Rólunk
Utazónk ezúttal Los Angelesbe repült Attis zsebében, és a parishiltonos semmittevős kurválkodás helyett ezúttal dolgozott is. Persze csak miután megnézte, mibe kell ülnie:
A városnézés többek között az Universal Studios vízigömbje és a helyi Apple Store világító almája mellett zajlott. Ez utóbbiba Attis szerint rendőri kísérettel hozták az új MacBookokat, amiből az is kiderül, milyen hosszú várólista van a rovatban.
Köszönjük a képeket.
Ez az a hely, ahová minden gyerek el akar jutni, gombokat nyomogatni, kiadni a fellövési parancsot, gyorsan szkafandert húzni, aztán fel a Holdra. Tíz óvodásból állítom, hogy nyolc inkább ide menne el, mint a Disneylandbe.
Utazónknak is régi vágya teljesült, amikor Szabszi zsebében elutazott Svédországba, azon belül az Esrange kutatási központba és rakétakilövő pályához. Itt többek között a sarki fényt kutatják a Wikipedia szerint, és természetesen ha már minden információt összegyűjtöttek róla, az egészet szétlövik egy bazi nagy rakétával.
A második kép a svéd Kiruna város melletti bányában készült, Utazónk itt 540 méter mélyre menekült.
Az esős időre való tekintettel Utazónk az esős idő őshazájába, az Egyesült Királyságba látogatott. Minden iPhone legfontosabb gyűjtőhelyére, egy Apple Store-ba ette a fene, a Regent Streeten viszont annyian voltak, hogy az már neki is sok volt.
Pedig aztán nagy ribanc, mint tudjuk.
Olyan érzésem volt bent, mintha ingyen észt osztanának, de még az ingyen internetért is ölre menő harc volt. A kedvencem az erős hetvenes aki kábé félrelökött az iMac elől, hogy csekkolhassa a Facebook-ját.
Természetesen rajtam a sor, hogy az Utazó rovatot bővítsem, másfél hétig ugyanis Portugáliában, leginkább Lisszabonban evett a fene, és a kis ribancot is magammal vittem. De nem a 18 fokos, hatalmas hullámokkal tagolt óceántól, nem is az éjjel háromkor is nyüzsgő lisszaboni tömegből küldök képeket - ezeket hagyjuk meg a haldokló nyugat ópiumának -, utazónk Lisszabontól 80 kilométerről jelentkezik, Obidosból, egy várfallal körülvett városkából, ahol az idő nemhogy megállt, de konzervdobozba zárva őrzik beöltözött katonák.
Minden adott, hogy Obidos egy remek kis hely legyen, felújított házak és várfal - aminek egyik oldalán nincs korlát, így a kellemetlen embereket csak meg kell lökni picit és kész -, balkonok a város felett, éttermek, turistaözön. Csakhogy Lisszabonból egyáltalán nem volt egyszerű idetalálni, ugyanis vonattal négy óra plusz fél óra séta lett volna az út, a buszjáratok pedig a város legkülönbözőbb pontjából indulnak, minden egyes helyen legalább három busztársaság indít járműveket, néhány irányba. Senki nem tudja, a másik hová szállít utasokat és honnan, a turisztinfó meg félretájékoztat.
Amikor meg ideér valahogy az ember, helyivel már nem is találkozik. Az egész város vendéglátósból és turistából áll, hétvégenként megspékelve lovagnak öltözött jóemberekkel, a kaja nem valami jó, viszont drága, az egész egy nagy kiállítás. Annak viszont nem rossz.
Lisszaboni kalandjaimról egyébként nemsokára olvashattok, de nem az Appleblogon. A pontos helyről természetesen értesítelek titeket.
Nem tehetek róla, de ennek a kis csücsöknek tízből hatszor rosszul mondom ki a nevét: túl sok benne az L és az R, ráadásul ezek rossz helyen is vannak, szóval annak ellenére rendszeresen belezavarodom, hogy már többször is jártam Gibraltáron.
Most a kis ribanc is ellátogatott a brit-spanyol államba László társaságában, megnézték a szűk kis utcákat, a sziklaszirteket, és gondolom, ha már a környéken jártak, akkor a híres majmokat is.
