Pénteken jelentették be, hogy az Apple és a Google megállapodott egymással. Óriási dolog ez, meg is mondom, miért:

  • Az összes folyamatban lévő pert megszüntetik egymással szemben
  • Közösen dolgoznak egy új szabadalmi rendszeren, ami igazságosabban képes megvédeni a szellemi termékek valódi birtokosait. A közös ellenséggel, a szabadalomtrollokkal szemben (ők azok a vállalatok, akik csak azért vásárolnak meg szabadalmakat, hogy azokkal pereljék a nagyvállalatokat).
  • Hozzátéve persze, hogy ez nem jelenti azt, hogy a két cég használhatja szabadon egymás szellemi termékeit.

Ennyi volt, emberek, vége a termonukleáris háborúnak.

Peace-hands.jpg

Nemrég az Apple-Samsung perben volt áttörés, amikor a koreai céget több mint százmillió dollár kifizetésére kötelezték. Akkor még a bírók is azt mondták, hogy az Apple-nek tulajdonképpen a Google termékével van a legtöbb baja, és a két óriásnak ezt a meccset egymás között kellene lerendeznie. Akkor tartottam attól, hogy egy minden eddiginél nagyobb harc kezdődik, aminek, tekintve az eddigi, sok éve húzódó ügyeket, nem lett volna vége soha.

És ezt látva a felek, megállapodtak. Szép dolog ez, pedig a csavar csak ezután jön: összefognak, és megpróbálják megreformálni a jelenlegi, visszaélésekre lehetőséget adó rendszert. És higgyük el, ha az Apple és a Google lobbigépezetei egyszerre indulnak meg egy irányba, akkor reformok lesznek.