Teszteket futtattunk, szétszedtük, aztán újra összeraktuk, és közben nagyon örültünk: az Air sokkal jobb tablet, mint az előző három generáció volt a maga korában.
Ha nem hd-ben indul el, ne felejtsétek átváltani legalább 720p-re a felbontást:
Ma éjfélkor ugye egyszerre két szolgáltató kezdi meg az iPhone 5s és az iPhone 5c forgalmazását Magyarországon. Azt már reggel óta tudjuk, hogy a T-Mobile Alléban található üzlete előtt helyes kis sorok alakultak ki, de mi a helyzet a másik szolgáltatóval, a Vodafone-nal?
Negyed 12-kor, 45 perccel a forgalmazás megkezdése előtt a környék nyugodt. A Deák téren van ugyan néhány fiatal, de ők inni érkeztek, nem vásárolni:
A Deák Ferenc utcában is nyugi van:
De még a Smart Store bejáratánál is:
Hiába vannak csinos lányok:
Az üzletben aztán kiderül, hogy mindez csak a Vodafone humánus sorképzési stratégiája miatt van így: itt tudatosan ellenállnak a kígyózó vásárlók látványa nyújtotta csábításának, és ahelyett, hogy székekre kényszerítették volna a vásárlókat, kiosztották a sorszámokat, megkötötték a szerződéseket, aztán mindenkit elzavartak, hogy menjenek Isten hírével. Csak éjfélre kell visszaérniük, de akkor már nem lesz papírmunka, csak átveszik a mobilokat.
Kevésbé látványos, de a vásárlók szempontjából mindenképp kényelmes módszer.
Ha valaki mindenképp itt várná ki a nap végét, Starbucks-kávéval vigasztalódhat, de fél 12-höz közeledve senki sem élt a lehetőséggel. Még én sem, pedig nagyon kínáltak. De én egy csúful véget ért fogadás miatt amúgy is részeg vagyok csöppet.
update: kiderült az is, hogy 64 gigabájtos modell egyáltalán nem érkezett, 32-es sem, a 16-os iPhone 5s a legmenőbb, a vásárlók 90 százaléka ezt kéri, fele feketében, fele fehérben, utána meg a kék iPhone 5c jön, elenyésző érdeklődés mellett. A többi 5c szinte senkinek sem kell, pedig a zöld kivételével mindegyik kapható a Vodafone-nál.
update 2: öt perc és indul a menet. Még nem tértek vissza a sorszámosok, csak három vásárlókinézetű embert látok, egyikük a húszas sorszámot szorongatja.
Meg őt, de ő valami Apple-alkalmazott. Már úgy értem, igazi Apple, nem disztribútor, vagy APR, hanem AZ Apple:
Három perc, de még nem sikerült kijózanodnom. Éjfélig már nem is fogok. Ne fogadjatok. Piába sose!
update 3: nagy nyugiban, taps, meg cigánykerekek nélkül készül a Vodafone az első mobil értékesítésére. Akkora volt a csönd, hogy vagy fél percig észre sem vettem, hogy az első modell átadása már épp történik mellettem. Ő a szerencsés, mindjárt felteszem neki a legjobb újságírói kérdést ever: és ezt így hogy?
A többiek csendben várnak:
updatenégy: kifaggattam közben a győztest, aki elmondta, hogy régi vodás ügyfél, emiatt tök jó kedvezményei vannak, és mi másra használta volna el, ha nem épp egy fehér, 16 gigás iPhone 5s-re. Főleg, hogy most egy iPhone 5-öse van. Azelőtt meg 4s volt, és így tovább.
Egyébként azért jött el, mert olvasta nálunk, meg máshol is, hogy kevés mobil érkezett az országba, és semmiképp sem akart heteket várni. Ami egy vállalható álláspont. Ha lett volna 32-es, azt kérte volna, de most is 16-osa van, és azon is legalább 6 gigabájt a szabad hely. Szóval nem olyan nagy az áldozat.
Kifagattam egy mellettem ücsörgő szimpatikus párt is, ők is ugyanezt mondták: a lány veszi a mobilt, de két nap múlva utazik külföldre, és addigra kellett neki az iPhone. Nem akartak kockáztatni.
Az egész világsajtó, velünk együtt, tippelt itt mindenre, csak a leglogikusabb verziót hagytuk ki: hogy mindkét iPadbe az iPhone 5s processzora, a nemrég bemutatott Apple A7-es kerül.
Azért, mert sémákat követünk: az Apple évek óta betartja a tánclépéseket, az új iPhone-ban bukkan fel először az újgenerációs csip, aztán az új iPadben megismerjük ugyanennek az X-szel kiegészített verzióját, ami grafikus teljesítményben tud többet: nagyobb kijelző, több pixel, több meló. A miniben meg valami levetett gönc van, az első generációban az iPad 2 hardvere, ami logikus is volt, hiszen a pixelszám megegyezett, a minibe meg sokan az A5X-et vagy az A6X-et várták: ha a retinás iPad 3-nak és 4-nek megfeleltek, miért ne lettek volna jók az új minibe?
Az Apple viszont ahelyett, hogy az iPhone 5s-be gyártott A7-es mellett játékban tartotta volna az A6X-et és létrehozta volna az A7X-et is, mindhárom eszközbe ugyanazt a csipet szerelte, ami persze innen nézve nem is történhetett volna másként.
Ez a sztori nem úgy indult, hogy milliárdos befektetők pénzéből felhúztak egy gyárat, mellé egy csarnokot, ahol az elkészült gépeket tároltál, amíg el nem indultak a világszintű disztribúciós hálózat valamelyik csatornáján. Garázsban rakták össze kézzel az Apple 1-et, és ahogy az a képen is látszik, Steve Jobs hálószobájában tárolták az elkészült számítógépeket:
Vegyük gyorsan végig, hogy milyen eszközöket mutathat be a most már hivatalosan is bejelentett október 22-i rendezvényen az Apple.
A legfontosabb termék persze az iPad lesz, abból is rögtön két típus. Formailag a legnagyobb változásra talán a hagyományos, 9,7 colos modellnél kell számítani, ami már az ötödik generáció lesz az első verzió megjelenése óta.
A média ugyanis kész tényként kezeli, hogy a tablet elkezd minisedni: vékonyabb, keskenyebb, elegánsabb házat kap, arányaiban több hely jut majd a kijelzőnek. Arról folyik még a vita, hogy megkapja-e az iPhone 5s ujjlenyomat-olvasóját és 120 képkockás kameráját, szerintem nem, bár ha arra gondolok, hogy hány ázsiai turistát láttam idén nyáron iPaddel fotózni, az okosabb kamerát bőven meg lehetne indokolni (egyébként mekkora bénaság már egy 9,7 colos fényképező?).
A hardver szinte biztosan frissül, ha az eddigi tik-tak-rendszerből indulunk ki, akkor az új iPadben bemutatkozik az A7X, amiben az iPhone 5s-nél megismert izmos processzor dolgozik egy, a korábbiaknál kétszer erősebb grafikus gyorsító társaságában. Tudjátok, nagy a kijelző, sok a pixel.
És a végső pletyka: állítólag lesznek színváltozatok is, szintén az 5s-ből jön majd az arany, meg a grafit szürke, mehet a csicsázás.
És akkor a mini. El tudjátok hinni, hogy még csak egy éves a modell? Olyan, mintha mindig is piacon lett volna, hihetetlen, hogy egy kövületnek tűnik a kis tablet, pedig tényleg, a tesztvideónk is tavaly novemberi, nem mintha ez határozna meg bármit, Istenem, de fiatal voltam még:
Na de mire várunk? Mindannyian a retina kijelzőre. Ha semmi más újdonság nem kerül a minibe, a világ már akkor is elégedetten dől hátra, ehhez persze szükség lesz további fejlesztésekre is, hiszen az iPad 2 hardvere nem képes elbánni a sokszorozott pixelszámmal. Hogy pontosan milyen alkatrészek kerülnek bele, azt egyelőre megtippelni se merném, bár van ötletem: logikus lenne, hogy az A5-öst az A5X váltsa, ahogy annak idején a második generációs iPadről a harmadik generációs, első retina modellre ugorva is megtörtént a csere. De nyilvánvaló, hogy az a melegedésre és fogyasztásra kiválóan alkalmas csip nem kerülhet be változtatás nélkül az apró minibe, viszont valamivel finomabb gyártástechnológiával (az eredeti A5X még 45 nanométerrel készül, az új A7-es már 28-cal) remek partnere lehet a mininek.
Csak ne melegedjen, könyörgöm!
És akkor az iOS-rendszerek közé tuszkoljuk még be az Apple TV-t: túl sok a pletyka, hogy kitaláljuk, pontosan mi jön, úgyhogy mondom a vágyaimat: a lebutított A5-ös csip helyett megkapja az aktuális iPad A6X-ét. Ami elég a tablet 2048x1536 pixeléhez, az bőven elég a hd-tévék 1920x1080 képkockájához (a meló harmadával kevesebb).
A 8 gigabájots háttértárat 16 gigabájtosra cserélik, így alkalmas lesz a komolyabb adattárolásra is. Az Apple TV iOS-ét átalakítják úgy, hogy képes legyen hozzáférni az App Store meghatározott tartalmaihoz, és le tudjál rá tölteni néhány, az Apple TV-hez átalakított játékot. Az irányítás bármilyen iOS-kompatibilis eszközzel megoldható lesz, de az eventen élőben is bemutatják az első kontroller-kiegészítőt, ami az Apple jóváhagyásával készült: a Logitech-héjba dugva teljes értékű irányítóvá válik az iPhone-od. Őrület lesz, mindenki venni akar majd magának egy ilyet, a konkurencia sírni fog és visszamegy a balettba ugrálni.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.