Gene Munster, aki mindenféle elemzői várakozásokkal szokott szórakoztatni minket, tartott egy hosszabb prezentációt, amiben az Apple jövőjét boncolgatta. A slide-ok mindegyike megnézhető a Business Insideren, én most csak a lényegesebb elemeket emelem ki nektek. Lássuk, merre tart az egyik legismertebb piaci elemző szerint a cég.
Munster szerint első körben két nagy újítás várható 2013 elején: bemutatják a retina kijelzős iPad minit, ami mondjuk elég nagy kiszúrás lenne az első generáció vásárlóival szemben (az iPad 3-ra is fél év után jött az iPad 4, de ott a korábbi modell vásárlói nem maradtak le semmi jóról). De frissülhet az Apple TV is, talán ez lesz az utolsó update, mielőtt egy valódi tévét dob piacra az Apple. Munster TV App Store-ra számít.
A következő nagy dobás a retinakijelzős MacBook Air lehet. A hardver végül is bírná, hiszen lényegében ugyanaz a grafikus gyorsító dolgozik most a 13-as retina Próban, mint a vékony laptopcsaládban. Azt se felejtsük el, de ezt már én teszem hozzá, hogy jövő tavasszal érkeznek az új generációs Intel processzorok alacsonyabb fogyasztással és kétszer nagyobb grafikai teljesítménnyel, amik ideálisak lehetnek egy retinás Airbe.
Munster szerint nemsokára megismerjük az iOS 7-et is, amit már Jony Ive vezényletével alakítanak ki. Ez új, letisztultabb, minimalistább kezelőfelületet jelent és nyilván reszelnek valamit a térképszolgáltatáson is.
De a konkrét termékekre is kitér az elemző. Az iPhone 5S-ben szerinte NFC-támogatás lesz, meg A7-es processzor, meg jobb kamera (sokat nem kockáztat a jóslataival a fickó). Az iPad 5 ezzel szemben vékonyabb lesz elődjénél.
És akkor beszéljünk az Apple TV-ről, amit Munster 1500-2000 dollár közé vár, szóval itthon 500-700 ezer forint közt lesz a 42-55 colos modellek ára. Baromira nem lesznek tehát olcsók, cserébe soha nem látott egyszerűségű lesz a kezelőfelület, a csatlakoztatott eszközeink irányítása, kapunk Face Time-ot, alkalmazásboltot és hangirányítást.

Nagy kérdés persze, hogy mekkora hasznot tud majd kihajtani a kínai gyártók nyomása miatt döglődő piacból az Apple, ahonnan a legtöbb hagyományos szereplő menekül, de ne felejtsük el, hogy annak idején az mp3-lejátszók és a mobiltelefonok sem a robusztus haszonról szóltak, aztán meg lehet nézni, mennyi lóvét hoztak az iPodok és iPhone-ok.
Középtávon egyébként azt várja Munster, hogy felgyorsul az iPhone-ok fejlesztési ciklusa: szeptemberben jönnek ki az új modellek, míg márciusban mindig kapunk egy S-verziót, amit az elemző a konkurencia nyomásával magyaráz. Mondjuk az iPadnél pont most történt valami hasonló, szóval nem elképzelhetetlen a dolog.
Előadását azzal zárta Munster, hogy miután az Apple az elmúlt években hat nagy területet is teljesen átalakított (számítógép: Mac, internet: iTunes, App Store, zenelejátszás: iPod, okosmobil: iPhone, tablet: iPad, hangvezérlés: Siri), új piacokat fog keresni és a ruhaként, kiegészítőként viselhető számítógépek, a 3D nyomtatás, a nanorobotok és a magukat vezető autók valamint a házirobotok piacán fog majd nagyot alkotni.
Persze ez már csak spekuláció, de az látszik, hogy vannak még, sőt, születnek olyan területek, amiken mindig jól jön egy kis forradalom, vagy másként gondolkozás.
Magyarósi Csaba
2012.11.14. 08:59
Címkék: ipad ipad mini
Aki lemaradt: első körben csak a wifis verziót kezdték el értékesíteni a legkisebb iPadből, a héten azonban befutnak a mobilhálózatra csatlakozók is. Legalábbis Amerikában. Az előrendelőkhöz megérkeztek a visszaigazolások, amikből kiderül, hogy a legtöbb vásárló november 16-án, pénteken kapja meg a minit, ők hétvégén már ezzel tudnak játszadozni. Akikhez csak később jut el, azoknak meg legalább lesz már egy okuk várni a hétfőt.
Néhány szerencsés azonban november 15-i, tehát holnapi, csütörtöki kiszállításról kapott értesítést.

Magyarországon 100 ezer forintba kerül az iPad mini alapmodell (ebből 20 ezer az ÁFA) és 140 ezerbe a mobilnetes verzió (30 ezer az ÁFA), amiben már a nálunk is kompatibilis LTE-csip van, így előbb-utóbb itthon is elérhető lesz velük a 4G-s szélessáv. Ez esetenként ötször-tízszer gyorsabb, mint a 3G-s.
Az itthoni webshop egyébként hiányt mutat, a hagyományos modellnél két hetes szállítási időt ír, míg a mobilnetesnél november végit, ami egyébként kábé ugyanazt jelenti.
Magyarósi Csaba
2012.11.06. 07:46
Címkék: apple ipad ipad mini
A korábban iSuppliként ismert csapat - ma már IHS - szétszedte az iPad minit, és szokás szerint az alkatrészek piaci árát vizsgálva megpróbált rájönni, mennyibe kerülhet a készülék előállítása, pontosabban mennyi az alkatrészek árának összege.

Mint minden ilyen felmérés előtt, itt is érdemes elmondani: természetesen nem tudják, az Apple milyen áron kapta meg az adott alkatrészeket, az ár nem tartalmazza a gyártó költségeit, sem a fejlesztésre, marketingre, csomagolásra és egyebekre szánt összegeket, nem számolt a selejtekkel, az ingyenes kiszállítással, ilyenekkel. Mégis iránymutató, egyfajta összehasonlítás lehet a készülékek között.
Ezek alapján a legolcsóbb, 329 dolláros iPad minit 188 dollár értékű alkatrészekből lehet összerakni. A 32 gigás háttértár 31, a 64 gigás 62 dollárral dob még az áron. Ebben az az érdekes, hogy Peter Oppenheimer korábban arról beszélt, az iPad minin az árrés jóval alacsonyabb a többi Apple-termékkel összehasonlítva, ehhez képest úgy látszik, hogy magasabb mondjuk az előző generációs iPadhez képest (az 500 dolláros iPad 3-at egy korábbi kimutatás szerint 364 dollár értékű alkatrészekből raktak össze). Ebből is látszik, hogy a többi költség mennyire befolyásolhatja a végső előállítási költséget.
És lássuk e mellé a konkurenciát, az alap Microsoft RT tabletet 271 dollárból, a Kindle Fire HD-t 165 dollárból lehet összekalapálni (utóbbi kereskedelmi ára 199 dollár, de az Amazon köztudottan nem a készüléken, hanem a tartalmakon akarja beszívni a profitot).
Magyarósi Csaba
2012.10.31. 08:44
Címkék: apple ipad ipad mini
Megjelentek az első írások az Apple új tabletjéről, és meglehetősen lelkesek a szerzők. A MacRumors összegyűjtötte a cikkek legfontosabb állításait, ezekből szemezgetünk mi is.
A Cnet szerint tökéletes a dizájn, helyes, diszkrét és nagyon-nagyon könnyű lett az iPad mini, aminek ugyan jót tenne egy valamivel alacsonyabb ár és egy retina kijelző, de egy laptophoz viszonyítva így sem lesz gondunk a megjelenítés minőségével.
A Verge szerint meg olyan finom a hátlap kidolgozása és olyan vékony maga az eszköz, hogy Smart Cover nélkül nehéz volt tartani. Ez már csak azért is fontos kérdés, mert a tablet annyira szerethető és vonzó, hogy a tulajdonosa legszívesebben mindig a kezében tartaná. A Verge konklúziója: bár retinával jobb lenne, de anélkül lehet érni, és bár nem az iPad mini a legolcsóbb tablet a piacon, valószínűleg ez a legjobb kicsi készülék.

Hasonlóan lelkes az Engadget: a minit nagyon könnyű fogni, a színek ragyogók a kijelzőn, az akkumulátor majdnem 13 órán át bírta, mindezek miatt az iPad mini sok szempontból az Apple eddigi legjobb tabletje.
A Guardian kontextusba is helyezte a készüléket: a lap szerint a 4 csillagos Nexus 7-tel szemben ez egy valódi 5 csillagos eszköz, ami mindenképp megéri a felárát.
A Loop Insight hasonlóan lelkes, a szerző azt vette észre, hogy többet használja az iPad minit, mint az iPadet, és a szerző szerint nem is kérdés, hogy a készülék megéri az 50 dolláros plusz költséget a konkurenseihez képest.