A kínai VR-Zone jutott hozzá ehhez a táblázathoz, amiből kiderül, hogy milyen processzorokat dob piacra 2013-ban az Intel (kattintva előjön nagyban)

haswellkicsi.jpg

A második negyedévben várható az új Haswell-platform, ami eggyel nagyobb ugrást jelent, mint az idei Ivy Bridge. Az Intel tiktak-stratégiája ugyanis körülbelül abból áll, hogy páratlan években új generációt dob piacra, párosokban meg a meglévőnek javítja a gyártástechnológiáját. A fejlődés így folyamatos, de igazán nagy ugrásokra kétévente lehet számítani, most épp a Haswellel.

A kínai oldal táblázata szerint a legerősebb csip a 3,5 gigahertzes Core i7-es lesz 8 megabájt gyorsítótárral és 3,9 gigahertzes maximális órajellel. Lesznek alacsonyabb fogyasztású modellek is, bőven akad majd köztük 35 wattos TDP-jű, négymagos csip is a kínálatban, akár 2,5 gigahertzes órajellel.

Az ultraalacsony-fogyasztású modellek nincsenek rajta a listán, a pletykákból annyit lehet tudni, hogy ezek valamivel lassabbak lesznek a jelenlegieknél, de sokkal kevesebbet fogyasztanak majd. Ami elméletileg lassabb, de hosszabb ideig üzemképes MacBook Aireket jelent.

A grafikus gyorsító viszont mindegyik csipben sokat gyorsul, ez a változás a Haswell fő erőssége.