Nagyjából kész tényként kezelhetjük, hogy az iPhone 7-ben (igen, belső források megerősítették, hogy ez lesz az idei telefon neve) nem lesz jack-csatlakozó. Nem lesz analóg jelátvivő, a hangot digitálisan, a Lightning csatlakozón vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül lövi ki az eszköz.
Na most találjátok ki, milyen reakciót váltott ez ki a piac többi szereplőjétől? A szokásosat: jöttek a Dehogy és a Sőt megmondások.
A legnagyobb Dehogy megmondó a Samsung, természetesen.
Tudjátok, mit tud még? Van audio jack kimenete. Csak mondom.
- a Samsung vezetője viccelődött így a Galaxy Note 7 bemutatóján, utalva a nyilvánvaló pletykára: az Apple épp (megint) egy népszerűtlen csatlakozóváltást indít el.
A legnagyobb Sőt megmondó pedig az Intel. A San Francisco-i fejleszői fórumon a cég képviselői bemutattak egy módszert, ami - kapaszkodjatok meg -
alkalmas arra, hogy a hagyományos 3.5 milliméteres jack csatlakozót nyugdíjba küldje.
Mit gondoltok, mi váltaná le? Így van: az USB-C. Ebben a negyedévben felkészítik az USB-C szabványt arra, hogy hanginformációt továbbítson egyik oldalról a másikra, miközben nem fogyaszt sokat az adatátvitel, a gombok megnyomása a fejhallgatón pedig kiváltja a megfelelő akciókat a túloldali szoftverben. Ez pedig az USB-C-t
_a_ _megfelelő_ választássá teszik audió jelek továbbításához.
Értitek, mert van egy nem megfelelő. Mondjuk a Lightning?
Az van, hogy az Apple megint forradalmat csinál. Nem látványosat, csak a szokásos csatlakozó-forradalmat. Régóta beszélnek róla, régóta a levegőben van, de valójában akkor indul be egy ilyen változás, amikor az Apple meglépi. És akkor jönnek a Dehogy és a Sőt emberek, előbbiek egy idő után abbahagyják a viccelődést, és ők is váltanak, a Sőtök meg ugyanazt próbálják megvalósítani, jobban.
2008-ban az Apple kivette az optikai meghajtót a MacBook Airből. Mindenki a hasát fogta, hogy miért kell ilyenen spórolni, és mennyire kiszúrnak a felhasználókkal, akiknek külső meghajtót kell majd venniük. Aztán nem kellett.
1998, iMac. Elhagyták a floppy meghajtót, USB portot tettek bele a kommunikációra. Akkor is felszisszent mindenki.
Firewire? Jókor jött, jókor ment. Itt írtam hosszabban ezekről a lépésekről, aminek a végén mindig jól jött ki az Apple.
Ha jobban belegondolunk, az Intelnek akár igaza is lehet. Az USB-C csatlakozó valóban jobb választás lehet a hangadatok továbbítására, hiszen így lassan lesz egy valóban univerzális szabvány, ahogy a neve is erre utal. Töltünk vele, adatot továbbítunk, eszközöket csatlakoztatunk, és zenét hallgatunk rajta keresztül... a MacBookon. De nem az iOS eszközökön: nem valószínű, hogy az Apple dobja egy év múlva a Lightningot, és a most bejelentett digitális zenecsatit emiatt.
Úgyhogy az lesz, hogy a "nyírjuk ki a Walkmanből ránk maradt analóg zenecsatlakozót" forradalom pár év alatt lefut majd. A kérdés, hogy lesz-e egy tényleg egységes válasz erre, vagy a forradalmár külön utakon jár. De nagyon valószínű, hogy ez addigra tök mindegy lesz. Ugyanis senki nem USB-C vagy Lightning fülesek után nyúl majd a boltok polcain. Le sem fogják szarni őket.
Mindenki Bluetooth cuccot vesz majd. Ez lesz a forradalom eredménye.
skarpad
2016.04.29. 08:14
Címkék: usb-c
Az utóbbi hetekben-hónapokban az egyik makacsul újra és újra visszatérő pletyka a 3,5 millis jackdugó száműzése. Előkerült már ilyen-olyan okokból, legutóbb talán a vízállóság kapcsán jelentették ki a szaklapok, hogy ha komolyabb védelmet akarunk, a liknak mennie kell.
Most azt hallani, hogy az Intel szintén a már lassan évszázados szabvány nyugdíjazását fontolgatja.
Hogyaszongyák', a digitálisé a jövő. Nofene!
Míg azonban az iPhone esetében a fáma inkább Bluetoothról vagy egyéb wireless szabványokról, illetve Lightning alapú megoldásokról szólt, addig az Intel az USB-C felé kacsintgat. A dologban rengeteg ráció van: például egy rakás új okosfunkció implementálását is lehetővé tenné a füleseknél: automatikus eszközfelismerés, mindenféle szenzorok beépítése a füldugókba és még sorolhatnám.
Ráadásul az amúgy teljesen idióta vékonysági versenyben is eljutottak oda a gyártók, hogy lassan már a kisjack az akadálya a további karcsúsodásnak, szóval így több legyet is tudnának ütni egy csapásra. A digitálisnak nem kell árnyékolás.
A szabvány egyébként már most is képes hangot továbbítani, a dolog szépséghibája, hogy analógban - de az alapok már megvannak. A gond ezzel már csak az, hogy az Applenél az USB-C maximum a Mac-eken válthatja majd le az öregecskedő csatlakozót - ugyan ki tudna elképzelné azt, hogy Timék ilyen portokat rakjanak a handheld termékekre? Na ugye.