almalé és kungfu Rólunk

Erős konkurenciát kap az iOS és az Android

Reálisan nézve a mobilok és tabletek piacán most az Apple és a Google az úr. Bár a BlackBerry a telefonokon még mindig erős, tabletszinten még nem tudott áttörést elérni, a Windows Phone-nak meg még bizonyítania kell, hogy a Nokiával összeborulva komoly tényezővé tud válni.

De úgy néz ki, van egy harmadik trónkövetelő is, a halottnak hitt webOS. Ezt a rendszert még a Palm fejlesztette abban a reményben, hogy képes lesz vele megmenteni magát. Nem tudta, bár az operációs rendszer jó volt, a cég elbukott, majd felvásárolta a HP. A HP-nek pont a webOS miatt kellett a Palm: azt remélte, hogy képes lesz vele megmenteni haldokló mobil-üzletágát. Nem tudta, így le is állította a fejlesztéseket, majd bejelentette, hogy befejezték a webOS támogatását, ennyi volt, szevasztok.

Miközben úgy tűnik, hogy a mindenki által dicsért webOS az összes tulajdonosára csak bajt hozott, a HP most egy olyan lépésre szánta el magát, ami akár életet is lehelhet a katatón platformba: nyílt forráskódúvá teszi azt és megosztja partnereivel, sőt, az egész közösséggel, hogy bárki fejleszthessen rá kedvére.

Ezzel a döntéssel a HP nagyon erős konkurenciát teremthet az Androidnak azon a piacon, amelyiken számos gyártó szenved már attól, hogy nem tudja magát megkülönböztetni ellenfeleitől: mindegyiket ugyanaz az operációs rendszer fut, csak a skinekkel lehet variálni.

Kérdés persze, hogy lesz-e elég alkalmazás, képes lesz-e akkorára nőni a platform, hogy a programozóknak megérje webOS-re fejleszteni. Mindenesetre a HP már bejelentette, hogy jövőre webOS-re épülő tableteket tervez piacra dobni, szóval egy nagy gyártó már mindenképp lesz a nyilt forráskódú operációs rendszer mögött.



Már nekünk is van saját üvegkockánk!

Két hete hallottam először arról, hogy a Westendben új üzletet nyit az iStyle. Akkor még nagy volt a titkolózás, hiába kérdeztem őket, sem nyitási időpontot, sem a részleteket nem voltak hajlandók elárulni. Csak annyit mondtak, nagyot fog szólni.

Aztán pár nappal később a plázában sétáltam, és egy hatalmas fekete lepel alatt valami építkezést láttam. Benéztem a színfalak mögé, ahol a késztől nagyon távol álló üzletet láttam. Eszembe se jutott volna, hogy ez lesz a két héttel később nyitó bolt, ha nem láttam volna a fémkeretet, amit az alapterület fölé emeltek: az első gondolatom a híres New York-i kocka volt, meg hogy valami hasonlóra készülhet az iStyle Budapesten is.

Hívtam őket telefonon, de azt mondták, ha elárulnák az igazságot, meg kéne ölniük.

Ma viszont ennek vége. Szombat délelőtt tízkor megnyitották az üzletet és most már hivatalos: van saját kockánk. Vagy valami olyasmi.

Anyahajónk!

A boltnyitóra elég sokan jöttek el, részben persze talán azért, mert ma tíz százalékos kedvezménnyel adnak minden raktáron lévő Apple-terméket. Fél tízkor már vagy harmincan álltak a sorban, de tízre ez a szám hetven fölé nőtt. 

Még Handrás is eljött a csapatával:

És akkor elkezdődött a megnyitó.

Általában az ilyen rendezvények hajlamosak kínos érdektelenségbe fulladni, máskor meg túlságosan modorosak, de az Apple és partnerei valahogy Magyarországon is tudják, hogyan kell rendes show-t csinálni.

Volt DJ, voltak táncosok, akik olyan szórakoztató műsort adtak, hogy az egy pillanatig sem volt kínos az esemény. Aztán tízkor megszólalt az Imperial March, Darth Vader indulója, és elkezdték felhúzni a leplet.

Két perccel később már tisztán látszott az új bolt, amit kívülről csak egy üvegborítás véd. Közben szólt a zene, a vásárlók meg alig várták, hogy beszabaduljanak a boltba, ami még két órával korábban sem volt átadható állapotban: sok falat akkor festettek, az utolsó simításokat tényleg az utolsó másodpercekben végezték.

De ez persze egyáltalán nem zavarta azt, aki negyed 11 előtt pár perccel egy Mac minivel távozott a boltból.

Jó show volt, ami ráadásul folytatódik, mert a táncosok egész nap fel fognak bukkanni a Westend különböző pontjain, ráadásul a tízszázalékos kedvezmény miatt is biztos sokan jönnek majd el.

Menjetek el ti is!



Az androidosok is iPadet akarnak

A Maritz Research 2500 egyesült államokbeli embert, pontosabban okostelefon-használót kérdezett meg, milyen tabletet vásárolna. 14 tablet közül lehetett választani 11 különböző gyártótól. Mint kiderül, a márkahűség az Apple-körökön kívül sehol nem tartozik a legfontosabb szempontok közé: a legtöbben iPadet akarnak, mindegy, mobilban mit nyomkodnak.

A RIM-tulajok 53 százaléka választotta az iPadet, és csak 8,5 százalékuk választotta a RIM PlayBookját. 12 százalék vásárolna Kindle Fire-t, 11 százalék Galaxy Tabot.

Az Android-használók 41 százaléka venne egy iPadet, 15 százalékuk pedig Kindle Fire-t. Még többen választanák közülük a Galaxy Tabot (19 százalék).

A Windows Phone és Windows Mobile-használók 40 százaléka voksolt az iPadre. 16 százalékuk a Kindle Fire-t bökte meg, 12 százalékuk a Galaxy Tabot. A saját márkára, amit a HP Slate 500 képviselt, alig néhányan adtak szavazatot.

Az iPad-érdeklődés cunamija természetesen az almásoknál tetőzött, az iPhone-júzerek 77 százaléka venne iPadet, ha tabletről van szó, 8 százalékuk Fire-rel rohangálna, 5 százalékuk Galaxy Tabbal.

Rákérdeztek a valós vásárlásokra is, a 2500 válaszadó fele vett már iPadet, 13 százalékuk táskájában pedig egy Kindle Fire lapult.

A felmérésből nagyon látszik, hogy a Kindle Fire nagyon feljött, főleg árának köszönhetően, és noha sokan csalódottságukat fejezik ki a készülékkel kapcsolatban, karácsony előtt mégis viszik, mint a cukrot az Egyesült Államokban. Az alulról jövő támadás eddig a leghatásosabb az iPad egyeduralma ellen, egy korábbi posztban elemeztem is az Apple lehetséges lépéseit. Mindenesetre ezzel a népszerűséggel, és az iPad 3 bemutatójának közelsége miatt sok félnivaló nincs egy low-end termék miatt. De oda kell figyelniük.



A legjobb dolgok az iTunes-ban: Rewind 2011

Az Apple minden évben elkészíti a kedvencek listáját, vagyis azokat a programokat sorolja fel, amik az adott évben elnyerték a vásárlók és az Apple-dolgozók tetszését. A legjobbak így még egy csatornán tolhatják az appjaikat, ami egy új érv arra, miért érdemes a legjobbnak lenni.

A Rewind 2011 a legjobb zenéket, alkalmazásokat (AppStore és Mac App Store), TV show-kat, filmeket, könyveket, podcastokat díjazza. And the winners are...

Nem meglepő, hogy az Angry Birds lett a legkelendőbb app 2011-ben iPhone-on, viszont a Tap Zoo hozta a legtöbbet a konyhára. A gyermekeket megcélzó progi ingyenes, de in-app-purchase-szel rengeteg pénzt elköltöttek a szülők, hogy minden meglegyen a tapiállatkertben. Az Apple csapata az Instagramot választotta idén a legjobb iPhone-programnak, a Tiny Towert a legjobb iPhone-os játéknak.

iPaden a Snapseed lett a platform legjobb appja, a Dead Space HD pedig játékban lett az első. Az Angry Birds HD lett iPaden a legkeresettebb és a legtöbb pénzt termelő egyben.

Zene kategóriában Adele lett az év előadója, a Wasting Light a legjobb album.

Mac App Store-ban a Pixelmator lett a legjobbnak választott alkalmazás, a Civilization V: Campaign Edition pedig a legjobb játék.

A többi kategória nyerteseit itt is megtaláljátok felsorolva.



Frissült az Aperture 3 és mások

Az Apple kiadta az Aperture 3.2.2-es verzióját, ami megoldja a kompatibilitási problémákat az iClouddal és az iOS 5-tel. Ez többek között azt jelenti, hogy a Photo Stream ezer kép feletti mennyiségnél is kitűnően működik ezentúl. Mert eddig nem működött kitűnően.

Sőt, most már az elhúzós gesztusok is mennek, a fotók között ezzel navigálhatunk, és a Viewerben a pinch to zoom funkció automatikusan elérhető.

Az OS X Lionnal is voltak gondok, de a színprofilok helytelen felismerése és a fagyás már nem tartozik a program gyengeségei közé.

Más is történt szoftverügyileg, tegnap az Apple megszüntette a Logic Pro és a MainStage dobozos verzióját, ezek mostantól csak a Mac App Store-ból letölthetőek.




süti beállítások módosítása