
Úgy látszik, nem véletlen, hogy ezen a kontinensen kezdték el akciózni az első generációs iPhone-okat, és most tekintsünk el attól, hogy Németországban például csak horror havidíjak mellett lehet olcsón hozzájutni a mobilhoz. Miközben ugyanis az Egyesült Államokban még normál áron is nagy az érdeklődés a mobilra, ezen a kontinensen a kereslet messze a kínálat alatt maradt, köszönhetően a 3G hiányának.
A 9to5Mac
információi szerint decemberig 330 ezer mobilt értékesítettek Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban, miközben Kaliforniában legalább félmilliós, de inkább 600 ezres darabszámmal számoltak. Nem kicsi bukta, a végeredmény közel 300 ezer mobil mínusz. A lap úgy tudja, hogy óriási készletek halmozódtak fel az európai szolgáltatóknál, ezért próbálnak most megszabadulni a telefonoktól, de már így is csekély az esély arra, hogy ne veszteséggel szálljanak ki az első generációs iPhone-bizniszből.
Emlékszem, amikor tavaly bemutatták a mobilt, mindenki azt mondta, még a szakértők is, hogy év vége előtt elkészül a 3G-s modell, mert
- Legkésőbb novemberben Európában is piacra kell dobni az iPhone-t
- A kontinensen nem lehet sikeres a készülék, ha nem ismeri a 3G-t
Az a vicc, hogy bár mindkét állítás helyes volt, a következtetés mégis tévesnek bizonyult, mert a figyelmeztetések ellenére is az eredeti verziót hozta Európába tavaly év végén az Apple. Őszintén szólva furcsa, hogy a céget meglepte az eredmény, amikor mindenki arról beszélt, hogy a mobil-szélessávval át meg keresztülszelt kontinens nem lesz elragadtatva a csak edge-kompatibilis modelltől. Pár hónapon belül kiderül, mennyire izgatja fel Párizst, Berlint, Londont, (Budapestet?) a második generáció.
stevejobs
2008.04.16. 08:27
Címkék: iphone

Na, ez most nem a német trükk, ahol ugye 25 ezer forintos havidíj mellé már olcsón adják az iPhone-t, a brit O2 valóban
csökkentette a mobil árát, a változás mindegyik előfizetést érinti. Száz font nem kevés, 31 ezer forint, ennyivel lett olcsóbb a 8 gigabájtos modell, mostantól két éves hűségnyilatkozattal 169 fontért, 53 ezer forintért elvihető a telefon, az akció június elsejéig, valószínűleg a 3G-s modell érkezéséig tart. A 16 gigabájtos iPhone továbbra is 329 font marad.
A mobil forgalmazása mindenesetre bejött az O2-nek, hiszen saját statisztikája szerint a vásárlók 60 százaléka új előfizető a szolgáltatónál, és azt is megerősítették, hogy az iPhone kategóriája egyik legsikeresebb terméke. Mindenesetre úgy látszik, hogy egy kis árcsökkentéssel nem ártott fellendíteni a keresletet, ahogy a februári, a 35 fontos előfizetés mellé járó "több perc, több sms"-akcióra is szükség volt.
Valljatok, ha nálunk is lehetne kapni az iPhone-t, megvennétek 53 ezer forintért, vagy várnátok még másfél hónapot, és inkább fizetnétek 84 ezret a 3G-s modellért?
stevejobs
2008.04.14. 15:35
Címkék: kína iphone
Azt eddig is tudtuk, hogy valamiért nehezen akar beindulni az iPhone kínai debütálása. Steve Jobs és a China Mobile vezetősége egyaránt hallgatott a korábbi megbeszéléseken elhangzottakról, majd március végén már a telefon szingapúri debütálásáról szóltak a pletykák. Kína körül sokáig csend volt, talán nem akart az ország még nagyobb feltűnést, mint amit a tibetiek elhallgattatásával szereztek maguknak.
Wang Jianzhou, a China Mobile elnöke a múlt héten
említést tett az egyeztetésekről a Boao Forum for Asia konferenciáján. Az elnök azt állította, hogy az érdemi tárgyalásokat megakadályozták a két cég elképzelései közötti alapvető különbségek, így például nem tudtak megegyezni az üzleti modell ügyében.
"Ajtóink mindaddig nyitva állnak, amíg a fogyasztók igénylik a terméket" - üzent a China Mobile az Apple-nek. Hogy Mohammed hányszor megy még el a hegyhez, az az Apple pénzügyi- és marketingstratégiáján múlik, az mindenesetre sokat nyom a latba, hogy a China Mobile előfizetőinek száma megközelíti a 380 milliót, ami Kína lakosságának csaknem harminc százaléka.
stevejobs
2008.04.11. 10:33
Címkék: iphone update firmware
A héten
adták ki az Apple telefonjára a build 5A240d update-et. Újdonság az iCal meeting invites folder, ezt azzal az iCal gombbal hívhatjuk elő, amit idáig hiába nyomkodtunk, nem történt semmi. Mostantól ismerőseinknek küldhetünk meghívókat vele. Hiánypótló munka volt egy kereső box elhelyezése a contact listben, sokan nehezményezték, hogy sok száz név esetén nehéz a keresgélés, ha csak kezdőbetűre szűrhetnek. Az új bétával egy szokványos keresőt is bepakoltak a lista felső részére.