Tegnap a jövő asztali Macintoshainak processzorairól kerültek napvilágra információk, ma meg a laptopokkal kapcsolatban lettünk okosabbak. Az Intel ugyanis megkezdte a jövőre érkező Ivy Bridge-processzorokkal kapcsolatos szivárogtatást, egyre több információ áll a rendelkezésünkre.
Első körben összesen nyolc mobilprocesszort jelentettek be, mindegyikben Intel HD 4000-es grafikus gyorsító van, ami közel kétszeres sebességre lesz képes a jelenlegi generációhoz képest. Azokban a MacBookokban tehát, amikben csak processzorba integrált grafikus gyorsító dolgozik (az Airek, és a 13-as Prók ilyenek), komoly gyorsulásra lehet számítani.
Természetesen nő a processzor teljesítménye is. Első körben sajnos nem mutatnak be 35 watt fogyasztású, tehát 13-as Próba szerelhető négymagos csipet, ebben a laptopban tehát csak néhány plusz megahertzet, meg erősebb grafikus gyorsítót kapunk - egyelőre. Az Intel ugyanis azt ígérte, hogy az Ivy Bridge-ből lesz 35 wattot fogyasztó négymagos is, az viszont most már biztosnak tűnik, hogy nem jövő májusban.
A 15-ös és 17-es Próknál várhatóan új csúcsmodell jelenik meg, áprilistól 2,5 gigahertz helyett 2,7 gigahertz lehet az elérhető maximum, Turbóval meg 3,6 helyett 3,7 gigahertz: nem nagy előrelépés ez, de a tesztekben bizonyára kimutatható lesz.
Az Airek a 13-as Prókhoz hasonlóan májusban kaphatnak új csipet, méghozzá kétfélét: az elérhető maximális órajel 1,8 gigahertzről 2 gigahertzre ugrik, Turbóval meg 2,9 gigahertz helyett 3,2 gigahertzen tud majd hasítani az apró laptop.
Az új csipeket elnézve aki brutális teljesítménynövekedésre várva hagyná ki a vásárlást, az jobban teszi, ha most megveszi magának az álomgépét, aki viszont még bizonytalan, annak érdemes lesz várnia jövő tavaszig, nyár elejéig a friss laptopokra.
Magyarósi Csaba
2011.12.06. 07:16
Címkék: processzor
Lassan minden az Intel új processzoráról, az Ivy Bridge-ről szól, ami 2012 második negyedévében váltja az idén bemutatott, és a legtöbb Macben megtalálható Sandy Bridge generációt. Az új csip gyártástechnológiája fejlettebb, 32 nanométer helyett 22 nanométerrel gyártják, aminek hála gyorsabb lesz a processzor és a grafikus gyorsító, miközben a fogyasztás csökken.
A második negyedévben érkező Ivy Bridge-ről azonban már kiszivárgott egy grafikon, amit az Intel küldött ki a partnereknek, és amiből kiderül, hogy komoly erősödés várható, akárhogy vizsgáljuk azt a 3DMarkVantage segítségével.
A gyorsulás 1,17-2,99-szeres, jól láthatóan attól függ az elmozdulás, hogy melyik összetevőt nézzük. Rendszerszinten óriási lesz a változás még úgy is, hogy az új 3,4 gigahertzes Core i7-es processzormag csak húsz százalékkal gyorsabb a jelenleginél. Persze az is szép eredmény.
Igazi előrelépést azonban az Intel HD 4000-es jelent a mostani Intel HD 2000-esekhez képest, amik egyébként a MacBook Airekben és a 13-as Prókban dolgoznak. Ez azért nagyon fontos, mert a kisebb gépekben szinte biztos, hogy marad az Intel processzorba integrált grafikusgyorsítója, a 2-3-szoros gyorsulást tehát azonnal meg fogjuk érezni. Ha a grafikonok nem hazudnak, és az Intel tényleg ennyit lépett előre ezen a téren, akkor lassan simán versenyképes lesz az Nvidia és az Ati alaplapra integrált csipjeivel.