Na tessék, először az Epic Citadel, aztán az Infinity Blade, nyakunkon az Unreal motorral hajtott játékok, és szerencsére a konkurencia is hajt. Ömlik a vér a nemrég az üzletbe került Rage HD-ban, ilyen grafika mellett:
Tovább olvasomDurvul a grafika az iPhone-on
Eredményt hirdetünk
Múlt héten hidettük meg a amiket a Steelbirdtől tesztre kapott tokok szétosztását köztetek, azóta eltelt egy hét, így hát sorsoltunk. Összeszámoltuk, melyik tokra hány szavazat érkezett, majd véletlenszámgenerátorral kidobattuk a nyertes komment sorszámát az adott darabra voksolók között.
Nagyon sok igény érkezett, a legnépszerűbb darab a Kérges elnevezésű tok volt, őt követte az Űrsajt, majd a Hullámka.
Szóval a nyertesek:
Tovább olvasomItt nyerhettek iPhone 4-tokot
Na, hát a nap végére az végérvényesen kiderült, hogy a Facebookra képtelenség képet posztolni, de hát miért is akar az ember ilyen hülyeséget csinálni egy közösségi oldalon, nem igaz?
Most tehát downgrade-elünk egyet, és blogposzt formájában játszunk. A tét ugyanaz: megnyerhetitek a tesztelésre kapott iPhone 4-tokokat a Steelbird jóvoltából. Az alábbiakban láthatjátok a tokok rettenetes fotóit (jobbakat az eredeti posztban esetleg), mindegyik fölött az általam adott névvel. A feladat a következő: amelyik tokot szeretnéd, annak a nevét kommenteld a poszt alá. Csak egyet kommentelhetsz, különben nem ér. A tok nevét betűhelyesen kell leírni, kopipésztelni szabad. Egy hét múlva sorsolunk a kommentelők között.
Csak hogy vázoljam az esélyeket: előfordul, hogy egy tok olyan ronda, hogy senki nem írja le a nevét. Ez esetben az az ízlésficamos, akinek mégis ez tetszik, könnyen elviheti 100 százalékos eséllyel.
És akkor a nevek fotóval (ezek nem az eredeti terméknevek, egyrészt azokat nem tudom, másrészt ezek sokkal jobb elnevezések).
Tovább olvasomKészül a legdurvább iPhone-os játék
Amióta az Apple keynote-on bemutatták, és én is letöltöttem az Unreal motorral hajtott Epic Citadelt, azóta várom, hogy megjelenjen belőle egy valódi játék. Akik először látnak iPhone 4-et, és a letölthető játékokról érdeklődnek, csak ezt mutatom meg nekik, és nincs több kérdésük.
Lassan véget ér az Epic Games Unreal Engine 3-mal készült Infinity Blade című játékának fejlesztése, és minden újabb iOS-készüléken elérhető lesz a karácsonyi ünnepek környékén, hogy a fa alatt mindannyian sárkánygyíkokat gyakhassunk le. Akármennyit kérnek érte, kötelező darab lesz.
A Mac gamerek fele laptopról játszik
A Valve rendszeresen összesíti a közösséghez csatlakozott játékosok adatait, és mivel a Steam már több mint három hónapja elérhető a maces tábornak is, érdemes átböngészni a statisztikát.
Az összesítés szerint a Mac-júzerek csaknem 47 százaléka MacBook Prót használt, a játékosok csaknem negyede iMacen nyomta. De a belépő szintű MacBookkal is sokan próbálkoztak, egyedül az izmos Mac Prón dolgozók nem értek rá nagyon csézni.
A maces játékosok gépe egyébként a pc-s Steam-felhasználókéhoz képest jóval több memóriát rejt, a Macek több mint fele 4 gigabájt memóriával szerelt, és több mint 90 százalékukban több mint egy mag dolgozik.
A legtöbb gépben GeForce 9400M grafikus mag található, általában 1280-szor 800-as felbontással nyomják ki a képet.
De itt van egy még fontosabb szám: a Steam szolgáltatásra csatlakozott gépek mintegy 5 százaléka Mac. Ez pedig a májusi feléréshez képest erős csökkenést mutat, akkor még 8 százalékon álltak a macesek. Úgy tűnik tehát, hogy noha az Apple legtöbb gépe már alkalmas az újabb játékok futtatására is (legutóbb Windows alól zökkenőmentesen ment a Modern Warfare 2 full felbontással az új MacBook Prón) rövid időre a játékszenvedély is felébredt a maces táborban, lassan elfogy az érdeklődés.
De lehet, hogy csak az volt a baj, hogy a játékok sokszor bugosak, és Windows 7 alól sokkal nagyobb teljesítményt lehet elérni, mint Mac OS X-szel. Ha pedig már bekapcsoljuk a Windowst a Macen, akkor a Steamre sincs annyira szükség.