A KGI Securities elemzője, Ming-Chi Kuo általában egész pontos jóslatokat szokott adni, érdemes tehát odafigyelni rá. Hogy mást ne mondjak, márciusban hajszálpontosan megjósolta, hogy milyen frissítés várható iPhone-fronton, és visszaolvasva az akkori cikkünket úgy tűnik, hogy nemcsak az iPhone 5c kinézetét, színeit, burkolatát tippelte meg pontosan, de, és ez elég durva, még a súlyát is. Egyedül az árat nézte be nagyon (350 dollárra tippelt, 550 lett a vége), de azt például már tavasszal tudta, hogy ujjlenyomat-olvasó, meg dupla vaku, meg hasonló jóságok lesznek az 5s-ben.
Szóval hallgassuk meg. Főleg, ha ilyen izgalmas jóslatai vannak. Kuo szerint ugyanis 2014-ben egy sor fontos termékre lehet számítani. Vegyük őket végig.
Apró retina MacBook
- 12 colos kialakítás - teljesen új dizájn - könnyebb, vékonyabb, mint az Air - a második vagy harmadik negyedévben kerül piacra - retina kijelzőt kap - hasonló forradalmi szerepet szánnak neki, mint annak idején az Airnek - Intel processzor lesz benne - olcsóbb lesz a jelenlegi Apple-laptopoknál
Olcsóbb iMac
- 2014-ben közepén érkezik - a mostani modell iránti alacsony kereslet indokolja - az Apple reményei szerint 10-20 százalékkal növeli majd meg a forgalmat
Hatodik generációs iPad
- marad a 9,7 colos kijelző - a felbontás 30-40 százalékkal nő a retinához képest - a harmadik generációs mini kijelzője ugyanúgy 20242048x1536 pixeles lesz, mint a rövidesen érkező második generációé.
Ezek a hírek egybevágnak azzal, hogy Tim Cook jelentős termékmegjelenést ígért 2014-re, bár az is lehet, hogy tök mást mutat be az Apple.
Így indult a reggel: néztem egy Manet képet (ne feszegessük, hogy miért), aminek a címe: A Folies-Bergere bárja. Ez az:
A szokásos sztori: Manet megvan, de még csak nagyjából sem tudom megtippelni, hogyan ejtsem azt, hogy Folies-Bergere. Irány a Google, beütöm a kifejezést, meg hogy prononciation, amire kétféle találat van: az elsőben ki is mondja valaki a szót, de ez a funkció nem érhető el iPhone-on, a másodikban meg angolul, fonetikusan magyarázzák el a kiejtést, ennek viszont nem sok hasznát veszem.
Még mindig ott van vészmegoldásként a kedvenc Youtube-csatornám, a PronunciationManual, ahol tévedhetetlen pontossággal mutatnak rá egy idegen szó helyes kiejtésére:
De ha mégse röhögni akarok, akkor mostanáig nem volt megoldás. Aztán reggel megvettem kábé nyolcszáz forintért a Forvót (ha tudnám, hogy kell ejteni, ragozni is tudnám), annak az oldalnak az appját, amelyik nem hajlandó iPhone-on működni, és a probléma nagyjából megoldottnak tűnik: 2,1 millió kiejtés megszámlálhatatlanul sok nyelven, igazi emberektől, nem körülbelül beszélni tudó robotoktól.
És tényleg működik.
Egyrészt már tudom, hogyan kell ejteni azt, hogy Folies-Bergere (foliberzser). Másrészt végignéztem a leggyakoribb magyar szavakat, abból is rengeteg van, és mindegyiket hibátlanul ejtik az igazi magyar hangok, szóval ezek után megbízom a többi nyelvben is.
Harmadrészt sajnos net nélkül nem működik, szóval külföldön nem megoldás, de itthon elég nagy segítség lehet.
És elég érzékeny a helyes gépelésre, Andre Gide például semmit sem mond neki, de André Gide-et már ismeri:
Disclaimer: Az Appleblog részt vesz egy Affiliate-programban, ha a posztokban elhelyezett linkekre kattintva vásárolod meg az App Store-os programokat, részesedést kapunk a vásárolt összegből. A program ára nem változik, csak jó lesz nekünk. Ha nem akarod, hogy jó legyen nekünk, írd be simán a Google-be a program nevét, és megkapod jóság nélküli App Store-os linket.
Múlt héten a Qualcomm alelnöke, Anand Chandrasekher azt találta mondani, hogy az A7-es mobilcsipben a 64 bit csak egy marketinghúzás, és a felhasználóknak semmilyen előnyük nem származik majd belőle, hiszen arra csak 4 gigabájt memória felett lenne szükség, az iPhone 5s-ben meg mindössze egy van.
Ehhez képest ma a társaság szóvivője kiadott egy közleményt, miszerint Chandrasekher pontatlanul fogalmazott, amikor azt mondta, haszontalan a 64 bit, mert igazából arra gondolt, hogy nagyon hasznos. A szóvivő ugyanakkor nem fejtette ki, hogy pontosan milyen előnyünk származik a fejlesztésből, vagy hogy milyen érzelmi-fizikai állapotban van mostanában a jó Anand.
Viszont el tudom képzelni azt a jópofa beszélgetést, ami a két nyilatkozat közt Cook és Chandrasekher között folyt, miközben fekete ruhás Apple-nindzsák harapófogóval masszírozták a Qualcomm-vezér tökeit.
Azért akad itt félreértés is: sok lap ír arról, hogy az A7-es valójában nem is kétszer gyorsabb, mint az A6-os, mert a 64 bitnek egyelőre nincs semmi jelentősége. Nem értik meg, hogy az A7-es a jelenség ellenére lett sokkal fürgébb, a gyorsulás mérhető, tény, függetlenül attól, hogy ebben a 64 bitnek van-e szerepe, vagy sincs.
Időközben meg találtam egy egész érdekes elméletet, ami szerint a 64 bitre nem a tabletek és mobilok kedvéért van szükség, hanem az újgenerációs MacBook Airekhez használják majd őket, amikben már Apple A-processzorok lesznek több mint 4 gigabájt memória társaságában, akár 24 órás üzemidővel.
Ahelyett, hogy négy külön cikkbe törném a rövid híreket, inkább vegyük végig őket gyorsan, röviden, velősen, a lényegre koncentrálva, a szavak dzsungelében ösvényt vágva, a cikornyás mondatokat egyszerűbb geometrikus láncszemnyi egységekre szedve, mintegy tömörítve, a felesleges vargabetűket kerülve csapjunk a lovak közé, fogjuk meg a munka végét, mert amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, hiszen aki korán kel, aranyat lel.
Ne kerülgessük hát tovább a forró kását!
Az Apple bejelentette, hogy 2014. elején az iTunes Radio lecsap a britekre, Kanadára és Ausztráliára is. Magyarország egyiknek sem a része.
Az Apple október 28-án teszi közzé negyedik negyedéves pénzügyi jelentését, lesz itt meglepetés, én azt mondom.
Már csak azért is, mert az amerikai szolgáltatóknál nemcsak az iPhone 5s került a csúcsra, ami mind a négy mobilcégnél a lista élére került, de az 5c is, ami négyből kétszer a második, szintén kétszer a harmadik helyre került. Bevált tehát a trükk, az Apple pénzügyi szempontból egyik legjobb ötlete volt az iPhone 5 újracsomagolása, mert így olcsóbb lett a gyártás, és még egyszer sikerült belelkesíteni a tömeget ugyanarra a hardverre.
És a Piper Jaffray elemzője, Gene Munster újra lecsapott: szerinte a forgalmazás első évében 5-10 millió iWatch fogyhat majd, persze egyelőre senki sem tudja, hogy mire lesz majd képes a cucc, mennyibe fog kerülni, vagy hogy lesz-e ilyen egyáltalán. És Gene-től kitelik, hogy holnap 0,5-1 millióra módosítja a jóslatát, pénteken meg 70-100 millióra, ő egy ilyen fickó.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.