Ezért veszélyes forradalmat csinálni: a retina gépben annyi az újítás, hogy kódolva volt: elromlik valami. Arra viszont senki sem számított, hogy szinte minden.
A 9to5Mac-en jelent meg egy komolyabb összefoglaló a gépről, ami a jelek szerint több sebből vérzik. Gond van például a kijelzővel, a problémával foglalkozó fórumoldalt már közel 400 ezren látogatták meg. A legtöbben az LG paneljeire panaszkodnak, de a Samsung kijelzői és képesek beégni, és az Apple nem kezeli valami korrektül a problémát: ha visszaviszed a gépet, cserélik ugyan a panelt, de simán lehet, hogy az is szar lesz. A 9to5Macen több olyan felhasználóról is írnak, aki harmadik, negyedik cserére vitte vissza a MacBook Prót, ami egy 1500-2800 dolláros gépnél egyáltalán nem vicces.
De más alkatrészekkel is gond van: az egyik olvasónak pár nappal a vásárlás után bedöglött a trackpadje. Megrendelték a cserealkatrészt, de javítás közben további hiba jelentkezett: a laptop nem volt képes fogadni a töltőből érkező áramot. Ekkor már az egész gép cseréjét ajánlotta fel az Apple, meg is rendelték az új retinát, ami egyrészt két hét után jött csak meg, másrészt kiderült, hogy véletlenül nem retinát küldtek. Végül megjött az igazi gép is, ami meg véletlenszerű ventillátorfelpörgésekkel boldogította tulajdonosát: jöhetett a negyedik MacBook Pro.
A sztori novemberben kezdődött, azóta már a KILENCEDIK gépnél tart a vásárló, mindegyiknek ugyanolyan fura tüneteket produkál a ventilátora, és ne felejtsük el, hogy órák mentek pocsékba az Apple Care hívogatása, a laptopok cseréje és az állandó újratelepítések miatt. Ilyet ebben az árkategóriában nem engedhet meg magának egy gyártó, de még fele-, vagy harmad ekkora áron árult laptopoknál se. A fickó problémáját végül egy SMC update oldotta meg, de azt nevetségesnek tartja, hogy kompenzációként egy ingyenes töltőt ajánlott fel az Apple.
De panaszkodnak az akkumulátorra és a grafikus gyorsítóra is, szinte alig van a gépnek olyan eleme, ami ne verte volna ki valakinél a biztosítékot. Persze elképzelhető, hogy az eladott darabszámhoz képest elhanyagolhatóan kevés laptopot érint a probléma, de egyrészt ez a pórul járt vásárlókat nem vigasztalja, másrészt sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha az Apple korrektül kommunikálná a jelenséget.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.