Ezt olvasom egyre több helyen: az Apple-nek lépnie kell, itt a Fire, az iPad vetélytársa, ami nem hardveres, hanem egész más szempontból mászott rá a cupertinói táblára. Lépnie tényleg kell, csak nem mindegy, merre.
Gyorsan néhány szó a Kindle Fire-ről. Az Amazon 7 colos - vagyis a Playbookos vonalra felfűzött kis méretű - monitorral szállított tabletje nemrég került forgalomba, és eléggé megosztotta a szakértőket. Egyrészt vonzó a 200 dolláros ára, és a mögé pakolt amazonos tartalom, másrészt gyengécske teljesítményt nyújt a tablet. Az, hogy a Silk böngészője a renderelés egy részét szerveren végzi, csak arra jó, hogy ne legyen gyászos a teljesítménye a piacon, a gyorsaság bemutatására itt egy példa:
Ezek alapján természetesen nem lehetne az iPad 2 közvetlen vetélytársának nevezni ezt a tabletet, hiszen egész más réteget céloz meg, a low-end kategóriában játszik. Ami miatt mégis így emlegetik, az pont a már emlegetett tartalomszolgáltatás: az Amazon zenéket, videókat, könyveket, újságokat kínál felhőből, és a saját alkalmazásboltja is van, illetve elérhetőek a fire-es játékok az Appstore for Androidon belül. Ezek olyan alapok, amikre már lehet építeni, mint ahogy az iPhone sikere is jelentős részben az AppStore bevezetéséhez köthető.
Én érdeklődve várom az Apple lépéseit a tabletpiacon jelentkező új szereplőkkel kapcsolatban, leginkább az eddig szokatlan erőviszonyok miatt. A tabletpiacra úgy lépett be az Apple, nem egy nyüzsgő vásárban kellett megmutatnia, miért egész más az, amit ő csinál. Nem is a Macek, a prémium kategóriás számítógépek jól elkülönült szegménsének esete áll fenn, ami ugyan növekedést mutat, de sosem lesz képes a részarányát egy bizonyos szint fölé tornászni. Az iPad berobbant, és uralkodik a kezdetek óta, ez hozott a tabletnek tágan értelmezett létjogosultságot. Messze a legnépszerűbb tablet, hiába próbálják meg eladni a vetélytársak a termékeiket olyan képességgel, amit már az anyja sem támogat (igen, a Flash-re gondolok).
Viszont a második legnépszerűbb már a Fire.
A Fire a low-end réteget célozza meg, de azt jól. A 200 dollár hallatán a piac egyértelműen erre mozdul, egyre olcsóbban kínálják majd a szaggatós tableteket, mert nem tudnak 50-100-200 dolláros előnyöket felsorolni az Amazon táblájához képest. Az Apple-lel más a helyzet. Ezen a téren ő a piacvezető, ő nyitott fehér gyaloggal, és ezt az előnyt meg kell tartania, mint ahogy megtartotta eddig is.
Azok a hangok, amik újra az olcsóbb kategóriás iPadről beszélnek (ilyen például a Businessweek írása), szerintem tévesen ítélik meg a helyzetet. És nem azért, mert az Apple alapfilozófiáinak egyike, hogy ne legyen valamid csak azért, mert másnak is van. Ez csak egy dolog. Fontosabb, hogy az alulról, a Kindle olvasó irányából érkező felfejlődésre legfelül nem reagálhatnak úgy, hogy kompromisszumot kötnek. Nem akarhatnak hasonlítani az új szereplőre, mert veszítenének - hiszen az a saját területén a legjobb. Kicsit gagyi, nagyon olcsó.
Az irány természetesen az egyre feljebb kúszás, az innováció, a ficsörhegyek, a júzer simogatása, megmutatni, mivel több az iPad. Okokat szolgáltatni arra, miért fizessen ki valaki 300 dollárral többet. AirPlay, AirPrint, iMessage, FaceTime, egyre jobb játékélmény, egyre több program, egyre nagyobb kijelzőfelbontás, ez az irány.
Megállni, és bevárni a versenytársakat tényleg nem lehet. De a Fire berobbanására a válasz kézenfekvőbb, mint gondolnánk: tegyék azt az Apple-nél, amit eddig is, ez a legjobb stratégia. Ahhoz értenek a legjobban.
A bejegyzés trackback címe: