A firmware-azonosítókból korábban már kikövetkeztették, de bizonyos források most egy piackutató cégnek is megerősítették, hogy az Apple két modellel készül idén. A Lazard Capital Markets azt állította, hogy az új készülékeket áprilisban kezdik gyártani, júniusban egy high-end és egy low-end modellt fognak bemutatni.
A két különböző iPhone-t Daniel Amir, a cég elemzőjének állítása szerint nem feltétlenül lehet majd mindenhol kapni. A high-end verziót szerintük Észak-Amerika és Európa kapja, míg a kisebb piacok a butább verzióhoz juthatnak csak hozzá. Az is lehet, hogy a low-end kizárólag Kínának készül - valljuk be, ez a valószínűbb.
Amir szerint ugyanis a kisebb iPhone-ban nem lesz videofunkció és wifi sem, ez pedig inkább a kínai verziót erősíti: a China Mobile korábban a 3G-s csipen kívül wifi szolgáltatást sem kért a telefonba. Az Apple nem ment bele a leláncolt Prométeusz-akcióba.
Márciusban egyébként több iPhone fogyott, mint a korábbi öt hónap bármelyikében, osztotta meg az információit az elemző. Év elején érthető a kereslet lanyhulása, de karácsonykor sem döngették a kirakatokat, viszont ez a hónap eredményesen zárult. Amir szerint márciusban 1,5 millió készüléket adtak el, míg az év első negyedévében 4 millió lehet az eredmény.
A második negyedévre az elemző 8 millió eladott iPhone-nal számol, amiben 5 millió a mostani iPhone 3G. Könnyen kiszámolható, hogy szerintük már júniusban megszabadulnak 3 millió új iPhone-tól. Legutóbb kevesebb mint három nap alatt eladtak egymilliót, szerintem idén még nagyobb őrületre lehet számítani.
Két iPhone érkezhet idén
iPhone, előfizetés nélkül
Néhány amerikai Apple Store-ban megjelentek a hűségnyilatkozat nélküli iPhone-ok. A 8 gigabájtos memóriával szerelt mobil 600, a 16 gigabájtos 700 dollárba kerül, ez a jelenlegi pénzügyi helyzetben 130-155 ezer forintot jelent, de elképzelhető, hogy mire megjelenik a post, már 100 ezer vagy 200 ezer forint lesz átszámolva az alapmodell.
A készülékek egyébként nem függetlenek, azok csak az AT&T hálózatán használhatók, de mindannyian ismerjük a yellosn0w-t, pár kattintás az egész, és szabad az iPhone. Más kérdés, hogy ennyiért nem tűnik túl jó üzletnek a mobil, hiszen 140 ezer forintért itthon már a 16 gigabájtos verziót is meg lehet kapni a dominós csomagban, tehát hasonló konstrukcióban, mint amiben most az AT&T adja. Arról nem is beszélve, hogy Európa néhány országában kábé ennyibe kerül a legálisan független modell, azt törni sem kell, lehet büntetlenül update-elni meg minden.
Százdolláros netbookot várunk az Apple-től
Na kérem, a pletykák köröznek már egy jó ideje az új iPhone körül, a hihetőbbeket már korábban megírtam, de ezúttal a Boy Genius az AT&T-s kapcsolataitól tudott meg olyan dolgokat, amik megerősítenek néhány korábbi híresztelést, és a blog szerint az infók teljes biztonsággal használhatóak. Lássuk.
Tovább olvasomElkészült az iPhone
Na, megvolt a nagy bejelentés, nincs többé titok, tudjuk, milyen lesz az iPhone OS 3.0. Nekem mindenesetre tetszenek a bemutatott újdonságok, gyakorlatilag csak egy fontos tétel maradt ki, a tethering, hogy az iPhone 3G-jét használva lehessen netezni a laptoppal, és ne kelljen külön mobilnet-előfizetést kötni rá, de elvileg folynak a tárgyalások erről is, az Apple megpróbál nyomást gyakorolni a szolgáltókra.
Addig is, vegyük végig néhány sorban meg főleg képekben, amit viszont már bemutattak.
Tovább olvasomiPhone OS 3.0: Tethering és MMS?
Hát nem nevezném a világ legbiztosabb forrásának, de a Boy Genius Report azt állítja, hogy megtudott néhány részletet az új iPhone OS-ről. Az olvasható az oldalon, hogy MMS küldés-fogadás és tethering (Bluetooth-on és USB-n keresztül) is lesz az új rendszerben. Mondjuk az első személy szerint engem nem nagyon érdekel, a hivatalos tethering viszont már nagyon kellene (nem hivatalosan régóta többféle megoldás van a Cydiában).
Egyébként kíváncsi vagyok, hogy az Apple hogyan tálalja (ha lesz ilyen) az MMS ficsört. Azt biztosan nem mondják, hogy rosszul mértük fel a piaci igényeket, ráadásul ez nem is biztos, hogy igaz. Arra a szövegre sem számítok, hogy "mivel a telefon feltörését sok esetben az MMS és a tethering miatt érezték szükségesnek a felhasználók", mert a jailbreak szót nem fogják kiejteni a szájukon.
Viszont ha valóban meg tudtak egyezni a mobilszolgáltatókkal a tethering bevezetéséről, az nekünk remek hír. Talán ez volt a része annak az új megállapodásnak, amiről Tim Cook beszélt legutóbb, és aminek egyik feladata lehet a feltörések visszaszorítása.