Nem mintha lustálkodott volna, hisz sorra alapítja a cégeket, írja a könyveket, és az ujját rajta tartja a tech-világ ütőerén. Ezúttal is olyan vállalathoz szerződött le, ami egy új technológiát kíván forradalmasítani.
Steve Wozniak a Fusion-io nevű memóriagyártó- és fejlesztő vállalat vezető mérnöke lesz. Az Apple társalapítója eddig is a cég tanácsadó testületének tagja volt, de ezúttal egy teljes munkaidős állást is lebeszélt a leginkább flash-memóriákkal foglalkozó vállalat vezetőjével, Donald Basile-lal.
A Fusion-io jelenlegi legfontosabb fejlesztése az, hogy a már relatíve elterjedt SSD-technológiát a szerverek tervezésénél még hatékonyabban alkalmazzák. Az új elképzelés szerint egy PCI-Expresszel csatlakoztatott speciális flash-memóriákból kialakított kártya kerülne a szerverekbe, így a feladatokat egy megfelelő tervezés és kivitelezés után sokkal gyorsabban elvégezhetnék a számítógépek. Jelenleg a sokkal értékét próbálják a legmagasabbra belőni.
Ebben segíthet Woz. Az Amerikában született, lengyel származású, maci alkatú techguru ugyan még mindig az Apple alkalmazottja (legalábbis a szerződése él), de biztosan nem veszik rossz néven a kinevezést. Amikor ugyanis 1987-ben végleg búcsút intett Cupertinónak, bizonyos feltételekkel továbbra is az Apple alkalmazottja maradt, feladatai nincsenek, funkciója megmaradt, és a mai napig kapja is a fizetését. Meg persze a részvényei után az osztalékot.
A másik Steve életének sorsfordító eseménye 1981-ben történt. Ebben az évben élt túl egy repülőgép-szerencsétlenséget, mint pilóta és egyetlen utas. Olyan gépet vezetett, amihez sem jogosítványa, sem megfelelő tapasztalata nem volt, és már a felszállásnál gondok voltak. A balesetet követően két hónapig tartott a felépülés, amit amnézia is nehezített. Egy nap megkérdezte barátnőjét, mi történt vele, és amikor ismét elmondták, hogy balesete volt, a rövid távú memóriája egyszerre helyreállt.
Néhány dolog megváltozott: barátnőjét elvette feleségül, egyetemi diplomáját is megszerezte, zenei fesztiválokat rendezett, és az előtte munkamániás mérnök nem ment vissza az Apple-höz. Két évig bírta, mielőtt 1983-ban mégis munkát vállalt Cupertinóban, de kikötése volt, hogy nyugiban dolgozhasson, és ne nagyon piszkálja senki. Két évvel Steve Jobs távozása után végleg elhagyta a vállalatot.
Kapcsolata azonban szoros maradt Cupertinóval, miközben igazi szabadúszóként libbent egyik vállalat vezetőjétől a másikig. Most pedig újra nyolc órában kezd el dolgozni, bár annyival megkönnyítik a dolgát, hogy természetesen nem kell bejárnia Salt Lake City-be, a Fusion-io központjába. Egy ekkora kaliberű embernek illik szabad kezet adni, és kábé negyedévente rákérdezni, hogy azért minden rendben, ugye?
Woz újra munkába áll
A legnagyobb Apple-perek
Nemcsak nagyszerű és kevésbé nagyszerű termékek szegélyezik az Apple és a Macintosh útját, a cég történetében igen sűrűn találkozunk különféle bírósági ügyekkel is. Hol az Apple perelt be másokat szerzői jog megsértéséért, vagy szabadalom engedély nélküli használatáért, vagy mások mentek neki a cupertinóiaknak ugyanezek miatt. Meg persze ott vannak azok a vevők, akik becsapva érezték magukat, mert nem azt kapták amit elvártak. Ők is pereltek.
Öt Apple-termék, amiről sosem hallottál
A kaliforniai cég nemcsak sikeres számítógéppel meg kütyükkel van tele, készült néhány olyan is eszköz is az elmúlt 30 év alatt, amiről a többség azt sem tudja, hogy létezett. Ráadásul az Apple többnyire még örül is ennek. Lássuk a legérdekesebb ötöt:
Tovább olvasomNegyed század legjobb Macjei II.
Tegnap lement az első öt, ma itt a második. A TOP 10-et a Macworld állította össze, én meg hozzátettem a magamét. Ha szerintetek kimaradt valami, okvetlenül írjátok meg!
Az iMackel kezdődött a változás, akkor született meg az új Apple, Jobs Apple-je. Az iBookkal vált teljessé a kínálat, a kerek, színes gép ott volt minden filmben, minden híresség kezében, az nem volt celeb, aki nem szerzett be magának egy modellt. Ez volt az első olyan, nagy sorozatban gyártott laptop az egész számítástechnikában, ami AirPortjával képes volt a wireless kapcsolatra.Negyed század legjobb Macjei
Hétvégén már írtam arról, hogy 25 éves lett a Mac, ennek örömére Mac-hetet tartunk, ami ugye tegnap kezdődött a géptípus első tesztjével, most meg a legemlékezetesebb konfigurációkkal folytatódik. A Macworld összeszedte a tíz legfontosabb gépet, ez alapján készült a két részben megjelenő cikk. Az első fordulóban 1998-ig jutunk.
Tovább olvasom