A 48 éves Doug Crossan kedvét alaposan sikerült elrontani azzal a 3700 fontos, 1,3 millió forintos terheléssel, amit fia halmozott fel a hitelkártyáján. Az összeget olyan freemium játékokkal sikerült összehozni, mint a Plants vs Zombies, Hungry Shark, Gun Builder és a N.O.V.A. 3. Ezek mind ingyenesen letölthető programok, vagy legalábbis van bennük IAP, szóval ha gyorsabban akarsz előrejutni, extra lőszer, páncél vagy varázslat kell, az már pénzbe kerül. Cameron például 28 ezer forintot fizetett ki az egyik játékban egy láda aranyért.

Hát így.

article-2298771-18E86A37000005DC-210_634x406.jpg

Amikor az apa megtudta, hogy a 13 éves fiú mekkora összeggel terhelte be a hitelkártyáját, kérte az Apple-t, hogy térítse vissza a pénzt, de az megtagadta az együttműködést: a vállalat szerint megfelelő védelmet nyújt, hogy mindenféle ilyen költést le lehet tiltani, illetve ha aktív is a szolgáltatás, akkor is minden vásárlás előtt jelszót kér a rendszer. Mivel a fiú ezt megadta, az apja felelőssége az óriási számla, aki viszont ebbe nem akar belenyugodni.

Éppen ezért feljelentette a fiát. Rövidesen megérkeznek Doug kollégái, akik várhatóan bekísérik majd az őrsre Cameront, ahol majd jól megdolgozzák a kis szemétládát. Néhány óra kínvallatás után biztos elköpi, hogy az apja adta meg neki a költéshez szükséges jelszót.

Doug egyébként azt állítja, hogy nem a fiát akarja büntetni a feljelentéssel. A rendőr szerint szükség van egy hivatalos ügyszámra ahhoz, hogy eredményesen vehesse fel a harcot az Apple-lel. Cameron meg majd a kivégzésére várva egy életre megtanulja, hogy mit jelent a freemium üzleti modell.