Handrás megint elsőként jutott hozzá az Apple új laptopjaihoz, és körbeadta tesztelni, így már én is megnyomkodhattam az új trackpadot, és dobhattam egy-két hátast.
Szólj hozzá!
Jól leteszteltem az új MacBook családot
Tetű lassú, de már gyorsabb az OpenOffice Macen
A héten megjelent az Open Office legújabb verziója, és a digitális társadalom olyan hévvel vetette rá magát, hogy lehaltak a Sun szerverei. A letöltés persze ismét működik (néha csak innen érhető el), lássuk, mit kínálnak nekünk ingyen.
Lassúságot. Én már lemondtam róla, hogy Mac-en gyors és erőforrás-takarékos irodai csomaggal dolgozhassak. Nem mondom, a Sun Microsystems legfrissebb Open Office csomagja sokkal-sokkal gyorsabb, mint az előző verzió volt, amelyiknél még az X11-es környezetet is be kellett tölteni, sőt, a kifejezetten Mac OS-re írt NeoOffice-nál is mérhetetlenül fürgébb, és mégsem, mégsem eléggé.
Ha a fizetős alkalmazásokkal hasonlítjuk össze, úgy is nyeregben érezhetné magát az új OpenOffice, a Microsoft programjai Mac-re nagyon lomhára és kényelmetlenre sikerültek nem is nagyon használja senki. Adja magát, hogy válasszunk helyette nyílt forráskódú, ingyenes alkalmazást (hiszen az uniós normák szerint is ez a jövő, hurrá). Én csak egyet nem értek: mi a halálért kell egy kétoldalas dokumentum megnyitásához fél perc?
Mert nem kell. Mert a Leopardban a Preview TextEdit seperc alatt megnyit mindent (és már szerkesztésre nyitja meg mondjuk a Microsoft formátumokat .doc formátumot is), és akkor még nem is említettem a Space-re történő ultragyors reagálást. Az Open Office egyébként csak első indításkor túl lassú, hiszen ha ugyanazt a fájlt a program bezárása után újra megnyitom, a félperces borzalom lecsökken hét másodperc alá.
Az első felhorkanás után lássuk, mit is kell ennyi idő alatt betölteni. Az alkalmazás indításakor egy Start Center ablak fogad, ahonnan kényelmesen juthatunk el bármelyik komponenshez (ez ugye eddig nem igazán volt megoldott), így például a fenti képen látható, külön képletszerkesztő alkalmazásra, ami úgy kell a matematikusoknak meg a mérnökhallgatóknak, mint egy falat kenyér. A megnyitás párbeszédablakán láthatjuk, hogy az új OpenOffice már pdf-eket, MS-os xml-eket, képeket, weboldalakat is megnyit, és még ezeken kívül annyi formátumot ismer, amit nem vagyok hajlandó felsorolni. A program sokkal okosabb is lett, így például optimumszámító függvényt is kapott a Spreadsheet, és a makrókat is okosan kezeli.
A program futás közben is gyorsabb, a táblázatban vagy dokumentumban ugrálás jobban esik, mint a korábbi verzióban. Vagy mint a bétában, amiben ez még siralmas állapotban volt, mégsem mennek elég gördülékenyen a formázások (ami azt jelenti, hogy észrevettem, hogy egyáltalán idő telt el a parancs kiadása és végrehajtása között). A processzornak viszont még mindig túl nagy részét foglalják le az egyszerű műveletek, az ugye elég hülyén hangzik, hogy a lapozgatásra valaminek csaknem egy teljes 2 gigaherzes Penryn processzormagra van szüksége.
A kinézet leginkább a 2000-es Office csomagra emlékeztet, a készítők egyáltalán nem haladtak a trenddel, egyik gomb megnyalására sem érzek késztetést (tudom, most jön az hogy köcsögmekkeees), inkább olyan érzésem volt, mintha az oviban a földön elszórt játékokat látnék. Szokás szerint az elrendezés is az évtizedek alatt belénkivódott MS szoftvereknek megfelelő, így nem kell sokat keresgélni semmit.
Összességében tetszik az új OpenOffice, minden Macesnek kötelező beszerezni. Lefagyást nem tapasztaltam, bár több helyen hallottam rossz tapasztalatokat, idővel kiderül, hogy mennyire stabil (az előző OpenOffice-t akkor vágtam ki a kukába, mikor lefagyásra késztette a Mac OS-t - ezt azelőtt egyszer volt képes összehozni a Parallels és a Windows együttese). És ha az alkalmazás képességeit így felturbózták, a gyorsaságát mégis kétszeresére tudták növelni, úgy adja magát, hogy lehet ez még jobb is. Szép munka volt, így tovább.
Ostoba a Genius?
Hát, mondjuk inkább úgy, hogy félnótás (hahahahaha). Az iTunes 8-as új szolgáltatásáról van ugye szó, ami elvileg kitalálja, hogy milyen zenéket szeretünk hallgatni, és ezt figyelembe véve állítja össze playlistjeinket. Igen, mint a Last.fm, vagy a Pandora, csak most elsősorban a gépünkön tárolt dalokat fésüli át és rendezi újra a program.
Az első tesztek szerint nem nagy durranás a 3G iPhone
Walt Mossberg az a fickó, akit őszintén tudok gyűlölni. Elsőként kapja meg az Apple kütyüjeit tesztelésre. Cikket írhat belőlük még a megjelenés előtt. Kapcsolatban áll Steve Jobs-szal, ha elakad a telepítésben, felhívja és telefonos segítséget kér tőle. Te jó ég, milyen háttérismerete lehet annak az embernek, aki ilyen közel áll a tűzhöz? Vannak ennek persze veszélyei is, az elfogulatlanságát kockáztatja az ilyen ember, de szerencsére Mossberg időről-időre beszól, ezzel is bizonyítva, hogy ő középen áll.
Most például lehozta a 3G-s iPhone-nal kapcsolatos benyomásait, amikből kiderült, hogy nem hengerelte le a mobil (képzeljük el a fickót, amint a mobillal hengerel!). A forma persze továbbra is tetszett a Wall Streer Journal szerzőjének, a 3G valóban jelentős előrelépés az EDGE-hez képest és a hangminőség is javult valamennyit, egyszóval kiforrottabb lett a konstrukció. Ezzel szemben Mossbergnek nem tetszik az AT&T árazása, kevésnek tartja, hogy egy feltöltéssel csak 4 perc óra 27 percet tudott beszélgetni, és a szinkronizációval is meggyűlt a baja.
De David Pogue, a New York Times újságírója is közölt egy tesztet, szóval őt is utálom. A cikk inkább csak a funkciókat veszi végig, de az kiderül, hogy Pogue szerint a GPS-antenna túl rövid ahhoz, hogy a telefon használható GPS-eszközként működjön.
Ed Baig, a USA Today szerzője meg azt állítja, a 3G-s modellre megérte várni, és másokhoz hasonlóan ő is a mobil hangminőségének javulását említette cikkében. Ugyanakkor Baig jelentős visszaesést tapasztalt a beszélgetőidőben, amikor a készülék a 3G-s hálózatra csatlakozott.
