Rob Schmitz tehát engedélyt kapott, hogy a Foxconn gyárában forgasson, most közzétett egy rövid videót arról, hogyan raknak össze egy iPadet, és milyen belülről az Apple kütyüire fenntartott 240 ezer fős gyár.
A riportból kiderült, hogy a dolgozók néhány naponta váltják egymást az egyes pozíciókban, így a monoton munkákat váltogatva kevésbé idegőrlő a sorokon dolgozni, mintha mindig ugyanazt csinálnák. A kezdő fizetés 14 dollár egy nap, ez néhány év alatt a duplájára emelkedik.
Minden egyes nap több száz ember áll sorba a gyár előtt, hogy munkát kapjon, legtöbbjük kimerülve a több napos utazástól, amit a szülőfalujukból odáig tettek meg.
Miután kiborult a Mike Daisy-bili, aminek a hőse végül is Rob Schmitz lett - neki tűntek fel a helyi ismeretei alapján az ellentmondások a történetben -, az Apple és a Foxconn úgy döntött, beengedi az újságírót a kínai gyárak egyikébe, hogy körülnézhessen, beszélgessen a dolgozókkal. Hogy úgy kapjon képet a helyzetről, hogy nem lebeg a feje felett: kötelező szenzációs anyagot szállítania, amiért cafatra olvassák a lapot, ha már kifizették a repülőjegyét és egy heti ott-tartózkodását, esetleg évek alatt milliókat kereshet a sztorival, ha elég érzékletesen adja elő.
Rob Schmitz korlátlan hozzáférést kapott, benézhetett mindenhová, látta valamennyi összeszerelési fázist. Egy rádiós interjúban el is mondta a gyárral kapcsolatos benyomásait, és nem meglepő módon sokkoló dolgokat nem látott, nem hallott. Videót is készíthetett, amiről egy rövid részletet már ki is tettek Youtube-ra:
A történet teljességéhez pedig az ő véleménye is hozzátartozik, lássuk, hogy látja ő a rabszolgatartást.
Egy 240 ezer főt foglalkoztató gyárba kapott bebocsátást, ami az elmondása szerint inkább egy egyetemi város benyomását keltette. Egyrészt mert bevásárlóközpontok, kosárlabdapályák, uszodák vették körül az üzemet, másrészt a dolgozók legnagyobb része 18-25 év között volt. A gyárban nem tapasztalta a korábbi jelentésekben szerepelő állapotokat, itt mindenki egy kényelmes ülőalkalmatosságon dolgozott.
A bejárat előtt is megállított dolgozókat, hogy a figyelő szemektől távol is hallhassa a véleményeket. Természetesen ekkor szembesült panaszokkal is, megtudta, mitől elégedetlenek az itteniek. Például az elmaradt fizetésemelés miatt, a Foxconn ugyanis a legutóbbi béremelést, amire nyilvánosan is tett ígéretet, eddig nem adta oda a dolgozóknak - emiatt tényleg nagyon dühös volt mindenki. A monoton munkát sem szeretik, de tudták, hogy ezért jöttek ide, és eszük ágában sincs életük végéig ezzel foglalkozni. Schmitz szerint majdnem minden itt dolgozó falvakból jött, ahol mezőgazdasági munkát végeznek napi néhány dollárért. Azért jönnek ide, hogy pénzt küldhessenek haza, és mivel erre lehetőségük van, általában pozitív véleményük van a Foxconnról. Gyerekmunkásokat és robbanásokat egyikük sem látott, biztonságban érzik magukat az üzemben.
Mike Daisy oknyomozó újságírásnak álcázott szenzációhajhászása egyébként nem maradt következmények nélkül, a seattle-i Cornish College of the Arts iskola korábban tiszteletbeli diplomával akarta jutalmazni a férfit, de ezt nemrég visszavonta, a kínai gyártással kapcsolatos negatív hangok pedig gyorsan halkultak el munkásságának köszönhetően.
Kiderült, hogy az Apple már egy ideje megbízást adott a Fair Labor Associationnek, vagyis az emberi jogokat szem előtt tartó nonprofit szervezetnek, világítsa át a Foxconn Apple-nek termelő gyárait, vizsgálják meg a valós munkakörülményeket és a túlórákat. Az eredmény egy szép, terjedelmes dokumentum lett, amit az Apple odatartott a Foxconn orra alá. Nem volt mit tenni, a cég egy rakás változtatást vezet be, hogy megfeleljen az előírásoknak.
Eddig a történet egy kövér happy endnek tűnik. És a legtöbb szabályozás esetében az is.
Csakhogy itt jön elő a már korábban említett körülmény: Kína nem az Egyesült Államok. Interjút adott néhány dolgozó a Reutersnek, akik egyáltalán nem örültek például annak, hogy 49 órában maximalizálták a ledolgozható órákat egy héten. "Azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, nem azért, hogy játszunk" - mondta a 25 éves Chen Yamei, aki négy éve dolgozik a gyárban, és havi 634 dollárt, 140 ezer forintot keres meg, aminek nagy részét hazaküldi a családjának. A kevesebb munkával pedig kevesebb pénz jár.
Ha az Foxconn kapuin kívül minden változatlan marad, márpedig ezen az Apple sem tud segíteni, akkor a szabályok betartásának sok esetben nem örülnek. Ennyit a rabszolgatartásról.
Eszembe jutott a South Park ide vonatkozó része, amikor a fiúk kiszabadítják az állatkertből Wilzyx-et, a bálnát, mert azt gondolják, hogy nem jó neki a vízben, és csak a Holdon képes élni. Nem sokat szaroznak, kilövik az állatot a Holdra, a rakéta fellövése után ujjonganak, mert most már a együtt van a többi Zypoddal, és boldogan élnek. Az utolsó vágókép pedig ez:
Hát a legfontosabb, hogy ott van, ennél lényegretörőbben nem lehetne megközelíteni ezt a kérdést. Carolyn Wu, az Apple szóvivője is megerősítette az utazás tényét, és azt is elmondta, hogy kínai állami vezetőkkel tárgyal az Apple vezérigazgatója. Azt nem tudni, hogy miről.
Mindenesetre ha már ott volt, meglátogatott egy Apple Store-t:
Kezet rázott Li Keqiang kínai miniszterelnök-helyettessel:
És meglátogatta az új iPhone-gyárat is Zhengzhou-ban, ahol 120 ezer munkás dolgozik:
Meg nem erősített források szerint a magatehetetlen rabszolgákat erre az időre láncon kivezették a hátsó udvarra, és 120 ezer profi kínai színészt tettek a helyükre, akik mosolyogva üdvözölték Cookot.
Nem ez lesz a kedvenc peres eljárása az Apple-nek: egy sanghaji bíróságon kell megvédeni az iPad-névhasználathoz fűződő jogát, miután egy helyi cég kétségbe vonta azt. A Proview International konkrétan azt állítja, hogy a brand ősidők óta az övé és éppen ezért arra kérte a helyi hatóságokat, hogy azok tiltsák be az Apple iPad árusítását az országban.
Sőt, számos kisebb városban már sikerült is leállíttatni a forgalmazást, és most a Proview a nagyobb városokat vette célba. Márpedig ez érzékenyen érinti az Apple-t, hiszen a kínai a leggyorsabban növekvő piac, ahol valószerűtlenül nagy és egyre növekvő igény van a termékeire, különösen az iPadre.
A sztorinak több érdekes eleme is van. Egyrészt a Proview valóban birtokában volt az iPad márkanévnek, de az Apple azt állítja, hogy már 2009-ben megvásárolta az összes jogot 55 ezer dollárért a cégtől. Ugyanakkor a Proview ezt tagadja és a bíróság előtt akarja bizonyítani, hogy bizonyos jogokat megtartott magának.
Érdemes ugyanakkor figyelembe venni, hogy a korábban kijelzőket gyártó Proview már csődöt jelentett, így elképzelhető, hogy arra játszik, hogy a forgalmazás ideiglenes letiltásával is ki tud még sajtolni néhány tízezer dollárt az Apple-ből, még ha mindkét fél tudja is, hogy végül a kaliforniai cég lesz a győztes a bíróságon.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
