A 48 éves Doug Crossan kedvét alaposan sikerült elrontani azzal a 3700 fontos, 1,3 millió forintos terheléssel, amit fia halmozott fel a hitelkártyáján. Az összeget olyan freemium játékokkal sikerült összehozni, mint a Plants vs Zombies, Hungry Shark, Gun Builder és a N.O.V.A. 3. Ezek mind ingyenesen letölthető programok, vagy legalábbis van bennük IAP, szóval ha gyorsabban akarsz előrejutni, extra lőszer, páncél vagy varázslat kell, az már pénzbe kerül. Cameron például 28 ezer forintot fizetett ki az egyik játékban egy láda aranyért.
Hát így.

Amikor az apa megtudta, hogy a 13 éves fiú mekkora összeggel terhelte be a hitelkártyáját, kérte az Apple-t, hogy térítse vissza a pénzt, de az megtagadta az együttműködést: a vállalat szerint megfelelő védelmet nyújt, hogy mindenféle ilyen költést le lehet tiltani, illetve ha aktív is a szolgáltatás, akkor is minden vásárlás előtt jelszót kér a rendszer. Mivel a fiú ezt megadta, az apja felelőssége az óriási számla, aki viszont ebbe nem akar belenyugodni.
Éppen ezért feljelentette a fiát. Rövidesen megérkeznek Doug kollégái, akik várhatóan bekísérik majd az őrsre Cameront, ahol majd jól megdolgozzák a kis szemétládát. Néhány óra kínvallatás után biztos elköpi, hogy az apja adta meg neki a költéshez szükséges jelszót.
Doug egyébként azt állítja, hogy nem a fiát akarja büntetni a feljelentéssel. A rendőr szerint szükség van egy hivatalos ügyszámra ahhoz, hogy eredményesen vehesse fel a harcot az Apple-lel. Cameron meg majd a kivégzésére várva egy életre megtanulja, hogy mit jelent a freemium üzleti modell.
Magyarósi Csaba
2013.03.21. 12:29
Címkék: apple retina macbook pro elvakultakvagyunk
Ezért veszélyes forradalmat csinálni: a retina gépben annyi az újítás, hogy kódolva volt: elromlik valami. Arra viszont senki sem számított, hogy szinte minden.
A 9to5Mac-en jelent meg egy komolyabb összefoglaló a gépről, ami a jelek szerint több sebből vérzik. Gond van például a kijelzővel, a problémával foglalkozó fórumoldalt már közel 400 ezren látogatták meg. A legtöbben az LG paneljeire panaszkodnak, de a Samsung kijelzői és képesek beégni, és az Apple nem kezeli valami korrektül a problémát: ha visszaviszed a gépet, cserélik ugyan a panelt, de simán lehet, hogy az is szar lesz. A 9to5Macen több olyan felhasználóról is írnak, aki harmadik, negyedik cserére vitte vissza a MacBook Prót, ami egy 1500-2800 dolláros gépnél egyáltalán nem vicces.

Tovább olvasom