A hír annyira igaz, hogy rögtön több verzió is létezik belőle, ami persze ront valamennyit a hitelességen. De mivel mindegyik infó Apple-közeli embertől származik, inkább arról van szó, hogy még a hazai központban sem tudják pontosan, melyik forgatókönyv valósul meg. Csak abban eltökéltek, hogy még 2008-ban behozzák Magyarországra a mobilt. Az biztos, hogy már eddig is vagy ezer vásárlót vesztettek azért, mert nincs hazai forgalmazás, márpedig az iPhone busás hasznot hoz mindenkinek, amiről gondolom a HDSys sem akar lemondani.

Az első forgatókönyv szerint még a nyáron a hazai boltokba kerül az iPhone, méghozzá szolgáltatófüggetlenül. Ebben az esetben az Apple-kereskedések forgalmaznák a mobilt, nyilván elég magas áron, ahogy Európa többi országában is sokat kérnek a függetlenített iPhone-ért. A pozitívumok közé sorolhatnánk, hogy egy-két hónapon belül legálisan is hozzá lehetne jutni a telefonhoz, ami szervízhátteret, garanciális ügyintézést, akkucserére felkészült szakembergárdát jelent (szóval lenne support), másrészt viszont csak a leglelkesebbek vennék meg 200-250 ezer forintért a mobilt.

A második forgatókönyv szerint év végén jelenne csak meg a mobil, november-december környékén, viszont valamelyik szolgáltató kínálatában. A szerződések miatt ez valószínűleg a T-Mobile lenne, mindenesetre Winkler János, a szolgáltató vezérigazgatója már tavaly decemberben lelkesen adta elő magánvéleményét egy konferencia alkalmával az iPhone-ról, ami meglehetősen pozitív volt. A szolgáltatóhoz kötött mobil alacsonyabb kezdőtőkét igényelne a vásárlótól, ráadásul esély mutatkozna arra is, hogy a mobillal megérkezik az iTunes, ami ugye  kell az iPhone aktiválásához, amennyiben az nem független. Ha már, akkor én a másodikra szavaznék, még ha ez sokkal több egyeztetéssel is jár, és ezért most esélytelenebbnek tűnik.