almalé és kungfu Rólunk

Feléledt a döglött lónak hitt Apple

Sosem mentem a szomszédba, ha egy kis anyázásra volt kilátás a cupertinóiak AppStore-os elfogadtatási eljárásával kapcsolatban. Első számú célpontjaim és preferencia-sorrendem: cenzúra, érthetetlen kitiltások, a konkurencia irtása, és persze a fejlesztők nevében az eljárás hosszúra nyúlása sem tetszett - amellett, hogy tudom, az üzlet méretének növekedési üteme miatt benne van a pakliban a hiba vagy a lassúság.

Idővel azonban egy kicsit kezdett unalmassá válni a dolog, egyrészt amiatt, hogy újra és újra ugyanaz volt a panasz, másrészt az Apple egyáltalán nem reagált a vádakra. Kicsit olyan volt, mintha egy döglött lovat rugdosna az ember.

Ennek azonban vége. Egyre több példát látunk arra, hogy az Apple reagál az elhangzó vádakra. Korábban Phil Schillerről tudtuk meg, hogy szabad perceiben leveleket küldözget a bloggereknek, a héten egy nyílt levélben vallott a cupertinói vállalat a Google Voice-hoz fűződő viszonyáról, legutóbb pedig Sarah Bacon, a Yahoo Messenger alkalmazás termékmenedzsere volt kénytelenen elnézést kérni az Apple-től. Blogján ugyanis korábban kikelt a cupertinóiak eljárása ellen, mint leírta, az elfogadtatási eljárás kiszámíthatatlan ideig tart, már hetek óta beadták a programot, és semmi válasz nem érkezett.

A blogbejegyzést később törölték, a Yahoo-s Sarah pedig elnézést kért. Mint elmondta, nem volt tisztában azzal, hol tart pontosan a Yahoo Messenger alkalmazás fejlesztése, kiderült, hogy kevesebb mint egy hete küldték be a végleges verziót Cupertinóba. Égés.

Nem tudni, hogy ezúttal is az Apple szólt rá a Yahoo-ra, hogy ejnye-bejnye, meg különben is, de nem lepődnék meg, ha ismét Schiller keze lenne a dologban. Egyébként meg teljesen egyetértek a cupertinóiak visszavágásával és üdvözlöm az ébredést: csak akkor lehet megtudni, mi is történt valójában, ha mindkét felet meghallgatjuk. Igaz, legtöbbször még akkor is nehéz.



Az iPhone is készül a HD-lejátszásra

Egy kínai fórumon megjelent tesztből kiderül, hogy az iPhone 3GS képes a 720p és az 1080p-s videók lejátszására - pontosabban hellyel-közzel tudja csak teljesíteni az izzasztó feladatot: nem folyamatos a lejátszás, és találtak pár bugot is.

Az Engadget is hasonlóan vegyes eredményre jutott a tesztje során:

 

 

Azt is tudjuk, hogy az iPhone 3G egyáltalán nem volt hajlandó nekiállni a feladatnak, ez pedig azt jelenti, hogy Cupertinóban már készülnek a HD-re. Ha összejön a mutatvány, a tévére csatlakoztatva a telefonról nézhetünk nagyfelbontású videót.

Abban lehet reménykedni, hogy az Apple tovább csiszol ezen a képességen, hiszen egyrészt a szoftver hibája is lehet az akadozás, másrészt valószínűleg hardveroldalon is meg kell támasztani az új gépet. Jelenleg ráadásul csak 640-szer 480-as felbontást hajlandó kitolni magából a csatlakozóján az iPhone.

Mindenesetre a közelgő Zune HD miatt egyre aktuálisabb a kérdés, a Microsoft lejátszóját ugyanis pont erre a képességre hegyezték ki. Ha az Apple nem akar lemaradni, neki is rá kell mozdulnia a HD-lejátszásra.



Az Apple válaszolt az ellene felhozott vádakra

Az Apple nyilvánosságra hozta a szövetségi nyomozást végző szervezeteknek adott válaszát. Ebből kiderül, hogy valójában nem utasították el a Google alkalmazását, és hogy az AT&T semmilyen téren nem befolyásolja a döntéseiket.

Csak emlékeztetőül: az Apple valamilyen oknál fogva nem engedte be az App Store-ba a Google Voice nevű alkalmazását. Erre válaszul szövetségi nyomozás indult az almás vállalat ellen, ami már csak azért is mókás, mert az Apple tízezerszámra szórja ki az alkalmazásokat magyarázat nélkül, de a Szövetségi Hírközlési Bizottságnak valamiért pont most jutott eszébe vizsgálatot indítani. A Google erre azt üzente, hogy webes szolgáltatássá teszi a Voice-t, amit bármelyik iPhone-ról el lehet érni a gyártó engedélye nélkül is.

A nyomozás megkezdése óta azonban csendben van a Google is, és egyáltalán nem a sértett fél benyomását kelti. A nyomozás ugyanis minden egyes - az Apple ellen felhozott - vádpontnál megvizsgálja a Menlo Park-i céget is, vizsgálják például azt is, hogy az Androidban miért csak a Skype módosított, light változata érhető el, ami a telefonos hálózaton keresztül működik. A Google most azt állítja, ők nem korlátozták a VoIP-alkalmazások terjedését, csak éppen eddig senki nem készített ilyet Androidra.

A hírközlési hivatal néhány hete tette fel a kérdéseit az Apple-nek, amire most válaszolt a cég. Rögtön cáfolták, hogy elutasították volna a Google programját, mint kiderült, csak további vizsgálatoknak vetették elé a Goggle Voice-t. Mint írták, az alkalmazás számos ponton az iPhone saját rendszerével azonos szolgáltatásokat nyújt, ezért el kell dönteniük, mi maradhat, és minek kell mennie. Ezt gondolom elfelejtették közölni a Menlo Park-i céggel.

Az AT&T-vel kapcsolatban minden vádat cáfoltak, vagyis a mobilszolgáltatónak állítólag semmilyen befolyása nincs az elfogadtatási gyakorlatra, hacsak a szerződésük már korábban is ismertetett kitétele nem, miszerint nem engedélyezhető VoIP-szolgáltatás és TV-adás továbbítása az AT&T mobilhálózatán keresztül.

Érdekes statisztikákat is közzétett a cupertinói cég. Miután a hírközlési hivatal rákérdezett az elfogadott és visszautasított alkalmazások megoszlására, kiderült, hogy a beküldött programok kábé 20 százalékát visszadobják, ezek nagy része visszajöhet, miután kijavítottak vagy módosítottak rajta ezt-azt. Egy év alatt kicsivel több mint 200 ezer alkalmazást kaptak felülvizsgálatra, hetente nagyjából 8500 programot termelnek ki a fejlesztők. A lassúságra reagálva pedig elmondták, hogy a kódok 95 százalékát 14 napon belül elfogadják.

Szép, diplomatikus válasz. A Szövetségi Hírközlési Bizottság nem fogja beérni ennyivel.



Utazó iPhone: Porto

Különösen kedves szívemnek, hogy bejelenthetem: utazónk eljutott Portugáliába is, Porto városából jelentkezett be legutóbb, ahol csillagász olvasónk, Marton Gábor zsebéből kukucskált ki.

A 2009-es YERAC-on (Young European Radio Astronomers Conference) jártam, amit a portugáliai Porto városában tartottak. Természetesen velem tartott két éve hűséges társam, az általam már classic jelzéssel ellátott 2G iPhone-om is. A képen az látható, ahogy a híres Ponte dom Luís I. elnevezésű híd lábánál található egyik kis utcában heverészve élvezi a portugáliai napsütést.

Én magam négy éve jártam a városban, itt értem földet egy húsz órás utazás után. A terv az volt, hogy megkeresem a központi buszpályaudvart, és nekiindulok Lisszabonba. A reptéren sikerült beszereznem egy fasza kis térképet, amin be volt jelölve nem egy, de vagy tíz buszpályaudvar. Hát ez remek, gondoltam, még válogatni is lehet.

Arra azonban nem gondoltam, hogy Portóban _nincs_ buszpályaudvar. Én legalábbis két óra alatt nem találtam.

Eközben azonban csodálatos templomokat és a hanyag szépségük teljes tudatában sétáló hölgyeket láttam. Mindegy, koncentráljunk a buszra. A térkép egyik jelzése helyén nem volt semmi, a másik egy koszos mélygarázst jelölt (imádtam), ahol egy szál busz állt, ami mellett egy sofőr cigizett. Lisboa? Bólint. Mikor? Hát amikor összegyűlnek annyian.

Mivel nem tudtam, hogy a türelmem koordinátatengelyén milyen beosztások mentén képzeljem el a jövőnket, továbbálltam. Egy taxi a kérésemre elvitt a legjobb buszlelőhelyhez, ami egy iroda volt. Itt viszont nem volt egy szál busz se. A jegyet a kezemben szorongatva vártam az iroda előtt, ahogy mondák, egyszer csak befutott a sokkerekű.

Portugália zseniális. Még csak ennyit akartam mondani.



Az Apple megkörnyékezte a Palmot is

A versenyhivatal nyomozása tovább folyik az Apple és a Google viszonyát kutatva, a Bloomberg pedig szaftos részleteket tudott meg a részletekről. Kiderült, hogy az Apple évekkel ezelőtt a Palmot is megkörnyékezte, olyan megállapodást akart elérni, ami szerint egyik cég sem próbálja megszerezni a másik alkalmazottait - ilyen informális szerződés a cupertinói és Menlo Park-i cég között már régóta életben volt.

Mint kiderült, Steve Jobs Ed Colligannal, a Palm előző ügyvezetőjével személyesen tárgyalt a dologról. Jobs felvetésére, miszerint a két cég hagyja békén egymás embereit, Colligan állítólag így válaszolt: "ez nem csak helytelen, de szerintem illegális is".  Az Apple vezére erre az expalmos elbeszélése szerint megemlítette, hogy nekik több pénzük van, és náluk van egy raklapnyi szabadalom is, ha esetleg jogi útra terelődne a dolog. Ezidáig azonban nem terelődött.

A fenti beszélgetésre nem sokkal az iPhone megjelenése után került sor. Ekkoriban nevezték ki az exalmás Jon Rubinsteint ügyvezetőnek, ezek után pedig Steve Jobs még kevésbé szerette a céget: Rubinstein kimondottan utazott a cupertinói alkalmazottakra az iPhone-killer Pre megtervezéséhez.

Reméljük, újabb mocskos részleteket is megtudunk majd, ahogy göngyölítik fel a Nagy Trösztgyanús Kaliforniai Mutyizások Esetét.




süti beállítások módosítása