2010. A web kettészakadt. A két új kategória: iPad ready és iPad nem ready.
Az Apple külön oldalt szentelt annak a listának, ami az Adobe Flash nélküli oldalakat sorolja fel, így adva útmutatást az iPad vásárlóknak, hol érdemes próbálkozni a teljes tartalomért. A CNN, Reuters, New York Times, Vimeo, Virgin America, Flickr, és a Sports Illustrated már megtette a magáét, az oldalon be lehet jelenteni újabb jelentkezőket is, akik a HTML5 videót választják. Többnyire ugyanis erről szól a dolog.
Jobs korábban kijelentette, hogy az átállás az új szabványra triviális, amire a vezető lapok alkalmazottai azt válaszolták, hogy annyira azért nem.
Pörgeti tehát az évtized CEO-ja a Flash-antipropagandát, az ágyúcsövek irányban állnak, és folyamatosan tüzelnek.
Kaprinay Zoltánnal először az MTA-n találkoztam, amikor Ádámmal átvettük az Év blogja-kitüntetést az Itbusinesstől. A nevét persze már korábbról ismertem, aki egy kicsit is otthonosan mozog ebben a szakmában, hallott már róla, hiszen Zoltán ott volt a magyar online újságírás megszületésénél, az Internettónál majd az Indexnél, aztán a T-Mobile-nál, a Ringiernél, mostanában meg főként az Aloha Informatika Kft vezetésével, ezenkívül online tanácsadással foglalkozik (kevés munkát végeznék szívesen az újságírás mellett, az online tanácsadás ezek egyike).
Kaprinay meglepően sok jó gondolatot fogalmazott meg az MTA-s kerekasztal-beszélgetésen, majd a rendezvény végén kezet fogtunk és azóta nem beszéltünk egymással.
Mostanáig.
Zoltán ugyanis megkeresett annak apropóján, hogy épp New Yorkban van, ráadásul nemcsak úgy, hanem Handráshoz hasonlóan egy iPad miatt utazott ki. Olyan jól végzi a dolgát, hogy az első sorbanállóval (Greggel, aki az iPhone-sorba is elsőként állt be) készült rögtönzött interjúját átvette a TechCrunch, az Engadget, a Recombu.com és a TUAW. És most már az Appleblog is:
Szóval Zoltán kint van New Yorkban, rövidesen nyomkodja "A" táblagépet, és ennek örömére felajánlotta, hogy ha akarjuk, készít egy rövid bemutatóvideót az első benyomásokról. Elkezdtünk levelezni, szó-szót követett, és végül egy még jobb ötlet bontakozott ki: megkérdezünk titeket, hogy mi érdekelne leginkább a kütyüben, Zoltán meg videós tesztjében megadja ezekre a kérdésekre a választ.
Hogy egyértelműbb legyen: interaktív tesztünkben távirányítással próbálhatjátok ki a kütyüt a premier után pár órával az Appleblogon.
Persze minden kívánságot nem tudunk teljesíteni, de amennyi kérdést csak lehet, megválaszolunk. Szóval hajrá, írjátok be, hogy mire vagytok kíváncsiak, alkalmazásokra, videókra, Google Mapsre, ebookra, Settingsre, bármire, mi azon leszünk, hogy VÁLASZT adjunk.
Bár szombatig még várni kell a készülékre, néhány szerencsés flótás már kipróbálhatta az Apple tabletjét.
Megjelentek az első tesztek is, a New York Times szerzője felrója mindazt a hibát az iPadnek, amivel eddig is tisztában voltunk (nincs Flash, multitask, ebooknak nehéz és napfényben nehezen olvasható, kevés a kimenet, nincs kamera, ráadásul a virtuális billentyűzet is körülményesen használható), majd végigvette az első benyomásokat, amik azonban mind pozitívak.
A készülék állítólag példátlanul gyors, a kijelző képe gyönyörű, az iPadre készített ezer alkalmazásból kipróbált néhány program tök jól néz ki a tableten, ráadásul a tízórás videólejátszást is bőven hozza a kütyü. Akit további részletek érdekelnek, itt tudja eredetiben, itt meg magyarul elolvasni a cikket.
Az Appleblog mindenesetre kezd komoly izgalmi állapotba kerülni, hogy lenyugtassuk a kedélyeket, leközlünk pár screenshotot. Ezeket a közkedvelt Stephen Fry készítette, akinek egyébként van egy videója is a kicsomagolásról. Jó mulatást.
Az Apple tegnap kitett néhány guided tour videót az iPad oldalára, nagyjából a legutóbbi keynote-os szöveg kicsit kiegészítve, mindenesetre érdemes végignézni, mit várhatunk. Note: amit nem említenek, abbból kitalálhatjuk azt is, mit nem.
Leginkább az iWorksöt érdemes figyelni, engem legalábbis érdekel, hogy lehet ujjas gesztusokkal dokumentumokat szerkeszteni.
Nagyon régen volt olyan utoljára, hogy egy igazán izgalmas új terméket dobott volna piacra az Apple. Emlékeztek még az iPhone-ra, 2007-re? Vagy a MacBook Airre 2008-ból? Azok voltak a nagy dobások, az elmúlt két évben viszont csak frissítéseket kaptunk. Ugyanazt, kicsit másként.
Az iPad viszont előzmény nélküli, ha csak kötjük össze genetikailag a Newtonnal, az iszonyú szopások közepette kifejlesztett tablettel, amit Steve Jobs az elsők közt nyírt ki, miután 1997-ben visszatért a vállalathoz. Ne kössük.
A bejelentés óta eltelt jó három hónap, és még mindig fogalmam sincs arról, szükségem van-e rá. Azt tudom, hogy vágyom egyre. Ez egyébként a normális reakció, hiszen a vágyakozáshoz elég egy jó forma, sőt, akár egy ügyesen vágott reklám, a szükséghez viszont jól működő funkciók kellenek. És ha azt tapasztalom, hogy csak vágyom rá, de nincs rá szükségem, nem fogom megvenni.
Pár nap és kiderül. Handrás már New York utcáit rója, hogy időben beállhasson a sorba harmadikán, szombaton és az elsők között jusson hozzá egy iPadhez. Ha minden igaz, negyedikén, de legkésőbb ötödikén már én is a kezembe fogok egyet. Jövő hét elején tehát eldöntöm, kell-e, és ezt amilyen hamar csak lehet, megosztom veletek a blogon.
Egy biztos, a készleteket elkezdték felhalmozni: a vásárlók értesítést kaptak arról, hogy az iPadek már kiszállítás alatt vannak, így azok időre megérkeznek a kereskedésekbe. Remélhetőleg az a példány is, amit egy hét múlva ilyenkor már nekem kell tapogatnom.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.