Vége van az utóbbi idő leginkább felkapott Apple-perének, ami eredetileg a Samsung ellen folyt több szabadalom állítólagos megszegése miatt. Az Apple 2,2 milliárd dollárt követelt kártérítésként, és az összeg igazolására több szakértőt is felsorakoztatott. A végén kapott 119,6 milliót.

apple-vs-samsung1.jpg

Három Apple-szabadalom esetében sértett törvényt a Samsung, a gépelt szöveg linkké alakítása, a slide-to-unlock módszer (bizonyos telefonoknál), valamint az autocorrecttel összefüggő szabadalomnál állapítottak meg lenyúlást. A fontosabb szabadalmak (általános kereső, adatszinkronizáció) esetében a Samsungot nem találták bűnösnek.

Viszont a koreai cég ellenkeresetéből is volt, amit megítéltek: az Apple megsértette a Samsung egyik szabadalmát a digitális képek és hang felvételének és tárolásának módjával, így ők 158.400 dollárt fizetnek vissza.

Ami azt jelenti, hogy így is bőven 100 millió dollár felett fizet a Samsung. Lehet várni a folytatást, hiszen a koreai cég ügyvédjei korábban azt nyilatkozták, ha csak 100 millió dollárt is kifizettetnek velük, táncolni fognak Cupertino utcáin. Ha valaki ott van mostanában, és látja őket, feltétlenül küldje a fotókat.

Üzletileg biztosan nem érte meg egyébként a pereskedés. Ennyi időn keresztül lefoglalni a vállalatok energiáit, tanúskodni, emailezéseket átnyálazni: nagyon nem érte meg 119 millió dollárért. Persze, korábban Cook is úgy nyilatkozott, hogy nem a kártérítés érdekli, hanem az igazságszolgáltatás, de tény, hogy egy csomó érzékeny információkkal teli levelezés jutott napvilágra, ami ugyan inkább a Samsungnak jött rosszul, mégis általánosan rontotta mindkét cég imidzsét.

Egy hosszabb cikk a témában a Vanity Fairen itt olvasható. Ebből érdemes kiemelni egy mondatot Sam Baxtertől, aki védte már többek között a Samsungot is szabadalmi ügyben: “Képviseltem az Ericssont, ők akkor sem tudtak volna hazudni, ha az életük múlt volna rajta. Képviseltem a Samsungot, ők akkor sem tudtak volna igazat mondani, ha az életük múlt volna rajta”.

Vagyis: az ügyvédek hazudtak, és nem fognak táncolni.

:(