A Gartner elkészítette legújabb statisztikáját, miből kiderül, hogy az iPhone a harmadik legnépszerűbb mobiltelefonmárka. Nem típus, márka!
Az első továbbra is a Nokia, 2008 utolsó negyedévében 41 százalékos volt a finn cég világpiaci részesedése, igaz, egy évvel korábban még 50 százalék fölött állt. Második a Blackberry-t gyártó RIM lett 20 százalékkal, harmadik az Apple 11 százalékkal. Nagy különbség van azonban a lista első három helyezettje között: a Nokia és a RIM több típussal érte el eredményét, az Apple viszont egyetlen modellel, az iPhone-nal.
Az operációs rendszerek versenyében már valamivel rosszabbul áll a cég. Ezen a listán első a Symbian 47 százalékkal, második a RIM 20-szal, harmadik azonban a Windows Mobile lett 12,4 százalékkal, köszönhetően egyebek közt a Samsung Omnia és a HTC-mobilok sikerének. Negyedik a Mac OS X 10,7 százalékkal.
Na most érdemes összevetni ezt az eredményt a Net Applications adataival. Meg is tettem, így kiderült, hogy az említett időszakban a netes forgalom 0,5 százalékát adta az iPhone, 0,05 százalékát a Windows Mobile és 0,04 százalékát a Symbian.
Hogy mit jelent ez? Hát hogy a kisebb piaci részesedés ellenére is tízszer annyian használták netezésre az Apple telefonját, mint konkurenseit. Kitaláltam egy remek kifejezést, az egy telefonra eső böngészési hajlandóságot, ami a két adatsor hányadosából jön ki, na ezek szerint az iPhone 51-szer sikeresebb telefon, mint a Nokia, 10-szer eredményesebb, mint Windows Mobile-os társai.
stevejobs
2009.03.10. 11:09
Címkék: iphone prototípus
Jó nap egy ez a gyűjtőknek, az Ebayen ugyanis feltűnt a mobiltörténelem egyik legdivatosabb készülékének korai verziója: nemcsak a hardver, de a szoftver is félkész. Telefonnak éppen ezért nem különösebben lehet használni, de mindenképp kuriózum, olyan lehet birtokolni, mint egy jó kis Cimabue-festményt, vagy valami ilyesmit.

Tovább olvasom
stevejobs
2009.03.07. 13:27
Címkék: zene iphone
Sok hasonlót láttam már, de ezek a hölgyek megérdemlik, hogy megemlítsük őket, hiszen az iPhone-nal zenélő bandák közül szerintem kevesen tudnak csinosabb alapanyaggal gazdálkodni.
Ezek a rózsaszálak a The Mentalist nevű brit banda tagjai, és elhatározták, hogy iPhone-os hangszerekkel kísérik az éneküket. Néhol ez eléggé suta hangzást és elcsúszásokat eredményezett - hiszen egy érintőképernyőn klimpírozni olyan, mint lemezkádban mellúszást gyakorolni -, de azért aranyosak voltak.
stevejobs
2009.03.04. 17:44
Címkék: piac iphone mac os
A Net Applications ismét felmérte a webes forgalmat, ennek eredménye meglepő arányokat mutatott. Ismét kiderült, hogy az iPhone nagyon elhúzott a többiektől.

67 százalékos többségről számol be a tanulmány, vagyis az adatforgalom kétharmadát iPhone generálta. A következő operációs rendszer már tíz százalék alatt van, míg a Windows Mobile és az Android csupán hat-hét százalékot ért el.
Ezek az arányok azonban egyáltalán nincsenek kőbe vésve, az Android és a BlackBerry egyre nagyobb szeletet birtokol a tortából. Ezenkívül a piac is folyamatosan növekszik, egyre nagyobb a torta kerülete is, ilyenkor pedig nagyon gyorsan változnak az arányok.
A fentiek után még mulatságosabban hangzik Steve Ballmer kijelentése, miszerint az iPhone ideje lejár, és a Windows Mobile és a Google fog uralkodni. Jelenleg úgy tűnik, a Microsoft csillaga nem ragyogja be a horizontot. Steve Ballmer ennek ellenére nagyon sokszor elmondja különféle médiumokban, hogy az emberek előbb-utóbb nem tudnak Windows Mobile nélkül élni.
A másik érdekes trend, hogy a Mac OS X részesedése a piacon - ugyancsak a webes felmérés szerint - csökkent, ha nem is sokkal. A legutóbbi 9.93 százalékról 9.71 százalékon áll az Apple operációs rendszere, önmagához képest ez 2.3 százalékos csökkenést jelent.