Az utóbbi hetekben-hónapokban az egyik makacsul újra és újra visszatérő pletyka a 3,5 millis jackdugó száműzése. Előkerült már ilyen-olyan okokból, legutóbb talán a vízállóság kapcsán jelentették ki a szaklapok, hogy ha komolyabb védelmet akarunk, a liknak mennie kell.

Most azt hallani, hogy az Intel szintén a már lassan évszázados szabvány nyugdíjazását fontolgatja.

Hogyaszongyák', a digitálisé a jövő. Nofene!

Míg azonban az iPhone esetében a fáma inkább Bluetoothról vagy egyéb wireless szabványokról, illetve Lightning alapú megoldásokról szólt, addig az Intel az USB-C felé kacsintgat. A dologban rengeteg ráció van: például egy rakás új okosfunkció implementálását is lehetővé tenné a füleseknél: automatikus eszközfelismerés, mindenféle szenzorok beépítése a füldugókba és még sorolhatnám.

apple-usb-c-ft.jpg

Ráadásul az amúgy teljesen idióta vékonysági versenyben is eljutottak oda a gyártók, hogy lassan már a kisjack az akadálya a további karcsúsodásnak, szóval így több legyet is tudnának ütni egy csapásra. A digitálisnak nem kell árnyékolás.

A szabvány egyébként már most is képes hangot továbbítani, a dolog szépséghibája, hogy analógban - de az alapok már megvannak. A gond ezzel már csak az, hogy az Applenél az USB-C maximum a Mac-eken válthatja majd le az öregecskedő csatlakozót - ugyan ki tudna elképzelné azt, hogy Timék ilyen portokat rakjanak a handheld termékekre? Na ugye.