Amikor bemutatták a legújabb készüléket, nem sokat beszéltünk a processzoráról, mert mindenki az iPaddel meg a Retina Display-jel volt elfoglalva. Az Apple megmondta, hogy egymagos A5-ös, és ha ő megmondja, akkor az meg van mondva.
A Chipworks viszont inkább fogta a csipet és jól átvilágította azt, hogy kiderítse, mi van a felszín alatt.
Hát az biztos, hogy nem egy mag: rövid tanulmányozás után egyértelművé vált, hogy az A5-ös csip valójában kétmagos, amiből az egyiket letiltották, így a processzor egymagosként üzemel. Maga a hardver viszont ennél jóval többre képes.
Ez már csak annál is inkább érdekes, mert a látszólag egymagos A5-ös most debütált: az eddig használt kétmagos csip, ami az iPhone 4S-ben és iPad 2-ben üzemelt, 45 nanométeres gyártástechnológiával készült, ez viszont már 32-essel, aminek hála a processzor területe jelentősen csökkent a gyártási költséggel és a fogyasztással együtt, míg az elérhető teljesítmény nőtt.
Na de: minek hoz létre egy új processzort az Apple, ha aztán kinyírja annak az egyik felét? Miért nem eleve csak a felét gyártatta le? Két megoldás is van: elképzelhető, hogy nem akart bíbelődni az újratervezéssel, a költségek csökkentése érdekében átálltak a 32 nanométerre, kinyírták a felesleges magot, aztán indult a gyártás.
De az is lehetséges, hogy vannak más tervek is ezzel az A5-össel, például mindkét magot aktiválva belekerülhetne az egy olcsóbb iPhone 4S-be, vagy egy teljesen új, akár kisebb mobilba.
A bejegyzés trackback címe: