almalé és kungfu Rólunk

Mikor jönnek, amiket még vártunk (operációs rendszerek, AirPower, iPadek, Macek)?

Kezdjük a könnyen megválaszolható dolgokkal: a macOS Mojave szeptember 24-én lesz letölthető. az iOS 12 szeptember 17-én, vagyis mindössze 5 nap múlva.

Az AirPowerre már nehezebb válaszolni. Semmilyen említést nem tettek erre vonatkozóan a mai keynote-on, sőt. Az Apple weboldaláról

eltüntették az arra vonatkozó utalást, hogy 2018-ban érkezik egyáltalán.

Oké, nem átírták, az iPhone X aloldalán volt, azt meg letörölték, mert az iPhone X többé nem kapható náluk. Az AirPods aloldalán még láthatjuk, de csak azzal a kitétellel, hogy egyelőre nem kapható.

messages_image_2738207528_-e1536782019830.png

Én nem vennék rá mérget, hogy ez még idén jön. Bár nyilván nagyon kínlódnak, hogy így legyen.

Lóg még a cég új iPad Prókkal, Mac minivel, Mac Próval és esetleg iMac-kel. Ezeket egy októberi eseményen mutatják be valószínűleg, bár erre vonatkozóan semmi pontosat nem tudunk. Az biztos, hogy karácsony előtt ki kell adniuk mindent, ha jót akarnak.

A mai bejelentésekről itt találjátok a posztokat.



577.990 forint az Apple legdrágább telefonja

Eddig a 256 gigás iPhone X volt a csúcstartó. Az Apple legdrágább telefonja viszont immár az iPhone Xs Max, abból is a hatalmas tárhelyet bíró 512 gigás modell, amiért 577.990 forintot kell leszurkolni.

ke_pernyo_foto_2018-09-12_22_47_30.png

Ebből két darab, egyenként 128 gigás MacBook Airt kapni. Tudom, a MacBook Air is menni fog nemsokára, az iPhone SE-vel együtt, úgyhogy nem ér az összehasonlítás.

Aki vesz ilyet, ne habozzon írni nekem, rögtön kapja az interjúkérdéseket.

A mai bejelentésekről itt találjátok a posztokat.



Az Apple hivatalosan kinyírta az iPhone 5 dizájnt, vége az SE-nek

Hát megtörtént.

Nem azon csodálkozom, hogy az Apple levágta a termékpaletta legalján csücsülő, mára a többihez képest szinte már olcsóvá vált SE telefonokat. Merthogy ez a helyzet: az Apple.com nem árulja többé az iPhone SE-t, csak 7, 8, és a mostani telefonok kaphatóak. Ezt megjósoltam még az első GUMICUKOOOOR elméletről szóló posztomban: az Apple, miközben felfelé kúszik a felsőbb kategória árával, újabb frissítéseket, újabb technológiákat feljebb árazva, addig szándékosan otthagyja koloncnak a régieket. Amiket aztán elfelejt frissíteni, hogy amikor már nagyon szárazzá válik az ág, és a többség is egyetért vele, levágja az alsó árat.

Így lehet a legkisebb ellenállással és feltűnéssel komplett termékpalettán áremelést végrehajtani.

Nem is azon csodálkozom, hogy megszüntették ezt a gyönyörű dizájnt:

iphonese-gallery2-2016_geo_my.jpg

Azon csodálkozom, hogy mint az utolsó cég, aki jó minőségű kistelefont gyártott, azoknak, akik nem akarnak minimum 5 colhoz közelítő kijelzőket nyomogatni, ennyire könnyen elengedte ezt az underground vonzerőt.

Nem akarom felhozni még egyszer, mit mondott Steve Jobs az okostelefon méretéről, arról, hogy az ergonómia az átlagos emberi kéz számára mit rendeltetett. Az Apple ment az árral, és a kijelzőnövelés a mai napig tart, láthattuk épp a mai keynote-on. De azért mindig ott maradt, ha más nem mutatóba, az eredeti elképzelés. Ma már nincs sehol.

Most az van, hogy ha 4 colos, jó telefonra vágysz, minden gyártó tök egyformán leszarja.

Azt már nem is említem, hogy az iPhone X is eltűnt a termékpalettáról, mert a mai frissítés AZ a lépés után teljesen érthető. Az iPhone paletta így szép egyenletesen el lett osztva, a 179.990-es legolcsóbb iPhone 7-tól kezdve 10-50 ezres lépésekkel jutva el a most bemutatott 299.990, 399.990 és 439.990 forintos telefonokig (na jó, volt egy 100 ezres ugrás is). Ezek az alapárak, valójában az 512 gigabájtos iPhone Xs Max 577.990 forint. Ez a teteje.

A mai bejelentésekről itt találjátok a posztokat.



A Vodafone volt a leggyorsabb, máris nyilatkozott az új telefonokról

Most kaptam:

Az érdeklődők az iPhone Xs és Xs Max modelleket már szeptember 21-én előrendelhetik a Vodafone honlapján, az iPhone Xr előrendelése pedig várhatóan október 19-én kezdődik.

Az iPhone Xs és Xs Max modellek értékesítése a Vodafone Magyarországnál szeptember 28-án éjfélkor, az iPhone Xr értékesítése pedig október 26-án reggel 8 órakor kezdődik meg.

A mai bejelentésekről itt találjátok a posztokat.

update: a Telekom is írt:

Az ügyfelek az iPhone Xs, iPhone Xs Max és Apple Watch Series 4 készülékekre szeptember 21-én 0 órától adhatnak le előrendelést a Telekom honlapján. Az iPhone XR előrendelése a Telekomnál október 19-én, értékesítése október 26-án indul, amely hozzájárul ahhoz, hogy a legújabb iPhone innovációk minél több emberhez eljussanak.

Telenor:

Legkorábbi kiszállítás: szeptember 28-tól. Visszahívást kérnek az előrendeléshez.



Íme, az iPhone XR

Az Apple az iPhone X-fejlesztései mellett bemutatta a színes telefon termékcsaládot, ezzel pedig visszahozva kicsit az iPhone 5C emlékét. Az iPhone XR-ben pedig - új távlatokat nyitva az “i” kezdetű tulajdonnevek ellenzőinek - az “R” betűt kisebb betűtípussal írják, tehát ha helyesen akarsz eljárni, odamész szépen a Size legördülő menühöz minden egyes alkalommal, amikor begépeled.

Összefoglalva: a telefon olcsóbb, és kevesebbet tud, mint egy Xs. Lássuk, mennyivel.

ke_pernyo_foto_2018-09-12_21_12_01.png

A kijelző maga az Xs és az Xs Max között helyezkedik el, 6,1 collal. Szóval itt nem is tűnik annyira lemaradásnak a dolog. Csakhogy.

“Ez egy LCD kijelző” - mondta a keynote-on Phil Schiller, olyan hangsúllyal, mintha legalább AMOLED-et említett volna. Persze ez egy elég jó LCD, olyan neve is van, hogy Liquid Retina: a kijlező nagyobb, mint egy iPhone 8 Plus-é, kisebb telefonméret mellett. Ráadásul az Apple állítása szerint az iparág legszínhelyesebb LCD kijelzője ez, szóval nem lesz csúnya ez sem. De nyilván csúnyább, mint az Xs sorozat.

ke_pernyo_foto_2018-09-12_21_14_39.png

A ház maga alumínium alapú, az Xs sorozaté valami különleges acél, így itt is nyilván számolni kell egyfajta minőségvesztéssel. Whatever, mondom így látatlanban.

Ebben is egy A12 Bionic chip ketyeg, tudja a real time machine learning ficsöröket. Pipa.

Nem tudja a 3D Touch-ot, csak egy Haptic touch-nak nevezett képességet kapott, ami a Home Screenen nagyot nyomva a kamerát vagy az elemlámpa appot indítja el. Nem pipa.

Az ellenállósága csak IP67, a másik két modell IP68-ával szemben. Nem állítják, hogy szereti a 2,3 méteres merüléseket, mint a nagyobb testvérek esetében.

Egy kamerát kapott az XR modell, viszont ugyanazt a vakut és széles látószögű lencsét építették be, amiket a teneszbe és a teneszmekszbe. Az előlapi kamerák pedig teljesen ugyanazok, így a gyorsabb Face ID is működni fog. Ami viszont meglepő: az utólagos mélységélesség-állítás, 2018 portrémódja és emojikonja egybegyúrva, szintén elérhető itt is.

Itt sincs Home gomb, érintéssel lehet feléleszteni, és általában ugyanúgy kezeled, mint egy iPhone X-et.

Ami pedig nagyon vonzó: az ára. 749 dollár lett, vagyis olcsóbb, mint az iPhone 8 Plus volt eddig, vagyis elvielg bőven 300 ezer forint alatt maradt volna az ár (303.990 volt eddig az iPhone 8 Plus, 799 dollár mellett). Gyakorlatilag viszont az új dollár-forint konverziónak köszönhetően épp csak: 299.990 forint a telefon, vagyis mondhatjuk, hogy annyiért vehetjük, amennyiért eddig a nagyobb nyolast.




süti beállítások módosítása