Folytatódik fejlesztői interjúsorozatunk, ezúttal egy igen érdekes kezdeményezésre bukkantunk az AppStore-ban. Mesemasina néven indult egy csapat, ami magyar kortárs meséket (Zeke László írásait) juttat el az AppStore-ba. A mozgatható képek mellett híres színészek (Németh Kriszta, Kálloy Molnár Péter) olvassák fel a szöveget - ezúttal egy kisfiúról, aki felkészül a rádióevésre.
A válaszoknál N.K.: Németh Kriszta, színész és mesemondó, Z.L.: Zeke László, jogász és meseszerző, L.B.: Lövey Bálint, programozó, fejlesztő.
Hányan dolgoztok a Mesemasinában?
L.B.: A Mesemasina egyik állandó tagja én vagyok, mint fejlesztő, másik Németh Kriszta színésznő, aki a hangját adja a mesékhez. Legfontosabb külső tagunk pedig Zeke László, az ő kreativitása nélkül most nem itt ülnénk.
Miről szól a mesétek?
N.K.: A "B és a rádió" mese egy Borzontorz nevű kisfiúról szól. Egyfelől könyv, hiszen például iPaden ott a mese teljes szövege, ez lehetővé teszi, hogy akár maguk a szülők olvassák fel saját kis Borzontorzaiknak. Ugyanakkor használhatják úgy is, mint mondjuk egy hangoskönyvet, ilyenkor Péter vagy az én felovasásomban hallgathatják meg a mesét. Közben el is játszhatják a történetet, hiszen a szereplők, a tárgyak mozgathatók, például az egyik rádión ugyanúgy kereshetünk állomást, mint az igazin, vagy - ami a kedvencem - egy másik oldalon kipukkanthatjuk a gondolatbuborékokat. És akkor ennyiben egy kicsit mozgókép is, mert minden oldalon pislognak, lebegnek, moccannak Laci illusztrációi.
A WikiLeaks App december 17-től volt elérhető az AppStore-ban, a titkos kormányzati iratokat és feljegyzéseket, felvételeket kiszivárogtató szervezetről elnevezett alkalmazás a cég szerint megsértette a fejlesztői irányelveket, ezért aztén eltávolították. A hivatalos álláspont: egy alkalmazásnak minden helyi törvénykezés előírásainak meg kell felelnie.
Az app 1,99 dolláros árából egyébként nem sok maradt a fejlesztőnél, egy dollárt ugyanis a WikiLeaksnek utalt át a minden egyes letöltés bevételéből a programozó. Így az alkalmazás vásárlásával tulajdonképpen a szervezetet lehetett támogatni, másra nem is igen volt alkalmas, a programban megtalálható dokumentumok ugyanis ingyenesen megtalálhatóak a weben. Nemrég a PayPal is megszüntette az adományok kifizetését a WikiLeaksnek, és úgy tűnik, az Apple sem vesz részt a szemét mocskos mocskosszemét terroristák támogatásában.
Az Apple mondjuk visszamondhatta volna ennyi erővel a forgalmazást arra a szabályozásra hivatkozva is, hogy az adományozásra létrehozott alkalmazásoknak ingyenesnek kell lenniük.
A Wall Street Journal készített egy érdekes felmérést, megvizsgáltak 50 iPhone- és 50 Android-appot, azt vizsgálva, milyen adatokat küldenek ki a programok és kik felé. Kiderült, hogy 56 közülük elküldte a készülék egyedi azonosítóját (UDID) reklámcégeknek vagy a fejlesztőknek, 47 hozzátette a felhasználó földrajzi helyzetét, 5 pedig elküldte az életkort, nemet és egyéb személyes adatokat. Mindezt persze a felhasználó engedélye nélkül - az iPhone esetében a "program fel kívánja használni jelenlegi helyzetét" nem éppen a harmadik féllel való megosztásra vonatkozik.
A felmérésben megemlítik, hogy több iPhone app viselkedett ilyen módon kémprogramként, mint androidos alkalmazás, bár hozzáteszik, a minta mérete miatt nem tudni, az arány érvényes-e akkor is, ha az AppStore 300 ezer és az Android 100 ezer címe között keresgélünk.
A kémkedés oka egyértelmű: a targetált hirdetésekért 2-5-ször annyi pénzt fizetnek a reklámcégek, így nehéz visszautasítani az ingyenes programok készítőinek ezt a lehetőséget. Max Binshtok, a DailyHoroscope androidos alkalmazás készítője például visszautasította az ad-hálózatok ajánlatát, de azóta is szívja a fogát.
Vannak példák is: a TextPlus 4 nevű népszerű iPhone app nyolc reklámcégnek küldi el az UDID-t az irányítószám, a felhasználó kora és neme társaságában. A Pandora mindkét operációs rendszerben nagyon aktív, földrajzi helyet, kort, nemet küld szét az ad-networkök felé. A Paper Toss nevű játék öt reklámcéget szolgál ki. A Grindr, a melegek közösségi programja három cégnek küldi az egyedi azonosítót, természetesen egy igen fontos információval együtt (miszerint a felhasználó a Grindrt használja). Ez utóbbiak arra hivatkoztak, hogy amíg nem lehet névhez kötni az adatokat, nincs valódi veszély.
Más alkalmazások csak az anyacégnek küldtek infót, így tesz többek között az Angry Birds is, ami a Chillingónak (EA) küldi az adatokat - ez a vállalat vesz részt a mérges madarak marketingjében. A Chillingo persze megesküszik rá, hogy nem adja tovább harmadik félnek az információkat, kénytelen mindenki beérni ennyivel. De miért is?
Még egy érdekes szám: az 50 (plusz egy a WSJ saját alkalmazása) iPhone-appból 18 küldött hasonló információkat az Apple-nek, pontosabban az iAd részlegnek. Így Steve Jobs kirohanása legutóbb az iAd létrehozásakor, amikor is dühét fejezte ki a felhasználói adatok engedély nélküli küldözgetése miatt, csak porhintés volt. Nem történt semmi az ügyben, a régi AppStore-os programokat valószínűleg senki nem vizsgálja ilyen szempontok szerint Cupertinóban, és nem vagyok benne biztos, hogy az azóta beküldött kémeket kiszúrták.
Vasárnap reggel még félálomban olvasgattam az Appleblog posztjait, az elmúlt napokban alig ültem gép előtt, főleg Ádám tolta a kontentet, és nem akartam lemaradni semmiről. Ekkor vettem észre azt a hírt, ami az ünnepek előtti leárazásokról szólt: amikor megtudtam, hogy 5-6-7-8 dolláros programokat lehet most megvenni egy dollárért, előkaptam az iPadet és indokolatlan vásárlásba kezdtem a karácsonyi szeretet nevében.
Legjobb ötlet volt ever.
Elsőként a Need for Speed Hot Pursuitot töltöttem le, ez már a HD verzió, ezért sokkal élvezhetőbb szebb a játék iPaden, mint a régi iPhone-okra optimalizált Undercover. Nem is volt még igazi nagyfelbontású játékom a tabletre, mert egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy elköltsek valamire egy-két ezer forintot, amivel talán csak öt percet szórakozom majd, kétszázért viszont jöhetett, ami a csövön kifért.
Nem is álltam itt meg, végre letöltöttem a Scrabble-t is. Dórával meg a nagymamájával órákat szoktunk játszani hármasban, és többnyire Dóra nyer, de digitális környezetben szerintem esélyem van arra, hogy átvegyem a vezetést, úgyhogy megint a kasszához fáradtam és lehúztam a hitelkártyámat. Egyébként ez a program használja ki a legjobban a digitális technológiát: a játéktér, a tábla az iPaden van, a szavak kirakásához szükséges betűket viszont már az iPhone-on látjuk, így két mobillal és egy tablettel olyan 21. századi Scrabble-t rendeztünk, hogy a duplázott szóérték adta a másikat (nyertem).
Még mindig kétszázért lejött a SimCity DLX, amit csak a régi idők emlékére töltöttem le, de kipróbálni még nem volt időm, meg a Jenga HD, ami meg valami zseniálisan kidolgozott, ügyes program, legmenőbb a kanapén ücsörögve játszani az apró farudakkal.
Aztán már elkapott a gépszíj, és további ámokfutásba kezdtem. Eszembe jutott, hogy Kaprinay Zoli projektje is révbe ért, talán emlékeztek rá, ő készítette nektek a premier napján a kérdéseitek alapján összeállított iPad tesztet New Yorkban. Azóta indított egy vállalkozást, a Bónusz Brigádot, ami mindenféle kedvezményeket harcol ki a városban, és ha elég vevőt talál rá, mehet a kajálás, masszázs, borozás, kikapcsolódás féláron. Készítettek egy iPhone alkalmazást is, ami mindig az aktuális ajánlatot mutatja, most például épp féláron lehet steaket enni abban az étteremben, amiben a másik blogunk szerint a város legjobb hamburgerét készítik, van olcsó masszázs, meg forralt bor 90 százalék kedvezménnyel, jó, hogy most már bármikor meg tudom venni akár iPhone-ról is az aktuális ajánlatot.
De nem álltam itt meg, mert a legnépszerűbb ingyenes Appok közt észrevettem a Story-t. Amikor elmondtam Dórának, felderült az arca, és hát én is kíváncsi voltam, milyen lehet egy magyar magazin az iPadre. Letöltöttem a programot, majd az első, ingyenes lapszámot, bár ezzel volt pár gond: ha elküldi pihenni magát a tablet, a letöltés megszakad, és a néhány száz megabájt addig megérkezett adat elveszik, szóval érdemes kikapcsolni az automatikus lezárást, amíg jön a Story.
A végeredmény egyébként meggyőző, baromi sok energiát fektettek a magazinba, interaktív, vannak videók, különböző oldalhosszúságok, szép a tördelés, látszik, hogy nemcsak egyszerűen kihányták a netre az offline újságot, hanem egy komoly stáb dolgozott az iPades kiadáson. Lehet húzni a szánkat, hogy bulvár, meg szenny, de igazság szerint pont az ilyen tartalmak miatt tud világszerte sikeres lenni az iPad, ezek miatt alakulnak át a felhasználási, netán olvasási szokásaink, ezek miatt nemcsak egy nagy iPod vagy egy buta számítógép a tablet, szóval én baromira örülök a kezdeményezésnek. Már csak az a kérdés, mennyibe fog kerülni az első fizetős Story.
És akkor a végére még letöltöttem a Wired legújabb számát, mondanom sem kell, hogy az iPades magazinokat forradalmasító amerikai lap nemcsak megjelenésében zseniális, de tartalmában is olyan felfoghatatlanul bőséges, hogy a szerintem kábé kétszáz oldalnyi kiterjedés mellett az sem zavar, hogy az oldalak kábé negyede reklám.
És akkor számoljunk: a Bónusz Brigád és a Story ingyen volt, a Need for Speed, a Scrabble, a Jenga és a SimCity mindegyike 0.79 euróba, összesen tehát 900 forintba került, és ugyanennyit fizettem a Wiredért is.
1800 forintból tehát teletömtem társasjátékkal, játékkal és tartalommal az iPadet, baromi jó az ilyen karácsonyi leárazás, és gyanítom, hogy mindenkinek egyformán: nekem, mert tartalomhoz jutottam, de a 80-90 százalékos leárazásokkal operáló kiadóknak is, mert most olyan tömegek vehetik meg a programokat, amiket korábban elképzelni sem mertek.
És mivel az App Store-ban valódi működési költség nincs, jobban megéri eladni húsz embernek egy dollárért a programot, mint egynek tízért.
Még több ilyet, és egyetemes boldogságot az emberiségnek!
A 6 dolláros játék, amit annyira vártam, és ami picit csalódás volt a szabad mozgás hiánya miatt, tarolt az AppStore-ban. Négy nap alatt 271 ezer felhasználó jelentkezett be a Game Centerbe a játékkal, ami azt jelenti, hogy legalább 1,6 millió dollárt (328 millió forintot) hozott a konyhára a program eddig. Nem beszélve azokról, akik játszottak vele, és nem jelentkeztek be a Game Centerbe, mint például én:
Ami szimpatikus, hogy a játéknak gyakorlatilag nincs vége (infinity ugye), mert a főúrt már eleve több generáción keresztül próbáljuk kicsinálni, aztán amikor végül kicsináljuk, a történet tovább folytatódik. Rövid pálya, egységellenfelek különféle színekben, de az xp-gyűjtés, kard- és pajzsvásárlás előhívja belőlünk az állatot, és gátlástalanul gyilkolunk a következő ruciért.
Nekem már csak egy célom van: kipróbálni az Infinity Blade kardot, a többi már nem érdekel. Ti már kipróbáltátok? Milyen érzés? Mintha az angyalok énekelnének?
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.