Legalábbis az elemzők közül többen gondolják így, ők ugyanis máris rástartoltak a témára, pedig még két hónap van hátra a hivatalos számokig. A tippelők közül Mike Abramsky tette a legmagasabbra a lécet, szerinte - részben a back-to-school promó miatt - az Apple szeptemberig 3 millió Macet tud majd eladni, ami éves viszonylatban 44 százalékos emelkedést jelentene. Ő volt egyébként az az elemző, aki eléggé pontosan meg tudta jósolni, hogy az iPhone 3G-ből első hétvégén egymilliót adnak el. Egy tehetséges és feltörekvő számhuszárról beszélünk tehát.
A többiek valamennyire aláígértek, Gene Munster szerint a Mac-eladások a jelenlegi adatok szerint 2.7 és 2.9 millió darab körülire jósolhatók, ő mégis a visszafogottabb 2.55 milliós tételre szavaz, amit az új hordozható számítógépek megjelenési idejének bizonytalanságával indokol. Az elemző szerint az iPod-eladások száma 11 millió körül alakul majd. Az Apple-részvényeket továbbra is "Buy" státuszban jelöli, és fenntartja a részvény 250 dolláros célértékét. Ezt nyilván az új termékekre alapozza, mert az árfolyam alakulásából ez a szám semmiképpen sem következik, legalábbis nem a közeljövőben.
Rekordeladás várható a Macekből
Lenyomta a Google-t az Apple
Legalábbis ha a piaci kapitalizációt vesszük figyelembe. Ez a mutató nem más, mint a vállalat részvényeinek a száma szorozva az aktuális árfolyammal, tehát az az összeg, amennyiért hirtelen meg tudnánk (nem tudnánk) megvenni a céget.
Jelenleg ez a mutató az Apple-nél 158,84 milliárd dollár, míg az IT-világ egyik legnagyobb sikertörténete, a Google 157,23 milliárd dolláron áll. De nemcsak az online-titánt nyomta le mostanában Steve Jobs cége, hanem olyan óriásokat is, mint a Dell (50,79 milliárd dollár), a HP (112,5 milliárd dollár) vagy az Intel (135,6 milliárd dollár). Egy ideig az IBM-nél is jobb mutatókat tudott felmutatni az Apple, a világ teremtése óta létező cég azonban visszavágott, és 170,44 milliárdos értékével újra Cupertino fölé került.
A piaci kapitalizáció természetesen nem jelenti azt, hogy az Apple több gépet értékesítene, vagy nagyobb lenne, mint riválisai, de utal arra, hogy mennyire bíznak a befektetők a cégben, milyen növekedési lehetőségeket látnak benne, illetve hogy mennyire nyereséges.
Márpedig ezeket a mutatókat tekintve jól áll az Apple, és a befektetési tanácsadók szerint a jelenlegi 179 dolláros árfolyam akár 250 dollárig is felkúszhat, ami 221 milliárd dolláros értéket jelentene. Onnan meg már nincs is messze az ősi ellenség, a Microsoft, pedig az a jelenlegi 254,83 milliárd dolláros értékével tökéletesen elérhetetlennek tűnik az összes IT-szereplőnek.
Ja, hogy legyen valami elképzelésünk ezekről az összegekről: a CIA adatbázisa szerint a 2007-es magyar GDP 138,4 milliárd dollár volt, márpedig ez a szám mutatja az ország egy év alatt összehozott termékeinek, szolgáltatásainak értékét, szóval leegyszerűsítve ennyit hoztunk össze tízmillióan.
Méghogy a japánok utálják iPhone-t!
Dacára azoknak a találgatásoknak (az Appleblog kommentjeiben és máshol), hogy a japán felhasználók magasról tojnak majd az Apple új telefonjára, a Tech-On jelentése egészen másról számol be. Eszerint az új előfizetőknek több, mint a fele az iPhone 3G-vel a zsebében távozik az üzletekből. A telefont értékesítő SoftBank Mobile, valamint a konkurens KDDI is azon a véleményen van, hogy a fenti arányszám, valamint az előfizetők növekvő átigazolása a SoftBankhoz egyértelműen iPhone-nak tudható be.
A szigetországbeli bukást jövendölők között voltak olyanok, akik szerint az Apple okostelefonja nem eléggé okos egy japán felhasználónak, nincs copy-paste, MMS, multitask. Akik jobban elmélyültek az ottani szokásokban, azt vetették az Apple szemére, hogy az iPhone nem képes az elterjedt mátrixos vonalkódok olvasására, és nem ismeri a japánok által kedvelt "emoji" hangulatjeleket. És persze ne felejtkezzük el a japánok merőben eltérő attitűdjeiről, mert az egy dolog, hogy nálunk sikert aratott az UI, ki tudta, milyen lesz a felület hatása egy merőben eltérő kultúrális közegben.
De a siker magáért beszél. Az Apple első generációs telefonja ugye nem talált célba a szigetországban, mivel ott a 3G olyan, mint a levegővétel, ők már tíz éve nagysebességgel szívják magukba a biteket. Az iPhone3G-nek azonban már megnyílt az út, így a japánok most először találkoztak a kézikütyüs webezés új dimenziójával, és persze sokan dobtak is egy hátast tőle - tudjuk meg a Macworld tudósításából. Úgy tűnik, a japánok is szeretik az egyszerű, gördülékeny kezelhetőséget és a felhasználóbarát interfészt. A számunkra érthetetlen szokásaikra pedig az időközben rekordeladásokat produkáló AppStore fogja előbb vagy utóbb megadni a választ.
Hárommillió eladott 3G iPhone
Alig egy hónap alatt hárommilliót mobilt adott el az Apple, és semmilyen jel nem utal arra, hogy a vásárlási kedv csökkenne. Ezt az eredményt Michael Cote telekommunikációs elemző szerint érte el a vállalat, Cupertino azonban nem kívánta kommentálni a spekulációt, ahogyan azt sem, hogy az óriási igényt továbbra is csak akadozva tudja kielégíteni a gyártó.
Mindenesetre ha Cote-nak igaza van, akkor az iPhone havi eredménye messze felülmúlta a várakozásokat: az elemzők negyedévente négymilliós darabszámmal kalkuláltak, amit kis túlzással egy hónap alatt összehozhatott a készülék.
Az mindenesetre hivatalos, hogy három nappal a július 11-i start után már egymillió eladott 3G iPhone-nál tartott az Apple, és a kereslet nem lankad: augusztus 22-től további tucatnyi országban lesz elérhető a modell, és abba bele sem merek gondolni, milyen kellemetlen helyzetbe kerül a gyártó, ha a magyar igények is hozzácsapódnak a nemzetközi masszához. Alighanem be kell kapcsolniuk még néhány gyárat, mert ezt így nem lehet kibírni!
A vállalatoknál is terjed a Mac
A Yankee Group legutóbbi felmérése szerint az Apple egyre gyorsabban terjed a vállalati környezetben is. A kutatás során 750 rendszergazdát és vezetőt kérdeztek meg, a válaszokból az derült ki, hogy a vállalatok közel 80 százalékánál található Mac valamelyik (legalább egy) íróasztalon. A megkérdezettek negyede számolt be jelentősebb, harminc - ötven darabszámos Mac-gépparkról a saját vállalatánál. Az elemző megemlíti, hogy a Mac számítógépek és operációs rendszerének elfogadottsága olyan stabilan növekszik, mint legutóbb a nyolcvanas évek végén. A tanulmány szerint ez nagyrészt köszönhető a Mac OS X képességeinek: a gyors és alapos kereső, a FileVault védelme, a Time Machine biztonsági szolgáltatásai mind olyan ficsörök, amik az operációs rendszerben alapból rendelkezésre állnak, és működnek.
Na, itt egy újabb adalék a régóta tartó vitához: képes-e a Macintosh beilleszkedni a vállalati szférába? Költségoldalon rendszeresen érvként hangzik el, hogy az átállás és beüzemelés drágábbnak tűnik, ellenben a garancián, a karbantartáson, licenszeken sokat lehet spórolni, a vírusirtók és mindenféle külső programok beszerzésének szükségtelensége miatt érdemes újraszámolni a megtérülési időt - nem beszélve a falhoz vágott billentyűzetek és monitorok pótlásköltségének csökkenéséről. Másrészről vannak, akik a szoftverellátottság miatt fanyalognak, noha ezen a téren is sokat fejlődött az Apple az elmúlt években, és sokszor még a Microsofttal is együttműködik a cég, hogy az operációs rendszerek kommunikációja gördülékenyebb legyen. Úgy tűnik, nem hiába.