Az Apple nyilvánosságra hozta a szövetségi nyomozást végző szervezeteknek adott válaszát. Ebből kiderül, hogy valójában nem utasították el a Google alkalmazását, és hogy az AT&T semmilyen téren nem befolyásolja a döntéseiket.
Csak emlékeztetőül: az Apple valamilyen oknál fogva nem engedte be az App Store-ba a Google Voice nevű alkalmazását. Erre válaszul szövetségi nyomozás indult az almás vállalat ellen, ami már csak azért is mókás, mert az Apple tízezerszámra szórja ki az alkalmazásokat magyarázat nélkül, de a Szövetségi Hírközlési Bizottságnak valamiért pont most jutott eszébe vizsgálatot indítani. A Google erre azt üzente, hogy webes szolgáltatássá teszi a Voice-t, amit bármelyik iPhone-ról el lehet érni a gyártó engedélye nélkül is.
A nyomozás megkezdése óta azonban csendben van a Google is, és egyáltalán nem a sértett fél benyomását kelti. A nyomozás ugyanis minden egyes - az Apple ellen felhozott - vádpontnál megvizsgálja a Menlo Park-i céget is, vizsgálják például azt is, hogy az Androidban miért csak a Skype módosított, light változata érhető el, ami a telefonos hálózaton keresztül működik. A Google most azt állítja, ők nem korlátozták a VoIP-alkalmazások terjedését, csak éppen eddig senki nem készített ilyet Androidra.
A hírközlési hivatal néhány hete tette fel a kérdéseit az Apple-nek, amire most válaszolt a cég. Rögtön cáfolták, hogy elutasították volna a Google programját, mint kiderült, csak további vizsgálatoknak vetették elé a Goggle Voice-t. Mint írták, az alkalmazás számos ponton az iPhone saját rendszerével azonos szolgáltatásokat nyújt, ezért el kell dönteniük, mi maradhat, és minek kell mennie. Ezt gondolom elfelejtették közölni a Menlo Park-i céggel.
Az AT&T-vel kapcsolatban minden vádat cáfoltak, vagyis a mobilszolgáltatónak állítólag semmilyen befolyása nincs az elfogadtatási gyakorlatra, hacsak a szerződésük már korábban is ismertetett kitétele nem, miszerint nem engedélyezhető VoIP-szolgáltatás és TV-adás továbbítása az AT&T mobilhálózatán keresztül.
Érdekes statisztikákat is közzétett a cupertinói cég. Miután a hírközlési hivatal rákérdezett az elfogadott és visszautasított alkalmazások megoszlására, kiderült, hogy a beküldött programok kábé 20 százalékát visszadobják, ezek nagy része visszajöhet, miután kijavítottak vagy módosítottak rajta ezt-azt. Egy év alatt kicsivel több mint 200 ezer alkalmazást kaptak felülvizsgálatra, hetente nagyjából 8500 programot termelnek ki a fejlesztők. A lassúságra reagálva pedig elmondták, hogy a kódok 95 százalékát 14 napon belül elfogadják.
Szép, diplomatikus válasz. A Szövetségi Hírközlési Bizottság nem fogja beérni ennyivel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.