Vicces jelenségre lettek figyelmesek az Open Radar közösségi bugkeresői. Kiderült, hogy Mountain Lionban (és csak abban), ha bármelyik programban leírod ezeket a karaktereket, a program azonnal kihal:
Annyira, hogy a TextEdit is kihalt volna, ha most leírom, így inkább bemásoltam a karakterekről készült képet, amit a 9to5Macről nyúltam. De nemcsak a Textedit, a böngészők, a szövegszerkesztők, bármilyen app, amiben keresőmező van, vagy alkalmas karakterek bevitelére, a fentiek leütése után villámgyorsan összeomlik. (Fontos, hogy az első karakter nagybetű legyen, ha csupa kicsivel írod a címsorba, akkor egy böngészőben például csak a merevlemezed tartalmát látod, összeomlást egyáltalán nem).
Ha a Crash Reporterben szeretnéd elküldeni a hibát, és az üzenet leírásába megemlítenéd a hibát okozó mágikus karaktereket, az is kihal. Olyan, mint valami varázsige, amit kimondva holtan rogy össze mindenki.
A fórumokon aztán árnyalták a képet, kiderült, hogy mindegy, melyik betűt írod nagynak. Aztán az is, hogy ha gyorsan gépelsz, bármit írhatsz a második perjel után, entert ütve akkor is kilép. Ha belekerülsz egy végtelen ciklusba, és az adott program az újranyitáskor újra és újra kifagy, akkor a System Preferences -- Language & Text -- Text menüpontja alatt vedd ki a pipát a "Correct spelling automatically" és a "Use symbol and text substitution" elől is. Nekem ezzel az átállítással aztán egy ideig a böngészőket sem fagyasztotta ki.
Valakinek magyarázata a jelenségre?
Magyarósi Csaba
2011.11.29. 15:18
Címkék: bulvár bug
Egy ausztrál regionális légitársaság számolt be arról, hogy egy iPhone 4 a frászt hozta a gépen tartózkodókra. A beszámoló szerint a repülő már rendben leszállt, amikor váratlanul sűrű füst szállt fel és valami vörösen felizzott. Nektek is ugyanaz jutott az eszetekbe?
Ennek ellenére a forrás nem a Sötétség ura, hanem egy mobil volt. Bár a közlemény nem nevezi meg a pontos típust, a készüléket ábrázoló képről kiderül, hogy egy iPhone 4-ről van szó:
A légitársaság személyzete egyébként az előírásoknak megfelelően gyorsan elhárította a hibát, így senki sem sérült meg, magyarázat viszont nincs arra, hogy miért kezdett el a mobil izzani is füstölni.
És hogy főleg: cui prodest?!?
szucsadam
2011.11.18. 08:36
Címkék: bug crack unlock
Emlékszem, mennyire szerettem a csalásokat a számítógépes játékokban, mikor meghatározott mozgásokat és gombokat kellett megnyomni, hogy életre hívjunk funkciókat. Most meg kiderült, hogy állítólag az iPhone-ban is elrejtettek egy ilyet, nyilván nem szándékosan.
Egy Michael Capozzi nevű felhasználó rájött - ki tudja, hogyan -, hogy az AT&T-s iPhone 4S-e elfogad T-Mobile-os SIM-kártyát, ha az alábbi lépéseket végignyomja:
1. Tegyél be egy eredeti AT&T SIM-et
2. Tárcsázd a 611-es AT&T számot, és bonts vonalat
3. Airplane Mode be
4. SIM ki
5. T-Mobile SIM be
6. Wifi ki
7. Airplane Mode ki, a telefon keresi a hálózatot
8. Activation Required felirat
9. Az EDGE hálózat már él
10. Várj 20-30 másodpercet, és kapcsold ki a telefont
11. Kapcsold be, Activation Required felirat újra
12. Use Cellular Connection
13. Vedd ki a SIM-et
14. Activation Required felirat megint megjelenik
15. Tedd be a SIM-et, és működik
Később kiderült, hogy iPhone 4-gyel és 3GS-sel is megy. Sajnos ez a megoldás nálunk nyilván nem él, de érdekes látni, hogy egyrészt mennyi idejük van egyeseknek, másrészt hogy van lehetőség unlockolni mindenféle külső beavatkozás nélkül. A kommentekből az látszik, hogy a trükk valakinél működik, valakinél nem.
update: a 9to5Mac szerint ez megoldás csak addig érvényes, amíg a TMSI-t frissítik (Temporary Mobile Subscriber Identity)