4G-teszt. Sziasztok.
A bejegyzés trackback címe: