Több forrás is megerősítette, hogy Dan Dobberpuhl, aki az Apple-be olvasztott PA Semi vezetője volt, elhagyta a céget. Ez a részleg készítette az iPadben található A4-es chipet, aminek pontos összetételéről azóta is folynak a találgatások. A távozás pontos ideje nem ismert, de valószínű, hogy a válásra már tavaly ősszel, vagy még korábban sor került.

A források arról is beszéltek, hogy más vezetők is megléptek a régi PA Semi csapatából, de bennfentesek azt állítják, Dobberpuhl volt az egész csapat legmeghatározóbb tagja. Ha már a tavalyi év közepén dobbantott, az azt jelenti, hogy nagyjából egy évig volt az Apple-nél, ennyi pont elég ahhoz, hogy egy merőben új utakat kereső, a felülről érkező megkötéseket nem bíró vezetőnek elege legyen az Apple-hez hasonló nagyvállalat despotikus rendszeréből. Nem tudom, csak találgatok.
Steve Jobs módszerei ugyanis pont attól különlegesek, hogy más szempontok vezérlik, mint a hagyományos gyártókat, a formatervezés alá helyezi például a hardverelemek térbeli kiterjedését. Dobberpuhl pedig lehet, hogy nem látott ambíciót a "legyen gyors, fogyasszon keveset és férjen be ide" utasításban.
Mindenesetre többen csalódásként élték meg, hogy a keynote-on rejtélyesen csak A4-nek elnevezett saját fejlesztésű Apple-processzorról kiderült, a Nexus One-éhoz hasonló Cortex-A9 MPCore magból építkezik, majd még nagyobbat esett az áll, mikor már arról beszéltek, hogy valójában egy átdolgozott egymagos Cortex-A8-as került az iPadbe.
szucsadam
2010.03.16. 11:18
Címkék: stat ipad
Mondjuk ez várható volt, az óránkénti 25 ezres rendelésszám nem tarthatta magát sokáig. Mint kiderült, az iPad előrendeléseinek startja után két óra alatt 51 ezer, 24 óra után pedig 120 ezer készülék ment el.
Philip Elmer-DeWitt újságíró szerint óránként ezer készülék körülire lassult a rendelések száma, vagyis a kezdeti elsöprő lelkesedés alábbhagyott.
Daniel Tello korábban azt jósolta, hogy a készülékből hétköznapokon 30 ezer, hétvégén 15 ezer darab fogy majd, úgy tűnik, az ő tippje elég közel áll a valósághoz. Az ő becslése szerint április 3. előtt félmillió készüléket rendelnek meg, és két héttel az iPad boltokba kerülése után egymillió fogy majd a táblából. Ez pedig egy elég erős kezdés lenne az Apple-nek az Egyesült Államokban.
Az Appleinsider többet akar a találgatásoknál, létrehoztak egy email-címet, ahová a vásárlók elküldhetik a megrendelt termék jellemzőit és sorozatszámát, hogy ebből is felállíthassanak valami statisztikafélét.
szucsadam
2010.03.14. 12:21
Címkék: ipad
Péntek reggeltől lehet előrendeléseket leadni a wifis és 3G-s iPadre az Egyesült Államokban, a start pedig igen jól sikerült a hírek szerint. Az első két óra alatt 51 ezer készülék ment el a hírek szerint.
A várható érdeklődésre való tekintettel az Apple kikötötte, hogy személyenként legfeljebb két iPad rendelhető, a megszorítás pedig még a business ügyfelekre is vonatkozik.

A korábban rebesgetett gyártási problémák miatti készlethiány a boltokba szállítandó készülékmennyiségre is hatással lesz, ennek értelmében amelyik üzletben kevesebb iPad-rendelést adnak le, az kevesebb készletet kap áprilisban.

Nem kizárt azonban az sem, hogy a kínálat korlátozása szándékos, hogy a keresletet mesterségesen megnöveljék, mindenesetre gyanúsan sokszor derül ki az utolsó pillanatban, hogy kevesebb készülékhez juthatnak az emberek, és érdemes mindenkinek előrendelést leadni, ha az életben akar még látni a kütyüből (gondoljunk a kifogyott iPhone 3G készletekre, vagy a 3GS előrendelések befagyasztására).
A hírek hatására mindenesetre ismét történelmi csúcsot ért el az Apple-részvény, jelenleg 227 dollár körül áll.