Múlt hét kedden jelentek meg az új 15 és 17 colos MacBook Prók, amik hozták a tőlük elvártat, és magukba szippantották az Intel Core i5 és Core i7-es processzorait. Olyan gyorsan megérkeztek a demógépek Magyarországra, ahogy például az iPad sosem, pénteken már az XMS-ben vehettem át a legkisebb, 15 colos Core i5-ös példányt. A Core i7-esekre még várni kell.

A nálam landolt gépben tehát egy 2,4 gigahertzes Intel Core i5, 4 gigabájt RAM és az intergrált Inteles grafikus gyorsítón felül egy 256 megabájtos Geforce GT 330M várta a feladatokat. Ez pont az a modell, aminek az Apple a dedikált grafikus kártya miatt felvitte az alapárát száz dollárral, így ezt a MacBook Prót már félmillió forintért vihetjük csak haza Magyarországon. A 13-asok ára nem változott, a 17-es laptopok pedig olcsóbbak lettek kétszáz dollárral, így ezeket Handrás 620 ezer forintért adja. Igencsak közelített tehát egymáshoz tehát a legalsó és a legfelső új modell, legalábbis árban.

Külsőre semmit sem változott a gépállat, a hátlapon a cserélhető akkumulátornak semmi nnyomát nem láttam, a hangszórók is ugyanott vannak, a kijelző a szokásos. Lehet ugyan 100-150 dollár pluszért magassabb felbontású, 1680- szor 1050-es kijelzőt (fényes vagy matt) kérni, a demógépbe a megszokott 1440-szer 900-as felbontású panel került.

Házon belül azonban vannak kisebb változtatások, és itt most nemcsak arra gondolok, hogy az Intel processzorába integrált grafikus gyorsító és az nVidia új videokártyájának párosa átrendezte a képet, de az iFixit a gép szétszerelése után észrevette, hogy egy antenna került az optikai meghajtó nyílásához, ami a találgatások szerint jobb wifi-jelerősséget biztosít.

A bekapcsolás után rögtön ezt próbáltam ki, és míg a fehér MacBookom négy, az iPhone-om egy wifi routert látott a lakásból, addig az új MacBook Pro nyolcat listázott. Ebből persze nem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket, annyit mindenesetre kijelenthetek, hogy a kétéves műanyag laptopomnál jobban teljesített.

Ennél objektívebb következtetéseket lehet levonni például a kétmagos Core i5-ösök teljestményére vonatkozóan. A HyperThreadingnek köszönhetően a rendszer négymagosnak látja a processzort, a TurboBoost pedig egy mag órajelét képes átmenetileg megemelni, ha szükséges. Tiszta Knight Rider, lássuk, mit jelentenek ezek a kifejezések a gyakorlatban.

A fenti eredményeket egy 2008-as, 15 colos, 2,4 gigahertzes MacBook Pro modellel, valamint egy 2,66 gigahertzes, 15 colos MacBook Próval vetettem össze, ugyanabból a szériából. Mindkettőben egy Geforce 9400M és egy 9600M lapult, előbbiben 256, utóbbiban 512 megabájt memóriával.

A TurboBoost erejét az első, a HyperThreadingét a második oszlopban lehet keresgélni, ez utóbbi adta a legszembetűnőbb különbséget. Látjuk azt is, hogy a Geforce 330M, ami az Apple állítása szerint a "valaha volt leggyorsabb grafikus gyorsító, ami a notebookjaikban volt", jobban teljesített valamivel az ugyanakkora memóriával szerelt korábbi videokártyához képest, a két generációval korábbi laptop 512-es memóriával szerelt 9600M-ese azonban odavert neki.

A gépek így teljesítettek az XBench tesztjén:

Gyakorlatban

Utánajártunk, hogy az Apple fenti táblázatában olvasható másfél órás előny a Final Cut Studiós HD videók H.264-es kódolásakor tényleg tapasztalható-e. Ebben segített Róbert barátom, aki a fenti két generációval korábbi (a fenti tesztben is szereplő) MacBook Próját, és viccből 4 magos 2,66 gigahertzes Core i7-essel szerelt Mac Próját is bevetette ugyanarra a feladatra: 30 másodperces videó konvertálása Compressorral. Míg a legújabb MacBook Pro 12:15 alatt végzett, a korábbi, magasabb órajelű Core 2 Duós MacBook Pro 13:30, míg a MacPro 09:30 alatt teljesítette a feladatot. Ez utóbbi eredmény Róbert arcára nem csalt örömkönnyeket.

További újdonság az akku élettartama az új generációban, míg az előzőekre 7 órát becsült az Apple oldala, az újakra 8-9 órát jósolnak. Ezt is kipróbáltam, a telire töltött akksival először is nekiálltam telepíteni egy Windows 7-et különböző programokkal, ez 2,5 óra alatt 10 százalékra szívta az akksit. A következő teszten Mac OS X-ben végeztem szokásos feladatokat: filmnézés, webböngészés, zenehallgatás. Egy óra használat után az akku élettartamát jelző program már csak 80 százalékot mutatott úgy, hogy állandóan az erősebb videokártya volt bekapcsolva.

A mérést megismételtem úgy, hogy az Energy Saver beállítások között kértem az automatikus váltást a két videokártya között, az egy órás használat során 4-5 százalékékkal lett jobb az eredmény. Vagyis a 8-9 óra nekem inkább 5-6-nak tűnt, ennél többet csak úgy értem el, ha tényleg csak büngészgetésre, szövegszerkesztésre használtam a gépet. Pedig az akkuidőnek drámaian kellett volna visszaesnie a 330M kikapcsolásakor.

A Windows 7-et nem véletlenül telepítettük, kíváncsi voltam, ha valaki játékra használná, mennyire állja meg a helyét a laptop. Meg persze én is ki akartam próbálni egy kis lövöldözést, a MOHAA óta nem játszottam ilyesmivel. A Modern Warfare 2-t telepítettük, de nem igazán tudtunk kifogni a gépen, telibe nyomott grafikával is szaggatásmentesen ment a játék. Igaz, ugyanígy járt a 9600M-mel játszó korábbi MacBook Pro is. A játék egyébként nagyon állat. Bumm bumm ratatata.

Az új, leggyengébb Core i5-ös MacBook Pro előnyei tehát leginkább a processzorjában vannak: a négymagosnak tűnő rendszert ki is használja az operációs rendszer, a MenuMeters szerint a virtuális magok nemcsak a nagyobb feladatokra ugranak, kisebb terhelésnél is megosztják a számolást. A videokártya teljesítményben ugyan megelőzi az előd 9400M-jét, de az 512-es 9600M-mel szemben már elvérzik, és a fogyasztásban sem látom a drámai változást.